Új magyar mobilfizetési megoldás a Cellumtól

A MasterCard Mobile-t kiszolgáló technológia a nyugat-európai piacokon is bevezethető

forrás Prim Online, 2011. november 11. 14:08

A Cellum a londoni New Digital Economics konferencián mutatta be a nemzetközi nyilvánosság számára azt a biztonságos fizetési rendszert, amely a Magyarországon sikeresen bevezetett MasterCard Mobile szolgáltatás „motorja”. A magyar cég fejlesztése globálisan bevezethető megoldást kínál a bankok ügyfeleinek.

A MasterCard, az FHB, a Magyar Telekom, a Telenor és a Cellum együttműködésében október 26-án debütált szolgáltatás első magyarországi tapasztalatai pozitívak. Kevesebb mint két hét alatt mintegy 3000 ügyfél töltötte le az alkalmazást.

Inotay Balázs és Kóka János Londonban, a legfrissebb mobiltávközlési technológiák seregszemléjén, november 9-10-én mutatták be a pénzügyi és távközlési cégek vezetőinek a magyarországi eredményeket, a technológia perspektíváit és biztonsági hátterét. A Cellum vezetői kétoldalú találkozókon is prezentálták a magyar mobil fizetési fejlesztés bevezetésének lehetőségeit, elsősorban európai uniós országokban. A technológia a mobiltelefont virtuális pénztárcává változtatja, így az alkalmazást használó banki ügyfelek gyorsan, egyszerűen, és biztonságosan fizethetnek a készülékükkel.

A New Digital Economics konferencián az AT&T, Deutsche Telekom, a T-Mobile, a Virgin, a Vodafone, a Google, a Yahoo, a PayPal, az Ericson, a Cisco az IBM, az Intel és más multinacionális cégek elsőszámú vezetői az iparág előtt álló adatbiztonsági kihívásokról cserélnek eszmét. Philip Laidler, a konferenciát szervező STL Partners igazgatója előadásában rámutatott, hogy „a napjainkban robbanásszerűen elterjedő mobil-technológiai és -kereskedelmi innovációk számos lehetőség mellett potenciális veszélyeket is magukban hordoznak több szektorban, így a kereskedelem, a telekommunikáció, a média, a reklám vagy a pénzügyi szolgáltatások területén.” Ezekben a szektorokban felértékelődnek a banki szintű biztonságot nyújtó technológia megoldások,  éppen ezért komoly érdeklődéssel fogadták a  Cellum új technológiáját, a MasterCard Mobile fizetési megoldást, „amely biztonságban és ügyfélélményben egyaránt újat hoz” - tette hozzá Philip Laidler.

A MasterCard Mobile alkalmazás egyszerre négy platformon (iPhone, Android, Windows Mobile, SIM) érhető el, így lényegében az összes mobiltelefon tulajdonos igénybe veheti. Az egyes mobil operációs rendszerek jelenlegi és várható piaci pozícióit elemezve a szolgáltatásban résztvevő partnerek úgy döntöttek, hogy Symbian, illetve RIM-környezetre nem fejlesztik ki az alkalmazást, az ilyen operációs rendszereket futtató eszközök tulajdonosai a SIM-alapú szoftver használatával érhetik el a szolgáltatást.

A MasterCard Mobile (www.mastercard.hu/mobile) egy úgynevezett távoli mobil fizetési elérést (Mobile Remote Payment – MRP) biztosító szolgáltatás, amely nem tévesztendő össze a nemzetközi piacokon fellelhető, hasonlóan népszerű, úgynevezett contactless (Near Field Communication – NFC) alkalmazásokkal. A MasterCard Mobile segítségével a jövőben egyebek között befizethetjük közműszámláinkat, feltölthetjük mobiltelefon-, vagy egyéb kártya-egyenlegünket, illetve elektronikus kereskedelmi szituációkban fizethetünk vele.

A Cellum-csoport, Magyarországon a MasterCard, az FHB, a Magyar Telekom és a Telenor megbízásából, rendszerszállítóként és –üzemeltetőként szolgáltatásmenedzseri (Service Manager) feladatot lát el, kifejlesztette és működteti a rendszer központi elemeit (szerver-rendszerek) és kezelői felületeit (applikációk). Felelős a szolgáltatás ügyfél- és banki redszerei közötti biztonságáért, biztosítja az egyes műszaki szereplők közötti technológiai együttműködést (interoperabilitást).

Kulcsszavak: bankszolg mobilszolg Cellum

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32