Prim Hírek

    Paul Ayris, a University College London (UCL) könyvtári szolgáltatásainak igazgatója úgy írja le a lázadás célját, hogy annak révén "megvalósul minden kutató álma - egy desktop és az internetkapcsolat révén az egész világ tudományos irodalma karnyújtásnyi közelségbe kerül".
    Ennek az álomnak a beteljesüléséig azonban még hosszú út vezet. De az egyetemek finanszírozásának visszavágásával, valamint azáltal, hogy a brit egyetemek beszerzési költségvetésük jóval kisebb százalékát fordítják csak folyóiratokra, mint tíz évvel ezelőtt, egyre fokozódik a nyomás a változás kikényszerítésére.
   
Kiadók falai mögé zárva
   
    "Mindez nemcsak amiatt alakul így, mert a folyóiratok árai - elrugaszkodva a valós költségnövekedés által indokolt mértéktől - egyre magasabb szintre emelkednek. Az is aggodalomra ad okot, hogy számos kutatás eredménye, amelyet sok esetben az adófizetők pénzéből finanszíroztak, el van zárva a kiadók fizetős falai mögé" - fejti ki a The New York Times tudósítójának adott nyilatkozatában Robert Kiley, a londoni Wellcome Library digitális szolgáltatásokért felelős vezetője.
    Az újságokhoz és a zeneiparhoz hasonlóan a tudományos kiadás területét is drasztikusan érintette az internet térhódítása. De a különbségek is épp olyan élesek, mint amilyen feltűnőek a párhuzamok. Ellentétben az újságírókkal, a legtöbb tudóst azért fizetik, hogy kutasson vagy oktasson, és nem azért, hogy írjon. Mégis az összes tudósnak publikálnia kell: meg kell osztania, el kell bíráltatnia a szakmai közvéleménnyel kutatási eredményeit, így léphet előre a ranglétrán. Az a tudós, aki nem publikál rendszeresen, általában nem kap támogatást, így pedig egyoldalú kapcsolat alakul ki a kiadókkal.
    A folyóiratok eladásai, amelyek gyakran csupán a pár százas nagyságot érik el, sokkal kevésbé számítanak, mint az, hogy valakinek a publikációját hányszor idézik más kutatók. A legtöbb folyóirat ahelyett, hogy tudós szakértők ingyenes segítségére támaszkodna, fizetett szerkesztőséget tart fenn, hogy azok válasszák ki a közlendő cikkeket. Mindez alapvetően mássá teszi a tudományos kiadók gazdálkodását, mint amilyen a reklám- és értékesítési bevételekből élő újságoké vagy a zeneipar szereplőié.

Nem kalózkodás!
   
    "A tudósok azért írják cikkeiket, hogy hatást érjenek el, és nem a pénzért" - állítja Peter Suber, egy harvardi ösztöndíjas. Mint mondja, bár sok a félreértés, a legtöbb ember számára világos, hogy a szabad hozzáférés nem valami olyan dolog, mint az illegális fájl- vagy zenemegosztás, illetve a videokalózkodás. A szabad hozzáférés esetén a szerzői jogok tulajdonosa engedélyezi a publikált anyag széles körű felhasználását.
    A másik különbség az újságokhoz és a zeneiparhoz viszonyítva, hogy a tudományos kiadásnak már régóta megvan a maga garantált olvasótábora. A múltban egy kutatónak, ha lépést akart tartani a legújabb fejleményekkel - mondjuk a biokémia vagy a részecskefizika területén -, nem volt más választása, mint előfizetni a megfelelő tudományos folyóiratra, vagy megkérni a tanszékét, illetve az egyetemi könyvtárat, hogy fizesse elő számára.
    A hollandiai székhelyű Elsevier tudományos folyóiratának, a BBA-nak - Biochimica et Biophysica Acta - jelenlegi ára például több mint évi 18 000 euró, és emiatt Paul Ayris szerint minden évben egyre kevesebb pénzt tud fordítani költségvetéséből az egyetemi könyvtár új könyvek beszerzésére. Tom Reller, az Elsevier szóvivője ezzel kapcsolatban elmondta, hogy bár a BBA egyetlen folyóiratként szerepel a vállalat webhelyén, az előfizetés ténylegesen kilenc különálló címet fed le.
   
Nincs mennyiségi korlát
   
    A nyomtatott folyóiratokkal kapcsolatos költség azonban csupán az egyik tényező, amelyik szerepet játszik az olyan szabad hozzáférésű folyóiratok számának robbanásszerű növekedésében, mint amilyen például a PLoS One.
    A nonprofit Public Library of Science által létrehozott PLoS One révén megjelent publikációk száma a 2006-ban regisztrált 138 cikkről 2010-ben 6749-re nőtt, így a világ legnagyobb tudományos folyóiratává nőtte ki magát. Ellentétben a papíralapú kiadványokkal, a PLoS One természetesen nem korlátozza azoknak a cikkeknek a számát, amelyeket fogadni tud.
    A kiadó igazgatója, Mark Patterson szerint ugyanakkor a PLoS One abban is különbözik a hagyományos folyóiratoktól, hogy jóval egyszerűbb az adott cikk kiadását megalapozó döntés: pusztán attól függ, hogy az ismertetett kutatásokat valós körülmények között végezték, és igény mutatkozik az abban foglalt eredmények megismerésére. (folyt.)