Noreg: egyre több támadás éri az adatbázisokat
forrás Prim Online, 2012. március 7. 08:30
Történetének legeredményesebb pénzügyi évét zárta a Noreg Kft. a tavalyi évben, ugyanis a vállalat árbevétele meghaladta a 600 millió forintot. A Noreg Kft. teljes árbevétele 50-50 százalékban oszlik meg a termékek és szolgáltatások között.
„Az elmúlt évből nemcsak a növekedésre vagyunk a legbüszkébbek, hanem arra is, hogy portfóliónk bővítésével ügyfeleink igényeit új területeken tudjuk kiszolgálni. A saját fejlesztésű termékeinkre koncentráló üzleti stratégiánk helyességét pedig a hazai piac is visszaigazolta, hiszen a távközlési szektor egyik legnagyobb szereplője a MARGARÉTA kártyamenedzsment rendszert választotta intelligens kártyái kezelésére” – mondta Dr. Kőrös Zsolt, a Noreg Kft. ügyvezető igazgatója. „Idén is szeretnénk tovább haladni ezen az úton: már folyamatban van a MARGARÉTA funkcióinak bővítése, az OrchIDEA révén pedig hamarosan egy könnyen integrálható, magas rendelkezésre állású hitelesítő menedzsment megoldással fogunk megjelenni az IT-piacon” – tette hozzá Dr. Kőrös Zsolt.
IT-biztonsági trendek: mi várható 2012-ben
Elektronikus dokumentumok feldolgozása
Elengedhetetlen, hogy a vállalatok a mindennapi üzletmenetben használt elektronikus dokumentumokat (szerződések, számlák, megrendelések) biztonságosan dolgozzák fel. A Noreg újabb saját fejlesztésű termékének, az OrchIDEA-nak az elsődleges célja dokumentumok hitelesítése és a hitelesség ellenőrzése, illetve egyéb kriptográfia közeli funkciók megvalósítása, de bármilyen elosztott adat-, ill. dokumentum-feldolgozási feladat megvalósítására is alkalmazható. Az OrchIDEA legnagyobb előnye az, hogy a vállalat valamennyi, dokumentumokat felhasználó rendszeréhez integrálható, így a védelmi funkciók egy helyen valósíthatók meg, nem kell az egyes alkalmazásokhoz külön-külön kifejleszteni.
Adatbázisok védelme
Az adatok 75 százalékát adatbázisokból lopják el, és ez az arány folyamatosan nő. Egy nagyvállalati környezetben az alkalmazások számos platformon különböző adatbázis-kezelőket használnak. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a vállalatok sokszor megfeledkeznek a belső visszaélésekkel szembeni védelemről. A Noreg erre az egyre komolyabb problémára olyan prémium terméket ajánl ügyfeleinek, amely központosított, egységes megoldást biztosít a vállalatnál működő adatbázisok védelmére.
Keletkező logok feldolgozása
Nemcsak az adatbázisok naplóelemzése fontos, hanem a hálózati és biztonságtechnikai eszközöké, az operációs rendszereké, valamint az alkalmazásoké is. A súlyosbodó támadásokkal szemben egyre inkább olyan megoldásokra lesz szükség, amely az események millióit intelligens és integrált formában képes feldolgozni.
Mobil eszközök biztonsága
A vállalatok nehezen tudnak a biztonság terén a mobil eszközök dinamikus terjedésével lépést tartani, ráadásul az üzleti biztonságra a legnagyobb veszélyt még mindig saját munkatársaik jelentik. A vállalatoknak a mobil eszközök védelmét épp ezért központilag kell menedzselniük, és erre a célra legalább ugyanakkora hatékonyságú rendszert kell kiépíteniük, mint évekkel ezelőtt az asztali számítógépek, majd később a notebookok esetében. A helyzetet tovább nehezíti, hogy egy olyan megoldásra van szükség, amely nem csökkenti a felhasználói élményt, illetve használatával nem kell kompromisszumot kötni a vállalati biztonság és a compliance kötelezettségek terén sem. A Noreg által kínált mobil biztonsági rendszer, mindössze néhány órás telepítés után teljes felügyeletet valósít meg a mobil eszközök felett.
Kapcsolódó cikkek
- Másodszor is az "Év Üzleti Partnerének" választotta a Noreget az IBM
- A Stratfor az adatvédelem megsértésének minősítette a WikiLeaks-kiszivárogtatást
- Átfogó, „felülről érkező” védelem a teljes virtuális környezetre
- Az adatvédelmi biztosnál bővebb jogkörökkel működik majd a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
- Tényleg "ellopják" minden adatunkat a gyártók és a szolgáltatók?
- A mobil biztonság a vállalati IT-szakemberek új buzzword-je?
- Katonai szintű adatvédelmet biztosít a Kingston DT6000
- Betegbiztosítási adatokat tettek közzé a neten - tiltakozásul
- Biztonságosabbá teszi a Fujitsu az okostelefonok és a táblagépek vállalati használatát
- A vállalatok több mint fele képtelen biztonságossá tenni munkakörnyezetét
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
2024. december 18. 18:20