A század szerelme e-könyvön

forrás Prim Online, 2012. május 10. 11:44

A Murányi Vénuszként elhíresült grófnő, Széchy Mária életét feldolgozó összeállítást tett közzé a Publio. 

Az elektronikus tartalom-manufaktúra digitális és nyomtatható verziójú könyvében a legismertebb két feldolgozás kapott helyet. Acsády Ignác újságírói szemléletességgel, szinte tudósítói elevenséggel dolgozza fel az életében, és halála után még inkább hódítani tudó nagyúri dáma kalandos sorsát. Petőfi ma is kellemesen olvasható, bájosan elragadó költői beszélye a női áldozatkészséget, ezt az örök, de mégis nemzedékenként átélni szükséges tulajdonságot állítja előtérbe.

 
A kötethez Vaja Felicián írt előszót, összefoglalva a históriai eseménysor irodalmi útját, a sztori változásait, a szerzői felfogások átalakulását bemutatva.
 
 „ A század szerelme” - ezzel a szlogennel címkézték föl a kortársak azt a híres történetet, amelyben két egymással szemben álló hadsereg vezére – egy harcias nő és egy tapasztalt katonaférfi – felhagynak a háborúskodással és magánúton keresik a megoldást. Belátják, hogy egyenlő erőkkel rendelkeznek, nincs értelme a további vérontásnak. A vezérek levelezésbe kezdenek. Vonzalom ébred közöttük. A bajvívók békét kötnek, és azon nyomban össze is házasodnak.
 
De valamelyiküknek meg kellett szegnie esküjét, hiszen a front ellentétes oldalain álltak, más uralkodókat szolgáltak. Fegyvereseik készen álltak a pusztító öldöklésre. 1644-et írunk.
 
Széchy Mária grófnő és Wesselényi Ferenc hadvezér (később az ország nádora) Murány fellegvárának birtoklásáért szálltak harcba. Hiába támadott Wesselényi, a sziklákra épült erősség ellenállt. A bástyák közt az asszony biztonságban volt. Nem kínálkozott megoldás. A Habsburg párti Wesselényi nem bírt a meredek falakkal, az I. Rákóczi György erdélyi fejedelem híveként hadakozó asszony biztonsággal védte vagyonát, hírnevét.
 
Végül a férfiasságában és vezéri nimbuszában is sértett Wesselényi találkozót kért a hölgytől. Az erdei randevú fordulatot hozott. A cselvetésre kölcsönösen számító résztvevők között végül puskatűz helyett szerelmi láng lobbant. Megegyeztek, hogy egy alkalmas éjszakán a nő hágcsót bocsát le a zsivány-bástyáról, azon jön fel a vezéri csapat, amely majd lefegyverzi a bennlévő tiszteket.  
 
Link a könyvhöz: www.konyvaruhaz.info
 
Kulcsszavak: e-könyv

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Budapesten tanítják vezetni a jövő autóit a Bosch mérnökei

A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában számtalan jövőbemutató autóipari fejlesztés zajlik, melyek a vezetés biztonságát és kényelmét szolgálják. Az egyik leghasznosabb extrát jelentik a parkolást segítő rendszerek, a Bosch szakemberei pedig már olyan járműveket fejlesztenek Budapesten, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni. Ehhez minden részletre kiterjedő tesztelésre, az autók szigorú „oktatására” van szükség. A jövő autóinak titkait tárja fel a Bosch Magyarország Podcast aktuális adása, melyben a parkolási megoldások fejlesztésének legaktuálisabb és legizgalmasabb kérdései kerülnek reflektorfénybe.

2024. december 13. 13:08

EY: csak átmeneti a megtorpanás az elektromos autók piacán

Lassulás tapasztalható idén a tisztán elektromos, hibrid és plug-in járművek (EV) iránti globális kereslet növekedésében – derül ki az EY 28 ország 19 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. Az elektromobilitás előretörése miatt a megtorpanás várhatóan csak ideiglenes és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – emeli ki Szűcs Tamás, az EY autóipari iparági csoportjának vezető partnere. 

2024. november 23. 17:11

OMV: 2025 végéig országszerte elérhető lesz az ultragyors töltőhálózat

Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetőek az OMV új gyorstöltői. A társaság még idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő töltőállomásai számát, 2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd az országban. A töltők legalább 100 kW teljesítmény leadására képesek, ami később több helyszínen akár a 200 kW-ot is elérheti, a hálózati kapacitás függvényében.  Az OMV saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz, amiben most különleges akciókkal várja az autósokat.

2024. november 21. 16:35

Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte

Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.

2024. november 20. 15:10

Kávét rendel majd az LG autós asszisztense, ha fáradt a sofőr

Az LG Electronics (LG) bemutatta a fejlett autóipari technológiai koncepciókat felvonultató Mobility Labworks sorozat legújabb tagját, a jövő önvezető autóiba szánt Digital Cockpit gamma elnevezésű megoldást. Az alfa és beta modellek tavalyi debütálása után ez a harmadik az innovatív digitális interfészek sorozatában, amelyek izgalmas bepillantást nyújtanak a mobilitás jövőjébe.

2024. november 19. 11:35

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14