Megkezdődött a gépek beüzemelése a Wigner Adatközpontban

MTI Sajtóadatbank, 2013. január 22. 08:50

Megkezdődött a számítástechnikai egységek beüzemelése hétfőn a budapesti Wigner Adatközpontban, ahol a Higgs-bozon tulajdonságait vizsgálják majd a kutatók - közölte a Magyar Tudományos Akadémia.

A MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) együttműködésében Csillebércen megvalósuló Wigner Adatközpont első géptermét pénteken avatták fel. "Az adatfeldolgozás új korszakát jelentő, világszínvonalú létesítmény a következő két évtizedben alapvető fontosságú lesz hazánknak a nemzetközi kutatási és kutatás-fejlesztési projektekben való részvétele szempontjából" - olvasható az összegzésben.
 

Az összegzés felidézi, hogy tíz hónappal a CERN TIER0 számítógépközpontjának Genfen kívüli elhelyezésére kiírt nemzetközi tender eredményhirdetése után megindulhat az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban megépült új adatközpont felszerelése. A csillebérci kampusz egyik régi épületegyüttesének teljes körű átalakításával a legmodernebb IT-technológia befogadására alkalmas komplexum létesül. Az összesen 2000 négyzetméteres, 4 teremből álló adatközpont első, 300 négyzetméteres egysége tavaly december végére készült el. Az informatikai háttérrendszer és gépészeti kiszolgáló egységek sikeres üzempróbái után Szász Domokos, az MTA alelnöke, Csépe Valéria az MTA főtitkár-helyettese, Frederick Hemmer, a CERN IT-igazgatója, Vályi-Nagy Vilmos kormányzati informatikáért felelős államtitkár, valamint Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere jelenlétében avatták fel a termet.
 

Az MTA közleménye szerint Lévai Péter, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatójának köszöntője után Szász Domokos méltatta a mintegy 40 milliárd forint értékű eszköztelepítés jelentőségét, Frederick Hemmer pedig azt hangoztatta, hogy a létesítmény első blokkjának átadása csupán egy hosszú és várhatóan eredményes együttműködés kezdete. Pokorni Zoltán a Hegyvidék önkormányzata nevében azt ígérte, hogy a továbbiakban is megadnak minden támogatást a beruházáshoz. "A magyar szakemberek méltóak voltak a bizalomra, mert bebizonyították, hogy képesek egy ilyen világszínvonalú létesítmény gyors megvalósítására" - mondta Vályi-Nagy Vilmos. Az államtitkár egyúttal reményét fejezte ki, hogy a Wigner Adatközpont működése további lökést ad a hazai tudományos kutatásoknak is.
 

Az adatközpontban a CERN és a Wigner FK szakemberei hétfőn kezdték meg az IT-egységek beüzemelését. "Ehhez már rendelkezésükre áll a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF), valamint az európai kutatói informatikai hálózatot működtető DANTE (Delivery of Advanced Network Technology to Europe) által Genf és Csillebérc között létesített 100 Gbit/sec (ultranagy) sávszélességű információs kapcsolat" - olvasható a tájékoztatóban.
 

A beszámoló szerint Európában egyedülálló eszköztelepítés következő lépéseként várhatóan februárban érkeznek az újabb számítógépek, nyár elejére pedig a többi gépterem is elkészül. A CERN Nagy Hadronütköztetőjét (LHC) a budapesti Wigner Adatközponttal összekötő optikai kapcsolat teljesítményét mutatja, hogy önmagában a teljes hazai belső internetforgalommal összemérhető adatmennyiséget továbbít majd.
 

A Wigner Adatközpontban elhelyezett számítógépekkel a következő néhány évben a természettudomány egyik legizgalmasabb és legintenzívebben kutatott témáját, az elemi részecskék tömegéért felelős, korábban megjósolt és immár szinte teljes bizonyossággal kimutatott Higgs-bozon tulajdonságait vizsgálják a kutatók. A későbbiekben pedig az elméletileg megjósolt szuperszimmetrikus részecskék kereséséhez járul hozzá az adatközpont.
 

A genfi szervezettel való együttműködést a jövőben kiegészíti az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontja által vállalt misszió is, amely szerint további nagy számításigényű, nemzetközi kutatásokhoz szükséges számításokat is elvégeznek az idetelepített számítógépeken. A Wigner Adatközpont iránt fokozott nemzetközi érdeklődés tapasztalható: Európa egyik legmodernebb IT-infrastruktúrájának a következő két évtizedben meghatározó jelentősége lesz a magyar tudósok részvételével folyó nemzetközi kutatási és kutatás-fejlesztési projektekben a közlés szerint.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32