Újabb rekordévet zárt az SAP

forrás: Prím Online, 2013. január 25. 08:43

A német DAX legerősebb szereplője volt tegnap az SAP üzleti szoftvercég, mely közzétette előzetes gyorsjelentését. A részvények értéke 2,2%-al nőtt, a piaci kapitalizáció pedig 72,7 milliárd euróra emelkedett, ezzel a DAX második legértékesebb cége a Volkswagen után.

A 2012-es összesítésben növekvő árbevételről, és csökkenő profitról számolt be a vállalat, mely tavaly 8 600 fővel növelte munkatársai létszámát, és jelenleg 64 ezer főt foglalkoztat. A 12. negyedéve tartó dupla számjegyű bevételnövekedést a tőzsde folyamatosan nyugtázta, tavaly összesen 50%-al nőtt a részvények értéke. A 2012-es növekedést főként az amerikai, és az ázsiai piacok biztosították. Szektorok szerint jól teljesített a gyártás, a bank, és a kiskereskedelem, e területeken megtöbbszörözte piaci jelenlétét a szoftvervállalat.

A gyorsjelentésből kiderül, hogy az SAP 232 000 ügyfele 13,1 mrd eurót fizetett ki a cégnek, az összárbevétel 16,2 mrd euróra rúgott. Az új szoftverek értékesítése 13%-al nőtt. Igaz, a működési költségek is 30%-al, melyet a vállalat a megnövekedett piaci erőfeszítéseivel, és befektetéseivel magyaráz. Igy csökkent az adózás utáni eredmény is, mely 2,8 millárd eurót tett ki. Romlott a profitabilitás: 25,1% -ra szaladt le a mutató. Az üzemi  eredmény is csalódást keltett.

A vállalat vezetősége azonban optimista és kétszámjegyű bővülést vetítenek előre, a gyengélkedő európai gazdaságok ellenére is. Az új szoftverek, és felhő szolgáltatások terén 12-20%-ot. Werner Brandt pénzügyi vezető elmondta, hogy nem gondolkoznak most nagyobb akvizíciókban, mivel kiaknázandó lehetőségek rejlenek a meglévő technológiákban. Most arra összpontosítanak, hogy a nagyvállalati Business Suite megoldáscsomag új verzióját elterjesszék. Az SAP továbbá nagy reményeket fűz a felhő -mely éves összesítésben 1400%-ot rakétázott, igaz, ez még csak kicsivel több mint 250 millió euró eléréséhez volt elég- valamint az adatbázis üzletéhez. A vezetők szerint jó úton járnak, hogy elérjék a 2015-re kitűzött célokat. Ezek: 1 millárd felhasználó elérése, több mint 20 mrd euró árbevétel, melynek 10%-a a felhő üzletből jön, 35%-os profitabilitás elérése, a leggyorsabban növő adatbázis céggé válni.

A magyar leányvállalat is közölte konszolidált árbevételi adatát: 17, 2 mrd Ft-ot ért el, mely 2 mrd Ft-al több, mint a tavalyi.

Kulcsszavak: +céginfo +mérleg SAP-hu SAP

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32