490 kilotonna CO2-t bocsátott ki az SAP tavaly
Közzétette előzetes fenntarthatósági gyorsjelentését az SAP. A jelentésből kiderül, hogy a rekord üzleti bevétel nem járt együtt minden zöld cél elérésével. Nem sikerült ugyanis a terv szerinti ütemben csökkenti a CO2 kibocsátást, mely 2012-ben 490 kilotonna volt globálisan, a kívánt 480 kilotonna helyett. Az emisszió így megegyezik a 2011-es értékkel. A vállalat közlése szerint ennek hátterében az üzleti repülőutak nagy száma áll.
A szoftvervállalat azonban növelni tudta a megújuló energia arányát. Globálisan az áram immár 67%-a származik megújuló erőforrásokból. Tavaly ez még 47% volt.
A fenntarthatóság részeként kezelt munkahelyi elkötelezettség, a nők aránya a menedzsmentben szintén emelkedett, ahogy a munkavállalói egészség, és a munkaerő megtartására vonatkozó értékek is.
Az SAP szerint 2008 óta összesen 220 millió euró költségmegtakarítást ért el a fenntarthatósági erőfeszítéseknek köszönhetően.
Peter Graf, a 64 000 főt foglalkoztató SAP illetékes vezetője a jelentés kapcsán úgy fogalmazott, hogy a vállalat tovább haladt a hosszútávú célok fele, és még inkább az üzleti stratégia részévé válik a fenntarthatóság.
Az SAP azt is bejelentette, hogy 2 millió euróval segít olyan szervezeteket, melyek fókuszában a munkahelyteremtés, valamint a felelős, és fenntartható módon működő vállalkozók állnak. A vállalat továbbá 3 millió euróval száll be a klímaváltozás, és a szegénység ellen küzdő Livelihood Funds-ba.
Kapcsolódó cikkek
- Zöld Informatika a BGF képzésein
- A Telenor a fenntartható vállalatok nemzetközi élvonalában
- Újabb rekordévet zárt az SAP
- Új, egységes vállalatirányítási rendszert vezetett be az MVM Csoport
- Memória alapú adatbázisra kerültek az SAP nagyvállalati megoldásai
- SAP: Új vezető a régió élén
- SAP arany fokozatú partnerminősítést kapott az Enterprise Group
- Tarolnak az SAP termékei a felméréseken
- Magyar egyetemisták nyerték a SAP szoftvercég nemzetközi versenyét
- Veterán katonákat képez át az SAP
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.