A Novell fókuszában a mobilitás áll
A Novell a 2013 februárjában Salt Lake City-ben rendezett éves BrainShare konferencián mutatta be legújabb termékeit, és ismertette az elkövetkező évekre vonatkozó terveit. A vállalat üzleti tevékenységének fókuszában a mobilitás, napjaink egyik legmeghatározóbb trendje áll, amelyre építkezve a Novell átfogó megoldásokat kínál a vállalati informatikát érintő aktuális kihívásokra.
A mobilitás problémái
A szervezetek számára egyre nagyobb kihívást jelent, hogy az alkalmazottak a legújabb mobileszközeiket, tableteiket és okostelefonjaikat is szeretnék igénybe venni napi munkájuk során. Ezek a készülékek javítják ugyan az alkalmazottak produktivitását, ám az informatikai szakemberek számára kezelésük nehézséget okozhat a céges hálózaton belül. A különféle rendszereket futtató készülékeket ugyanis kevésbé egyszerű felügyelni, mint a vállalat saját asztali számítógépeit. Ráadásul időigényes feladat, ha minden egyes eszközön külön kell hozzáférést biztosítani a hálózatokhoz, fájlokhoz, illetve a nyomtatókhoz.
A mindenre kiterjedő megoldás
Amint a konferencián bemutatott stratégia is mutatja, az elkövetkező években a Novell elsősorban a mobilitásra helyezi a hangsúlyt a fájl- és hálózati szolgáltatások, a csoportmunka és a végpontfelügyelet terén egyaránt.
A céges és privát mobileszközök teljes körű felügyeletét a vállalati infrastruktúrában a Novell ZENworks Mobile Management biztosítja, amely platformok széles skáláját támogatja. Emellett titkosítás és hozzáférés-vezérlés révén védi a mobil készülékeken tárolt információkat, így az adatok akár távolról is törölhetők egy elveszített telefonon vagy tableten.
A Novell a BrainShare konferencián bejelentette, hogy hamarosan elérhető lesz a vállalat új mobil fájlkezelési megoldása, a Filr nyilvánosan tesztelhető változata. Nemsokára a nagyközönség is kipróbálhatja, mire képes a megoldás, amely a meglévő tűzfalakat és hozzáférési jogokat használva garantál magas szintű biztonságot és megfelelőséget, miközben bárhonnan, bármilyen eszközről elérhetővé teszi a fájlokat. A Filr a már használatban lévő fájlrendszerekre és infrastruktúrákra épül, így nem igényel plusz befektetést.
A vállalat az iPrint eszközzel teszi teljessé a mobil megoldások körét, amely segítségével a felhasználók Android vagy iOS rendszert futtató mobil készülékekről nyomtathatnak egy tetszőleges nyomtatóra csatlakozva. A felhasználók a szervezet nyomtatóit e-mailen keresztül vagy az AirPrint, illetve egyéb vezeték nélküli technológia használatával érhetik el tabletjükről, illetve mobiltelefonjukról. A termék bármilyen nyomtatóval képes együttműködni, ezért nincs szükség az eszközpark lecserélésére.
Az elkövetkező időszak újdonságai
A Novell folyamatosan követi az új trendeket, és továbbfejleszti termékeit a legújabb igényeknek és elvárásoknak megfelelően. Jól példázza mindezt, hogy a legutóbbi BrainShare konferencia óta, tehát 16 hónap alatt összesen 86 új termékverzióval jelent meg a piacon.
Az eddigi átfogó portfólió kiegészítéseként 2013-ban érkezik a már említett Filr és az iPrint Appliance, valamint idén várható a File Managemet Suite és az Open Enterprise Server frissítése is. A GroupWise legújabb, Windermere névre hallgató változata szintén 2013-ban esedékes a Co-Existence eszközzel és a GroupWise Mobility Service megoldással együtt. A ZENworks 11 harmadik szervizcsomagja is megjelenik idén, valamint további újítások várhatók a ZENworks Mobile Management és a ZENworks Application Virtualization termékek esetében.
További információért kérjük, látogasson el a következő weboldalra: http://www.brainshare.com/
Kapcsolódó cikkek
- Firefox mobil operációs rendszer
- Elbaltázott telefondizájnok
- Mobilharc
- Szoros küzdelem a BeeSmarter Mobil Programozó Csapatversenyen
- Hét tanács a szoftverfrissítések megfelelő kezeléséhez
- Samsung PC Studio
- Free Mobile Helper
- Novell Dynamic File Services: költséghatékony és ésszerű adattárolás a felhőben is
- Akinek mobilja van, valóban tagja a netközösségnek?
- Új Novell megoldás a vállalati és privát mobil eszközök biztonságos használatáért
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).