"Önmagukat vezető" teherautókat fejlesztettek ki Japánban

MTI Sajtóadatbank, 2013. február 27. 10:12

Számítógép által vezérelt robotpilótával rendelkező teherautóirányítási-rendszert fejlesztett ki egy japán kutatóintézet, amelynek köszönhetően a járművek képesek vezető nélkül konvojban közlekedni - jelentette kedden az NHK japán televízió.

A héten elvégzett próbajárat során egy négy teherautóból álló konvoj három kilométeres utat tett meg négyméteres követési távolság és 80 kilométer/órás sebesség mellett, emberi beavatkozás nélkül.
 

Az úttartásról a teherautókra felszerelt kamerák és radarok gondoskodtak, ugyanakkor a számítógép által vezérelt járművek vezetőfülkéiben a biztonság kedvéért emberek ügyeltek a rendszer helyes működésére.
 

A fejlesztő New Energy and Industry Technology Development Organization kutatóintézet közlése szerint a rendszer alkalmazása csökkenti a járművek légellenállását és ezáltal azok üzemanyag-fogyasztását is. A próbaút során a teherautók az átlagosnál 15 százalékkal kevesebb benzint fogyasztottak.
 

A kutatóintézet a jövőben autópályákon tervezi használatba helyezni a rendszert, ugyanakkor azt is elismerte, hogy a robotpilóták által vezetett autókkal szembeni biztonsági és pszichológiai aggályok leküzdése komolyabb kihívásnak ígérkezik, mint rendszer kifejlesztése.

Kulcsszavak: tudomány robot autószolg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32