Interneten fenyegetőztek robbantással zalai diáklányok

MTI Sajtóadatbank, 2013. március 16. 12:03

Közveszéllyel fenyegetés miatt vádemelést javasol a rendőrség két 17 éves zalai diáklány ellen, akik egy internetes közösségi oldalon arról írtak, hogy falunapon fognak robbantani - közölte honlapján szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanú szerint tavaly augusztusban a két diáklány egy népszerű internetes közösségi oldal nyílt fórumán arról írt, hogy a közelgő nagypáli falunapi rendezvényen robbantani fog.  A két diák azt is megfogalmazta, hogy a programon jelen lévő emberek "könyörögni fognak az életükért".
 

A lányok a nyomozóknak azzal magyarázták tettüket, hogy ők ezt a szóhasználatot nem a hétköznapi értelemben gondolták, egyszerű "szarkasztikus humornak, illetve tinédzser szlengnek" nevezték azt a bejegyzést, amelyet megosztottak. A gyanúsítottak azt is elmondták, hogy soha nem bántottak senkit, és ezt nem is tervezték.
 

A zalaegerszegi rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés vétség megalapozott gyanúja miatt D. T. és V. C. ügyében vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozati iratokat a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32