Rekordszámú jelentkező a BB startup versenyére

forrás: Prím Online, 2013. április 25. 13:23

Minden korábbinál több pályázat érkezett a Budapest Bank startup versenyére, amelyet 2013. május 2-án rendeznek az Akvárium Klubban. A döntőben nemzetközi szaktekintélyek előtt versenyeznek a legjobbnak ítélt startup ötletek.

A magyar digitális innováció erősödését jelzi, hogy minden eddiginél több, összesen 51 pályázat érkezett a Budapest Bank startup versenyére. Az előzsűri hét pályázatot választott ki, amelyek a döntőben nemzetközi és hazai befektetőkből, szakemberekből álló zsűri előtt bizonyíthatnak. A bírálóbizottság elnöke Gil Penchina lesz, aki a startup kockázati befektetések egyik amerikai nagyágyúja, korábban az e-bay alelnöke is volt, emellett jelentős befektetések, a LinkedIn, Yelp, PayPal és számtalan egyéb sikeres szolgáltatás elindítása köthetők a nevéhez.

A minden ízében nemzetközi szintű versenyt a nyolcadik Barcamp Budapest Web 2.0 Symposium keretében rendezik meg. Egy héttel az esemény előtt már több mint kétszázan regisztráltak a rendezvényre, valószínűsíthető tehát, hogy a konferencia is rekordot dönt az idén a látogatók számát illetően.

Az előadás sorozat egyik újabb érdekessége lesz, hogy itt startol el Uj Péter médiavállalkozása is. Az egyelőre Jeti Válaszként ismert, vélhetően májustól működő internetes újságról és annak részleteiről most tart először hivatalos bemutatót a média világában jól ismert alapító.

A BarCamp Budapest konferencia a plenáris előadásai között szó lesz egyebek mellett arról, hogyan lehet a befektetőket megnyerni egy innovatív ötletnek, mit jelent és milyen kihívásai vannak az innováció legújabb korszakának. A kerekasztal beszélgetéseken a magyar blogszféra helyzetéről és a hazai gyártású digitális tartalmak versenyképességéről vitatkoznak majd a résztvevők.


Kapcsolódó linkek
– az esemény honlapja: http://barcamp.ap.hu
– jelentkezés, regisztráció: http://barcamp.ap.hu/jelentkezes
 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik

A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.

2024. december 12. 10:05

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!

A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!

2024. december 11. 11:43

Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára

A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

2024. december 10. 10:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32