A Windows Phone lekörözte a BlackBerryt

Czipperer Dia, 2013. május 17. 14:31

Az szinte már evidens, hogy az okostelefon piacon az Android és az iOS birtokolja az első két helyet. A harmadik hely azonban most már nem tűnik olyan stabilnak. A Windows Phone egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a tortából, míg a BlackBerry kezdi elveszteni népszerűségét – legalábbis egyelőre.

Az IDC legfrissebb eredményei szerint a Windows Phone áll jelenleg a harmadik helyen a mobil operációs rendszerek listáján, maga mögé taszítva ezzel a BlackBerryt. Bár a százalékok nem túl magasak, a WP előnyét azonban jól szemléltetik. Míg a BlackBerry 2,9%-ra csúszott vissza, addig a Windows Phone 3,2%-on áll.

 

A korábbi adatokat nézve a BlackBerry jelentős veszteséggel számolhat, ugyanis bár már korábban is lefele haladt a lejtőn, de nem ilyen mértékben. 6,4%-ról 5,2%-ra esett vissza akkor, most azonban felére csökkent a népszerűsége.

 

A Microsoft már korábban is szépen csendben menetelt felfelé, ahogy most is teszi. 3%-on állt korábbi adatok szerint, akkor is csupán 0,1%-os javulást generálva, most pedig mindössze 0,2%-ot erősített. Ezzel azonban máris sikerült megelőznie konkurensét.

 

 

Na de, ahogy ez most is látszik, az adatok napról napra változnak. A Z10, Q10 még ki tudja, mit produkálnak a piacon, és a BB10 elterjedése mennyire alakítja majd a mutatókat.

 

Forrás. Techspot.com

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric

Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt. 

2024. december 17. 17:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14