Fél perc alatt is elvégezhető egy kárbejelentés

forrás: Prím Online, 2018. február 23. 11:21

Az utóbbi idők egyik legnagyobb digitális hype-ja kétségtelenül a tavalyi évben ismertté váló chatbotok körül alakult ki. A trend ezúttal a szokottnál gyorsabban érte el hazánkat, február elején ugyanis publikálásra került az első magyar chatbot, mely a biztosítási kárbejelentést egyszerű, már-már szerethető folyamattá varázsolja.

Ezek a beszélgető robotok a Messengeren keresztül részben előre programozott, részben tanulni képes mesterséges intelligenciával váltják ki a hagyományos ügyfélszolgálatokat. A nemrég megjelent „State of Chatbots 2018 report” megmutatja, hogy minek köszönhető az a lelkesedés, amellyel a felhasználók és a vállalkozások is szinte azonnal megszerették ezeket a – sokszor kezdetlegesnek ható, de mégis a jövőbe mutató - robotokat. 

 

Elsőként arra voltak kíváncsiak a felmérés készítői, hogy a megkérdezettek vajon az elmúlt évben hogyan kommunikáltak szolgáltatójukkal. Nem meglepő módon a telefon, e-mail és a weboldal hármasa szerepelt a lista élén, de már a chatbotot is a megkérdezettek 15%-a használja.

 

Ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy mit jelöltek meg a hagyományos kapcsolattartás legfőbb problémáiként. A felmérést hazánkban elvégezve valószínűleg nem sokban térnének el az eredmények.

 

 

 

Ezzel szemben mit nyújtanak a chatbotok? Gyors választ vészhelyzetben, egy panasz vagy probléma szinte azonnali megoldását, egy szolgáltatás gyors és egyszerű foglalását (hotel, étterem vagy akár fodrász), és természetesen biztosítási ügyintézéseket, mint amilyen például a kárbejelentés. Miért fordulnak egyre többen a chatbotok felé? Mert a nap 24 órájában választ kapnak a kérdéseikre, sokkal gyorsabban tudják megoldani egyszerűbb problémáikat, mint az eddigi megszokott módok akármelyikén. De hogy jönnek képbe a biztosítók?

 

„Ki ne gondolt volna már arra lassan töltődő weboldalak előtt ülve, jelszavakat, szerződésszámokat keresgélve, file-okat innen-onnan áttöltve, hogy 30 másodperc alatt lehessen egy biztosítási kárt bejelenteni?” - kezdi mondanivalóját Szűcs Krisztián, az első magyar biztosítási chatbotot megalkotó MaxDom Consulting pénzügyi tanácsadó vállalkozás ügyvezetője.

 

A biztosítókkal szembeni legnagyobb fenntartások a kárügyintézés körül keresendők. Egy olyan feszült helyzetben, mint egy biztosítási káreset, a kisebb fennakadásokat is hatalmasnak érzik az ügyfelek. 

 

„A chatbotokban az a nagyszerű, hogy mindenki tudja használni, aki már chatelt a barátaival, családtagjaival. Nincs szükség tovább ismeretekre, sem applikáció letöltésére, egyszerűen csak a vállalkozás nevét kell beütni a Messenger keresőjébe, és elindítani a beszélgetést. Utána a chatbot vezeti a felhasználót. Az első tapasztalatok is ezt támasztják alá, rengeteg pozitív visszajelzéssel. A cél az, hogy megszűnjön a <<nem szeretem>> érzés és az ügyfelek minél előbb megkapják a jogos kártérítést” – teszi hozzá Szűcs Krisztián.

 

Nem tudni, hogy milyen irányt vesznek a jövőben az innovációs trendek, de ha ilyen gyorsan tartják a lépést egyes hazai kisvállalkozások, akkor az ügyfeleknek nem lesz okunk panaszra. Bár reméljük, hogy nekünk soha nem lesz rá szükségünk, de ha egyszer mégis, akkor már adott a megoldás egy könnyebb, gyorsabb és kezelhetőbb kárbejelentési folyamatra.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05