Rendkívül népszerű az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola

forrás: Prím Online, 2013. szeptember 29. 10:00

A matematikában kiemelkedő tehetségű középiskolások számára tartottak tanévnyitó ünnepséget Veszprémben szeptember 28-án. A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara által működtetett Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában már a tizenharmadik sikeres tanév kezdődött, többszörös a túljelentkezés, a legjobbak versenyeznek a bejutásért.

Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora köszöntőjében elmondta, hogy a tehetséggondozáshoz több tényező szükséges: egyrészt egy olyan szakmai tanári közösség, amely ennek programját kezeli, másrészt egy szervezet, amely felügyeli a munkát, harmadrészt pedig egy fenntartó intézmény és természetesen a kiváló tehetségű diákok. Az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola esetében ezen tényezők mindegyike teljesül. A tehetséggondozás fontosságát, a pedagógusok szerepét hangsúlyozta Marekné dr. Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke beszédében. Kiemelte, hogy a tehetségek szempontjából, hogy a társadalom, a felsőoktatás és a köznevelés egyaránt figyeljen rájuk, a hallgatókat pedig kérte, hogy a tehetségük mellé kitartás párosuljon. Piglerné dr. Lakner Rozália, a Műszaki Informatikai Kar dékánja köszöntőjében kiemelte, az Erdős Iskolába felvételt nyert hallgatók kiemelkedő eredményeket értek el a versenyeken, így a nemrég Veszprémben megrendezett Közép-európai Matematikai Olimpia egyik aranyérmese is az iskola tanulója. Az iskola kiváló tanárai munkáját igazolja az a tény is, hogy nemrég közülük heten a rangos Bonis Bona kitüntetést vehették át. A tehetséggondozó iskola igazgatója, Dr. Pintér Ferenc az elmúlt évek legfontosabb eredményeit mutatta be az ünnepség résztvevőinek. Elmondta, ebben az évben több diák jelentkezett a tehetséggondozó programra, mint az előző év során. A legjobbak versenyeznek a foglalkozásokra bekerülésért, a határon túli középiskolák diákjai is aktívak. A veszprémi központban 141-en kezdik meg a tanévet, Szolnokra még tart a jelentkezés, már 100-an vannak. Az iskola folyamatosan fejlődik, a közelmúltban nyerte el az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet.



A rendezvény keretében együttműködési megállapodás megújítására került sor a Lovassy László Gimnázium és a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara között. Az együttműködés célja, hogy a két intézmény közötti oktatási, kutatási és tehetséggondozási tevékenységet szervezett keretek között, hatékonyan folytathassák. A partnerintézmények közös előadásokat, szakköröket, versenyeket és egyéb, a középiskolások szakmai fejlődését elősegítő programokat szerveznek majd.



A tanévnyitón Mészáros Csaba, az Evopro Kft. elnök-vezérigazgatója tartott előadást „A mérnök, aki tervez, alkot, gyönyörködik” címmel, melyben rávilágított a mérnöki, műszaki, informatikai tevékenységek és gondolkodás fontos matematikai alapjaira, melyekhez példaként állította a vállalat egyedülálló, nemzetközileg elismert termékeit. Ezt követően a hétvégén folytatódtak a matematikafoglalkozások a versenyekre felkészülés jegyében. Október 5-én Szolnokon tartanak tanévnyitó ünnepséget.



A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara a minőségi oktatás jegyében egyedülálló, többszintű tehetséggondozó rendszert működtet. 2001-ben alapította az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolát azzal a céllal, hogy a matematikai és a műszaki pályára készülő középiskolás diákok tehetségének kibontakoztatását elősegítse. A veszprémi és szolnoki központtal rendelkező képzés az ország minden tájáról vonzza a matematika iránt érdeklődőket, mintegy 250 diák vesz részt a foglalkozásokon, az ország legjobbjai.

 

fotók: Szabó László
 

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hiánypótló fintech képzés indul a GDE-n

A Gábor Dénes Egyetem (GDE) a 2025/26-os tanévben elsőként indított fintech specializációt a hazai gazdaságinformatikus alapképzésben. A program különlegessége, hogy a gyakorlati tudásra helyezi a hangsúlyt: a tananyagot olyan szakemberek és vállalkozók állították össze, akik nap mint nap a legmodernebb pénzügyi technológiák fejlesztésén dolgoznak. A hallgatók számára a félév második felében, a napokban kezdődtek meg azok az órák és gyakorlatok, amelyeket az üzleti szféra elismert oktatói tartanak.

2025. november 14. 16:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Ericsson Budapesten építi a jövő hálózatait

2025. november 12. 16:37

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01