Több mint 40 millió eladott Galaxy Note

Czipperer Dia, 2013. október 2. 13:41

Két év alatt több mint 40 millió Galaxy Note eszközt értékesített a Samsung, amiben még a Note 3 eladási mutatói nincsenek benne.

 

A Galaxy Note széria sikere egyértelmű, hiszen 40 millió eladott eszköz egy igazi mérföldkő a Samsung életében. És mindezt két héttel azután sikerült elérnie, hogy bejelentették, 38 millió Note készüléket értékesítettek már.

 

A 40 millióból 30 millió Note II modell volt, ami azt jelenti, hogy azzal kezdett igazán beindulni a szekér, amit a Note 3 csak tetézhet a jövőben, hiszen ezekben az számokban a Note 3 adatai még nem szerepelnek.

 

A phablet, mint önálló kategória nemrég robbant be a köztudata, miután sorra kezdtek megjelenni a nagyképernyős modellek. Először az is kétséges volt, egyáltalán van-e létjogosultsága ennek a kategóriának, az emberek hogyan viszonyulnak majd a nagyképernyős modellekhez, ám a Note széria bizonyított ezen a téren, ugyanis a Note II megjelenése után két hónappal már nagyjából 5 millió készüléket értékesítettek. Az ázsiai piacon például már olyannyira utat tört magának ez a szegmens, hogy ott már egyenesen „cikinek” számít a 4 hüvelykesnél kisebb kijelzőméret.

 

Bár még csak hivatalosan múlt hét óta kapható a Note 3, már most nagy elvárások vannak felé. A J.K. Shin, a Samsung vezérigazgatója szerint legalább 10 millió modellt értékesítenek majd.

 

Forrás: Mashable.com

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét az FT 1000 ranglistán a magyar ServerElite

A ServerElite immár második alkalommal került fel a Financial Times és a Statista által évente összeállított FT 1000 listára, amely Európa leggyorsabban növekvő vállalkozásait rangsorolja. A budapesti székhelyű cég új és használt szerverek forgalmazására, valamint testreszabott IT-megoldásokra szakosodott – és a lista elismeri azokat a vállalatokat, amelyek organikus növekedéssel, külső tőkeinjekció nélkül értek el kiemelkedő árbevétel-bővülést több éven keresztül.

2025. április 19. 13:48

21 év hűség, 1300 autó, egy közös jövő – Az UFleet sztorija

A rendszerváltás után alapított hazai cégek most élik aranykorukat – sok vállalkozás életében aktuálissá vált a generációváltás kérdése. Az alapítók lassan átadják a stafétabotot, és keresik azokat az utódokat, akik képesek továbbvinni azt az értékrendet és tudást, amit évtizedek alatt felépítettek. Ez a váltás azonban jóval többről szól, mint egyszerű vezetőcsere: tudatos, hosszú távú folyamat, amelyben kulcsszerepet játszik a bizalom, a mentorálás és a türelem.

2025. április 19. 10:22

EY-Parthenon: Új márka, egykapus ügyfélélmény

Az EY globálisan egységesíti tranzakciós tanácsadási üzletágát és a vállalati stratégiával foglalkozó EY-Parthenon csapatát, közös márkanév alatt működtetve tovább ezeket a területeket. Ez a lépés az ügyféligényekre reagálva erősíti meg a két terület közötti szinergiákat, és biztosít egységes, integrált tanácsadási élményt. Az új működési modell lehetővé teszi, hogy a vállalatok még komplexebb és összehangoltabb támogatást kapjanak növekedési, fejlesztési vagy stratégiai döntéseikhez. A márka mögött 25 000 szakember dolgozik, 150 országban.

2025. április 18. 16:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12

Az év legolvasottabb online tartalmai

2025. április 9. 20:39