Ősszel a rappereké volt a YouTube
Az Artisjus ismét közzétette YouTube toplistáját, amely szerint az elmúlt időszakban Majka és Curtis: Elvitted a szívemet című dala volt a legnépszerűbb. Az őszi hónapok legszembetűnőbb tanulsága az, hogy az a zenész, aki jelentős energiát szán a közösségi média használatára, akkor is sikeres lehet az interneten, ha a rádiók nem is játsszák a dalait.
Majka és csapata az Artisjus YouTube Toplistájának állandó szereplői, az első három hely valamelyikén eddig mindig találkozhattunk velük. Elvitted a szívemet című új daluk ebben a negyedévben listavezető, harmadik helyen pedig a feltöltése óta összesen 22 milliós nézettséget szerző és ezzel minden idők legnézettebb online hazai zenés videójává nőtt Belehalok áll. A második helyet Jolly és Kis Grofó No roxa áj című produkciója szerezte meg. Korábban a paródia és mulatós videók külön listába kerültek.
Ősszel azonban a magyarok kevésbé érdeklődtek e műfajok iránt: az újra egyesített toplistában egyetlen paródia sem érte el az alsó küszöböt és mulatós nóta is csupán három szerepel a legnépszerűbb 30 dal között.
Az őszi időszak a nyárinál több újdonságot hozott, a Top 30-ban most 7 olyan dal szerepel, amely korábban nem került fel a toplistára. Az eredmények azt mutatják, és néhány előadói interjú is azt igazolja, hogy a hagyományos médiaszereplések hiánya tudatos, elkötelezett közösségi média munkával pótolható.
A rangsor első harmadában ugyanis több olyan rapper is található – pl. az esztergomi gengszterrapper, Mr Busta, vagy a kapuvári Boros Tamás, alias Essem –, akiknek dalaival a rádió- vagy televíziócsatornákon nem találkozhat a közönség. Bár a hiphop kisebb anyagi befektetést igénylő, alacsonyabb belépési küszöbű műfajnak tűnik, a listából az is látszik, hogy valóban tudatos és hozzáértő munka eredménye lehet az internetes siker. A toplistán szereplő dalok kétharmadát ugyanis mindössze 5 előadó vagy előadói csapat jegyzi.
Az Artisjus azt is megvizsgálta, mely zenészeknek volt a legnagyobb Facebook-rajongótábora az őszi időszakban. A videómegosztóval ellentétben a Facebook közösségépítési listán többségben vannak a mainstream médiában is (sokat) szereplő zenészek, bár akadnak kivételek. A Csík Zenekar őrzi 10. helyét, a korábban már említett Essem pedig a 11. helyen szerepel.
Új szereplők a listán L.L. Junior (19.) és a Hooligans (20.). Az élbolyban annyi változás történt a korábbi időszakhoz képest, hogy Majka előrelépett a 3. helyre. A közösség aktivitását jellemző ún. „talk about” mutató arról árulkodik, hogy a kisebb rajongótáborokat könnyebb megmozgatni. Ezt a ragsort a többi listán nem szereplő AK26 vezeti, őket L.L. Junior és Nótár Mary követi. Érdekesség, hogy itt Müller Péter Sziámival, sőt Kasza Tiborral is találkozhatunk.
Kapcsolódó cikkek
- A közösségi média hálójában
- Ingyenes mobil zeneszám szolgáltatást indít a Spotify
- „Melyik Facebook barátod utál” alkalmazás
- Több mint 2 millió felhasználó fiók esett a hackerek áldozatául
- Új funkció a Facebookon
- YouTube: nem tökéletes az új kommentrendszer
- SuperSong néven zenei versenyt indít a Sony
- Winamp: 16 év után itt a vég
- Változnak a YouTube kommentek
- Frissült a Facebook Messsenger Android és iOS változata
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai
Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.
Modern tanulási környezet a jövő pedagógusainak
Megújult a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar 253-as tanterme, amely mostantól korszerű STEAM-tanteremként szolgálja az oktatást.
ABB: Erős kezdés 2025-ben és folyamatos növekedési kilátások
Morten wierod vezérigazgató: „Az ABB erőteljesen indította a 2025-ös évet. Eredményeink szinte minden soron javulást mutatnak, pénzáramlásunk stabil, és megerősítjük korábban megfogalmazott kilátásainkat az évre vonatkozóan. Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a növekvő geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok felett. Bízunk benne, hogy a portfóliónk aktív menedzselésével és a Robotika üzletág tőzsdére vitelével tovább tudunk értéket teremteni.”
Hogyan csökkentheti az adatközpontok energiafogyasztását egy magyar megoldás?
A digitális gazdaság alapját jelentő adatközpontok számára kínál energiahatékony megoldást a HeatVentors, az InnoEnergy portfóliójába tartozó magyar scale-up. Az általuk fejlesztett, saját szabadalmon alapuló intelligens hőakkumulátor alternatívát nyújt az adatközpontok növekvő energiaigényének kielégítésére. A rendszer -30 és +120 Celsius-fok között képes hosszú távon energiát tárolni, így akár évi 25%-ot meghaladó energiamegtakarítást is lehetővé tesz.