A digitális biztonság lesz az idei CeBIT fő témája

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 9. 08:28

A nagy adatmennyiségek felelősségteljes kezelése, az adatbiztonság és a kiberkémkedés, valamint mindezek politikai vonatkozásai jegyében, "Datability" mottóval rendezik meg a jövő héten, március 10. és 14. között Hannoverben az idei CeBIT számítástechnikai szakmai seregszemlét.

A tavalyi 3382 után az idén is mintegy 3400 kiállító részvételére számítanak 70 országból. A kiállítást új szervezeti formában, kizárólag szakmai résztvevők számára, a nyilvánosság kizárásával rendezik meg - közölte a rendezvény szervezője, a Deutsche Messe vezérigazgatója Oliver Frese.

Az 55 százalékos részvételi aránnyal a külföldi kiállítók 2008 óta első alkalommal kerülnek többségbe a belföldiekkel szemben. A legnagyobb kiállító Németország után Kína lesz az idei vásáron, 500 résztvevő vállalattal. Az öt legnagyobb kiállító országból négy ázsiai. A kiállítás idei partnerországa, Nagy-Britannia, 130 céggel képviselteti magát.

A kiállítást hétfőn Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit miniszterelnök jelenlétében Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke, a digitális politikáért és médiaügyekért felelős uniós biztos nyitja meg. Idei profiljával összhangban a rendezvényt meglátogatja a NATO helyettes főtitkára, Jamie Shea is.

A CeBIT új szervezeti formájában a vállalkozások egymással történő megismertetésére, a B2B (business-to-business) kapcsolatok kiépítésére összpontosít. A szakmai látogatók mintegy 1500 szemináriumon, workshopon és előadáson vehetnek majd részt.

Az előadást tartó neves szakemberek száma meghaldja a százat. Közöttük lesz a Wikipedia alapítója, Jimmy Wales és az Apple társalapítója, Steve Wozniak is. Martin Winterkorn, a Volkswagen vezérigazgatója a vásár előestéjén rendezett fogadáson tart majd beszédet.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fenntarthatósági áttörés az LG-nél — rekord alacsony kibocsátás, rekord magas újrahasznosítás

Az LG Electronics (LG), a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) menedzsment egyik meghatározó globális szereplője bemutatta 2025–2026-os fenntarthatósági jelentését. A dokumentum részletesen ismerteti azokat a kezdeményezéseket és eredményeket, amelyekkel a vállalat a „Jobb élet mindenkinek” elnevezésű jövőképének megvalósításán dolgozik.

2026. július 22. 15:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megtört a Temu lendülete: látványosan visszaesett a csomagforgalom a FOXPOST-nál

2026. július 20. 09:59

Arany, ezüst, bronz: magyar éremeső a 2026-os informatikai diákolimpián

2026. július 14. 09:56

A mesterséges intelligencia fejlődése és az ipari forradalom párhuzamai

2026. július 9. 13:39

A jövő mérnökei Győrben versenyeztek a robotika hazai csúcseseményén

2026. július 2. 15:34