Több millió arcképet gyűjt az NSA az internetről

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 2. 09:21

A The New York Times című napilap szerint a külföldi jelhírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) naponta több millió fotót gyűjt össze a digitális kommunikációs csatornákból, köztük 55 ezer olyan nagyfelbontású felvételt, amelyek arcfelismerő programokkal is elemezhetők.

A The New York Times vasárnap közölte az Oroszországba szökött amerikai informatikustól, Edward Snowdentől származó dokumentumokra hivatkozva, hogy az NSA naponta gyűjt fotókat a világhálóról, akár több milliót is egy nap. 

 

Az NSA, amely korábban elsősorban a terroristagyanús és a más okok miatt a hírszerzés látókörébe került személyek kommunikációjának tartalmára összpontosított, ma ugyanolyan nagy hangsúlyt fektet az arcfelismerésre és a célszemélyek biometrikus adatainak megszerzésére.  

 

A lap szerint sem a magánszféra védelmére vonatkozó, sem pedig a hírszerzésre vonatkozó amerikai szövetségi törvények nem szavatolják kimondottan az arcképek védelmét.  

 

 
Az NSA nem fér hozzá az egyes amerikai államok jogosítványfotó-adatbázisához, sem pedig az Egyesült Államok külügyminisztériuma által tárolt amerikai útlevélfotókhoz, ám Vanee M. Vines, az NSA szóvivője nem válaszolt a The New York Timesnak arra a kérdésére, hogy az ügynökség vizsgálja-e a vízumkérelmekhez mellékelt fotókat. Az ügynökség forrásai közé tartoznak a közösségi oldalak, az elfogott videokonferenciák és más országok igazolványkép-adatbázisai.
  
Az NSA a Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) és a külügyminisztériummal együttműködve, a Pisces elnevezésű program keretében gyűjti a több ország határátkelőhelyein rögzített biometrikus adatokat is. Az NSA a Wellspring program segítségével bontja ki a fotókat az elektronikus levelezésből és más kommunikációs eszközökből.  
 
A szervezet Barack Obama elnöksége alatt gyorsította fel az arcfelismerő technika fejlesztését. Az első áttörést 2010-ben érték el, amikor sikerült összepárosítani két, ugyanazt a személyt ábrázoló fotót az ügynökség Pinwale és a kormányzat központi, Tide elnevezésű terrorista-nyilvántartásából. Ennek nyomán az NSA-nél külön csoportok alakultak a "személyazonosság-hírszerzésre".
 
A lap szerint az NSA által leggyakrabban alkalmazott Tundra Freeze elnevezésű arcfelismerő rendszer nem tökéletesen megbízható, azt erősen befolyásolja a képfelbontás minősége és az, hogy milyen szögből készültek az összehasonlítandó felvételek. 
 
2011-ben például, amikor a keresés során az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot egykor vezető Oszama bin Laden fotójára szűrtek rá, a rendszer négy olyan szakállas férfit választott ki, akik csak valamelyest emlékeztettek a terroristavezérre. Ugyanakkor össze tudott párosítani két olyan, különböző helyszíneken készült fotót, amelyek egy fiatalembert hajjal, illetve leborotvált fejjel ábrázoltak. 
 
Az NSA arra is képes, hogy szabadtéri felvételeket kémműholdas fotókkal összevetve megállapítsa, hogy azok pontosan hol készültek.
 
 
Kép: presstv.ir

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

10 Gbps sebesség az Óbudai Egyetemen

Magyarországon az Óbudai Egyetem az első felsőoktatási intézmény, amely a WiFi 7 szabványnak megfelelő, legmodernebb vezeték nélküli hálózatot alakított ki. A Huawei kampusz megoldásának bevezetésével az egyetem egy jövőálló, 10 Gbps sebességű hálózatot hozott létre, amely a jobb hálózati élmény, valamint a hatékonyabb oktatás, kutatás és adminisztráció érdekében működik. Az állandó innováció és átalakítás eredményeként az Óbudai Egyetem úttörő szereplővé vált, új mércét állítva a hálózatfejlesztés terén az európai egyetemek között. A fejlett hálózati technológiák és a magas színvonalú digitális oktatási környezet alkotják az egyetem sikerének alapját.

2025. március 21. 17:56

Új raktárnyitásával a Prologis átlépte az 5 millió m²-t a közép-európai piacon

A Prologis, a logisztikai ingatlanok globális piacvezetője, közép-európai portfóliójában meghaladta az 5 millió m²-nyi modern raktárterületet. A lengyelországi Prologis Park Ruda Śląskában található új, 37 000 m²-es raktár megnyitásával a vállalat sikeresen átlépte ezt a határt a régiós portfóliójában.

2025. március 21. 16:20

Mit nézünk ma? Így választ mozit a magyar néző

A hazai közönség leginkább vígjátékot vagy akciófilmet választ a moziban, és bár az elnyert díjak nem befolyásolják a film kiválasztását, a rendező személye fontos tényező – derül ki az Etele Plaza és az ETELE Cinema közös online kutatásából. A magyar mozirajongók döntő többsége a film műfaja, a főszereplők és a mozielőzetesek alapján választja ki, hogy melyik alkotásra vált jegyet, miközben a kérdés, hogy hazai vagy külföldi filmre essen a választás, megosztja őket.

2025. március 21. 14:38

Pécsett folytatódott a HR Fest: A régió munkaerőpiaci kihívásai és lehetőségei

Március 20-án Pécsett folytatódott a HR Fest, az ország egyik legnépszerűbb HR rendezvénysorozata, amely ezúttal a dél-dunántúli régió munkaerőpiaci kihívásaira összpontosított. Az egész napos eseményen neves szakértők osztották meg tudásukat, miközben a helyi gazdasági szereplők a fiatal munkaerő megtartása és a beruházások ösztönzése érdekében folytattak eszmecserét. A rendezvényen szó esett a British American Tobacco pécsi beruházásáról, valamint a helyi kis- és középvállalkozások növekedési lehetőségeiről is.

2025. március 21. 13:02

Az Amazon Web Services bemutatta az Ocelot kvantumchipet

Az Amazon Web Services (AWS) mérnökei új szemléletmódot alkalmaztak a kvantumchipek építésében. Ahelyett, hogy csupán a kvantumbitek (qubitek) számát növelték volna, főként a zajok hatékonyabb csökkentésére helyezték a hangsúlyt. Ennek eredményeként létrehozták az Ocelot kvantumchip prototípusát, amely előrejelzéseik szerint akár öt évvel is közelebb hozhatja a kvantumszámítógépek széles körű elérhetőségét.

2025. március 21. 11:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01