3D nyomtatás új utakon az egészségügyben

forrás: Prím Online, 2014. augusztus 30. 11:21

A Xerox friss felmérése szerint a megkérdezettek többsége, 76 százalékuk világszerte úgy látja, hogy a nyomtatott dokumentumok és így a nyomtatás sem fognak eltűnni az életünkből. Az azonban egyre inkább látszik, hogy lassan a 3D lesz uralkodó, és a nyomtatás kifejezés apránként egészen új értelmet nyer, többek között az egészségügy területén.

A digitális technológia új utakat nyitott, és jelentősen szélesítette a felhasználási lehetőségeket a nyomtatás világában, mindinkább kihasználva a perszonalizáció nyújtotta előnyöket. Többek közt a csomagolás területén érhető tetten a gyors fejlődés, ahol olyan személyre szabott megoldások fejlesztése zajlik, amelyekkel a vásárlók speciális igényei még jobban kielégíthetőek.

 

Michelle Chrétien, a Xerox Kanada vezető kutatója egy lehetséges jövőbeni felhasználási módot vázol fel. „Képzeljük csak el, milyen lenne, ha a gyógyszertárban kapott pirulák csomagolásán nem általános leírást találnánk, hanem a saját, éppen aktuális egészségi állapotunkhoz igazodót, amely nem csupán a készítmény  mellékhatásaira hívja fel a figyelmet, hanem kiemelten azokra a veszélyekre is, amelyek nagyobb eséllyel jelentkezhetnek nálunk.” Hozzátette, az intelligens csomagolás előnyei tovább fokozhatóak a 3D nyomtatással. Például amikor bevásárolunk, akkor okoseszközeink kapcsolatba lépnek a nyomtatott elektronikával ellátott termékekkel, és szintén intelligens háztartásunk adatai alapján jelzik, ha az adott árura szükségünk van.

 

Vitathatatlan, hogy a 3D nyomtatásnak meghatározó szerep jut a személyre szóló igények megvalósításában.  A mai állás szerint egy ilyen nyomtatóval például saját fejformánkra szabott, különleges szemüvegkeretet is készíthetünk.

 

Sorra véve a szóba jöhető lehetőségeket, Chretien szerint „az egészségügyben egyelőre szövetek készítésére használják a 3D-s technológiát, de vajon hogyan befolyásolhatja ez a jövőben a betegápolás vagy az elsősegélynyújtás lehetőségeit? Unokáink már olyan ragtapaszt használhatnak, amelyet a webes háziorvosunk ajánlására a házi printeren nyomtatunk, olyan különleges gyógykészítménnyel átitatva, amelyek speciálisan az ő sérülésükre készültek”.

 

A szakember megjegyezte, hogy ezek a fejlesztési irányok részben ma még víziók, de egyvalamiben biztosak lehetünk: a 3D-s nyomtatás átírja a ma érvényes szabályokat. Habár az emberek nagy százaléka szerint a hagyományos nyomtatás sosem fog eltűnni, fel kell készülnünk a lehetőségre, hogy a jövő generációit emlékeztetni kell arra, mit is hívtunk mi a 2000-es évek elején nyomtatásnak.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB tovább bővíti energetikai portfólióját

Az ABB bejelentette, hogy megállapodást írt alá a Siemens Kínában működő szerelvény részlegének felvásárlásáról. Az akvizíció bővíti az ABB piaci jelenlétét, és kiegészíti regionális ügyfélkínálatát az okosépületek piaci szegmensében. 

2024. május 24. 19:29

A Lufthansa Systems Hungária második alkalommal nyerte el a „Megbízható Munkaadó” díjat

A Lufthansa Systems Hungária sorozatban második alkalommal nyerte el a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) által, pályázat útján odaítélt „Megbízható Munkaadó” díjat. A kitüntető címmel azokat a cégeket ismerik el, amelyek kiemelkedő vállalati kultúrájuknak köszönhetően példamutató módon gondoskodnak kollégáik munka- és életkörülményeiről. A „Megbízható Munkaadó” díjat a szakmai zsűri az idei évtől 3 évre ítéli oda a sikeres pályázók részére.

2024. május 24. 14:37

Ipari hulladékáramból kulcsfontosságú ipari nyersanyag

A gumi-, a kerámia- , az üveg- és a kozmetikai iparban nélkülözhetetlen cink-oxid (ZnO) zöld előállításának arányát kívánja növelni az EIT InnoEnergy azzal, hogy befektet a forradalmian új technológiát kifejlesztő lettországi vállalatba, a Catalyco-ba.

2024. május 24. 11:36

A Dürer Park új irodáihoz a Siemens biztosítja az energiaelosztást

Budapest egyik legnagyobb lakóingatlan- és irodaház-fejlesztése zajlik a Városliget közvetlen szomszédságában. A Dürer Park projekt keretében a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor melletti 3,7 hektáros terület újul meg teljesen. 

2024. május 24. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17