Távozik a Magyar Telekom egyik vezérigazgató-helyettese
A Magyar Telekom bejelenti, hogy Keszég Attila, a társaság lakossági szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese 2014. december 31-i hatállyal távozik pozíciójából, és 2015. január 1-től a Deutsche Telekom Csoport európai központjában fog betölteni európai hatáskörű vezetői pozíciót.
„Keszég Attila kinevezése komoly elismerése a Magyar Telekomban folyó szakmai munkának, a magyar vállalat jelentőségének a Deutsche Telekom Csoporton belül, és egyben mutatja a hazai innováció és szürkeállomány erejét is. Gratulálok Attilának, és sok sikert kívánok munkájához” – mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.
Keszég Attila utódlásáról később születik döntés.
Kapcsolódó cikkek
- Várhatóan nem fizet osztalékot a Magyar Telekom
- Új vezérigazgatót neveztek ki az Antenna Hungáriánál
- Új területi vezető a Philips Magyarországnál
- Telekom: enyhén csökkent a bevétel és az eredmény
- Az IBM alelnöke a Xeroxhoz igazolt
- A Magyar Telekom 1700 dolgozójától válik meg
- Vezetőváltás a Nokia magyarországi vállalatánál
- Magyar Telekom: kisebb bevétel, nagyobb eredmény az első negyedévben
- Új vezető a várakozáson felül teljesítő Nokiánál
- A Telekom közgyűlése döntött a nyereség eredménytartalékba helyezéséről
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
AutoWallis: Stabil árbevétel-növekedés, visszafogott nyereség az év első hónapjaiban
A kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére az AutoWallis Csoport árbevétele 20 százalékot meghaladó növekedéssel 107 milliárd forintra emelkedett 2025 első negyedévében. A cég történetének eddigi legmagasabb negyedéves árbevételét elsősorban a korábban végrehajtott akvizíciók és üzletfejlesztések eredményezték. Ugyanakkor a vállalat működési eredménye (EBITDA) 31 százalékkal, 3,3 milliárd forintra csökkent, főként az instabil gazdasági környezet, a fix költségek emelkedése és az iparági bizonytalanságok (pl. vámintézkedések) hatására.