A Kaspersky Internet Security for Android kapta „Az év terméke” díjat a PC Security Labs tesztjén
A Kaspersky Internet Security for Android kapta “Az év terméke” díjat, a PC Security Labs, kínai független szervezettől, az androidos malware-ek felderítésében végzett tesztek során nyújtott teljesítményéért.
2014-ben a PC Security Labs három kísérletet végzett – januárban, augusztusban, illetve novemberben – azért, hogy értékelje az Android rendszeren futó biztonsági megoldásokat.
Mindhárom teszt során ugyanazt a módszert alkalmazták. Több, mint 2000, a közelmúltban aktív malware-t használtak mintaként, és az alkalmazásokkal együtt felmásolták az eszköz SD kártyájára. Ezután telepítették a biztonsági megoldást, frissítették a legújabb verzióra, és a legfrissebb vírusirtó adatbázisra, majd ezt követően a tesztelők elindították a vizsgálatot. A Kaspersky Internet Security for Android mindhárom teszten megbízhatóan jó eredményeket hozott, megakadályozta a rosszindulatú programok futtatását anélkül, hogy a jogtiszta szoftverre bármilyen hatással lett volna. A Kaspersky Lab terméke ötcsillagos minősítéssel gazdagodott.
Timur Biyachuyev, a Kaspersky Lab vírusirtó kutatócsoportjának vezetője elmondta, hogy a vállalat kutatói folyamatosan tanulmányozzák az internetes veszélyek állandóan változó térképét. Egy 2014-ben megjelent beszámoló szerint az Android rendszer mára a kiberbűnözők érdeklődésének középpontjába került, ezért kiberbiztonsági szakértőink is a mobilveszélyek elleni védelemre összpontosítanak. A precíz munkájuknak köszönhető, hogy a Kaspersky Lab megoldások gyorsan felderítik a legújabb veszélyeket is, és folyamatosan kiváló eredményeket érnek el, mind a teszteken, mind a valóságban.
Nem a PC Security Labs az egyetlen független szervezet, amely felismerte a Kaspersky Lab Android rendszerre fejlesztett megoldásainak hatékonyságát: a termék jól szerepelt más tesztelők, például az AV-Test 2014-es kísérletei során is.
Az alkalmazáat mi is leteszteltük már. Az erről írt tapasztalatainkat a Letöltés Blog oldalán olvashatjátok.
Kapcsolódó cikkek
- Megháromszorozódtak az Android felhasználókat ért pénzügyi támadások
- Megháromszorozódtak az Android felhasználókat ért pénzügyi támadások
- Hamisításgátló technológiát fejlesztettek hazai tudósok
- Hamisításgátló technológiát fejlesztettek hazai tudósok
- A nők kevésbé elővigyázatosak a kiberfenyegetésekkel szemben
- A nők kevésbé elővigyázatosak a kiberfenyegetésekkel szemben
- A Kaspersky Lab az internetes zaklatásra hívta fel a figyelmet az MWC-n
- A Kaspersky Lab az internetes zaklatásra hívta fel a figyelmet az MWC-n
- Az Amazon a leggyakrabban célzott márka az online üzletek között
- Az Amazon a leggyakrabban célzott márka az online üzletek között
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.