9,2%-kal zsugorodott az okostelefon-piac
A TrendForce kutatócég adatai szerint az első negyedévben közel 10%-kal csökkentek az okostelefon eladási mutatók 2014 utolsó negyedévéhez viszonyítva.
A TrendForce közzétette legfrissebb adatait, mely szerint 2015 első negyedévében (Q1) 9,2%-kal kevesebb okostelefont értékesítettek, mint 2014 utolsó negyedévében. A Q1-es időszakban összesen 291,2 millió mobiltelefon talált gazdára.
A tavalyi ünnepi időszakban a TrendForce mutatói alapján az Apple és a Samsung szinte fej-fej mellett haladt a versenyben (lásd a képen), azonban az idei első negyedév szemmel láthatóan a Samsungnak kedvezett (27,8% vs. 19,9%).
A lista harmadik helyét azonban már nem a Lenovo uralja: a Huaweinek sikerült felküzdenie magát a dobogó harmadik fokára, majd őt követi az LG, és csupán ötödik helyen áll a Lenovo.
A kutatócég kiadott közleményében nemcsak a zsugorodás tényéről számolt be, hanem az is kiderült, hogy a vártnál nagyobb csökkenést regisztráltak. Az okokat pedig a gyenge kínai piacnak tulajdonítják.
A TrendForce becslései szerint a dél-koreai Samsungtól a második negyedévben nagyjából 80 milliós okostelefon eladást várnak, és a legújabb zászlóshajó telefonok teszik majd ki az értékesítések negyedét 820 millió).
Az Apple háza tájáról pedig körülbelül 45 milliós iPhone eladást jósol az elemző cég.
Forrás: GSMArena.com
Kapcsolódó cikkek
- Április 17-én indul a Samsung Galaxy S6 és S6 edge nemzetközi kampánya
- Az amerikaiak 64%-ának van okostelefonja
- A Samsung a CeBIT-en erősítette meg elkötelezettségét a vállalati platformok mellett
- Elindult a Samsung Galaxy S6 előregisztrációja a Vodafone-nál
- Az Apple a világelső okostelefon gyártó
- Új zászlóshajó mobilok a Samsung háza táján – Galaxy S6 és az S6 Edge
- Samsung Galaxy A3 és A5 a Vodafone-nál
- 2019-re nagyobb kereslet mutatkozik majd a phabletek iránt
- Az Apple utolérte a Samsungot
- Az 1,2 milliárd darabot is elérheti az okostelefonok értékesítése
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.