Hasít az SAP

forrás: Prím Online, 2015. április 23. 10:32

Megduplázta a felhőmegoldások értékesítését az év első három hónapjában az SAP - derült ki a szoftvergyártó pénzügyi gyorsjelentéséből. A tavalyi év azonos időszakához képest 24%-al bővült a szoftverekből származó bevétel, és 4,5 milliárd euróra rúgott a teljes árbevétel. Utóbbi 22%-os emelkedésnek felel meg.

Duplázódott a HANA technológiát használó ügyfelek száma is, mely meghaladta a 6400 vállalatot világszerte, és mely továbbra is a szoftvercég növekedésének egyik alapja. Tovább növekszik az Ariba üzleti hálózat népszerűsége, amelyen már 1,8 millió cég kereskedik, több mint 750 milliárd dollár értékben.

Az egyes régiók (Amerika, Európa-Afrika, Ázsia), mindegyike jól teljesített, rendre 100% feletti felhőértékesítést tudtak felmutatni. Az SAP ezek tükrében megerősítette eredményvárakozásait; idei évben 8-10% közötti bővülést vár a szoftvereladások tekintetében, és 5,6-5-9 milliárd euró között tervezi üzemi eredményét. Az első negyedévben 1,05 milliárd euró volt ez az összeg.

„Kifizetődik az SAP ügyfélközpontúsága, és az innováció iránti elköteleződése”- mondta Luka Mucic, az SAP pénzügyi igazgatója. „A szoftverértékesítésekből származó árbevétel 24%-al, az üzemi eredmény 15%-al emelkedett, és így elsőként az első negyedévben elértük az 1 milliárd eurót e soron, melyben a pozitív árfolyamhatás is szerepet játszott.”
 

Kulcsszavak: SAP +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tovább erősíti HR csapatát az Ayvens

Az Ayvens Magyarország, hazánk legnagyobb flottakezelője és mobilitási szolgáltatója új HR vezetőt nevezett ki. A vállalat, mely az ALD Automotive és a LeasePlan egyesülésével jelenleg mintegy 33 000 járművet kezel, Somogyi Klárát bízta meg HR igazgatói poszttal.

2025. február 14. 11:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54