A Samsung közzétette első negyedéves eredményeit

Czipperer Dia, 2015. május 4. 15:23

A Samsung közzétette első negyedéves pénzügyi eredményeit. A vállalat úgy tűnik még mindig nem áll túl fényesen: a hosszú ideje tartó csökkenő tendencia folytatódik, de már látszik a fény az alagút végén.

A Samsung első negyedéves eredményei nem túl kecsegtetők: a vállalat ismét csökkenő mutatókat tudhat magáénak. A dél-koreai vállalat szénája nem állt túl jól az elmúlt időszakokban sem, és most, az első negyedévben is 12%-os az eladások csökkenése.

 

A vállalat nettó nyeresége 39 százalékkal 4,63 ezer milliárd wonra (1,18 ezer milliárd forint), csökkent a január-márciusi negyedévben az egy évvel korábbi 7,6 ezer milliárd wonról. Az első negyedéves üzleti eredmények az előző negyedévhez képest azonban jobbak. A mutatók 13%-ot javultak.

 

Ugyan a táblagépek és a hagyományos telefonok iránti kereslet csökkenést mutat, az okostelefon eladások nőttek, főként a középkategóriás modellek iránt mutatkozott nagyobb kereslet, amely azonban a profitrátán nem dob túl sokat.

 

Az új zászlóshajó mobilok, amelyek nemrég kerültek a boltok polcaira a második negyedévben még tovább lendíthetnek a mutatókon. Bár lehet, hogy nem az eladási számok terén lesz majd előrelépés, hanem a csúcsmodellek magasabb árcédulája a profiton dobhat majd jelentősen.

 

Forrás: GSMArena.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17