Már több mint százezer oldalletöltésnél tart az új pályázati honlap
Kimagasló látogatottsággal, alig egy hét alatt 105 ezer oldalletöltéssel startolt a Magyar Fejlesztési Központ által létrehozott új, magyar nyelvű pályázati honlap, a www.palyazatokmagyarul.eu. A közvetlen uniós források lehívásának megkönnyítését célzó, a tagországokban egyedülálló, felhasználóbarát internetes felületet legnagyobb számban a vállalkozásfejlesztés iránt érdeklődők keresték fel.
A 2014-2020 közötti ciklusban több mint 130 milliárd euró értékű közvetlen forrás nyílik meg évente több mint félezer pályázatban. A pályázatok döntően konzorciálisak, több országból származó résztvevők összefogásával is elnyerhetők. Az állami szervek, háttérintézmények, civil szervezetek, alapítványok, cégek és önkormányzatok által megszerezhető támogatások feldolgozása folyamatos: a www.palyazatokmagyarul.eu felületén az idei év végéig további hatvan-hetven pályázat megjelenése várható.
Az internetes platformmal egy időben elindult a www.nyeromagyarok.eu oldal is, amely képekkel illusztrálva mutatja be a már megvalósult, sikeres pályázati történeteket.
Kapcsolódó cikkek
- Tízmilliárdot fordítanak egészségügyi informatikai fejlesztésre
- Egyszerűbb lesz az ügyintézés - összekapcsolják az állami hivatalok adatbázisait
- Megújul az önkormányzatok e-szolgáltatása az új ASP-rendszerrel
- Hungaricana - 48 múzeum, 20 levéltár és 20 könyvtár anyaga egy helyen
- Ujjlenyomatot is tartalmaz majd az új e-kártya
- Újabb intézmények kapcsolódtak a központi elektronikus fizetési rendszerhez
- A kormány előkészíti az elektronikus földhivatali ügyintézést
- Félmilliárdos fejlesztést kap a Főpolgármesteri Hivatal informatikai rendszere
- Elkészül a kormányzati informatikai rendszer fejlesztése
- E-kártya válthatja jövőre a személyit
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar diákok kezében a jövő kulcsa: új lendülettel indul a Megoldások a holnapért 5. évada
Ötödik alkalommal indul a Samsung és az EdisonKids közös, kreatív problémamegoldó kezdeményezése, a Megoldások a holnapért, amelyben szezonról szezonra jövőépítő diákcsapatok adnak izgalmas válaszokat a holnapunk alapkérdéseire. A toborzás elkezdődött, a megújult program pedig az eddigieknél is több hasznos és izgalmas lehetőséget biztosít pályázóinak, a 7–12. osztályos diákoknak és tanáraiknak, hogy forradalmi ötleteikkel jobbá tehessék a világot. A verseny nyertesei értékes Samsung eszközökkel gazdagodhatnak, összesen 6 millió forint értékben.
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!