Hackerek és kereskedők nemzetközi hálózatát leplezték le
Egy főleg ukrán kötődésű amerikai brókerekből és ukrajnai hackerekből álló bűnszövetkezet kilenc tagja ellen emeltek vádat kedden New Yorkban és New Jersey-ben, a tettesek üzleti titkok ellopása és az erre épülő belső kereskedelem révén öt év alatt mintegy 100 millió dollár törvénytelen haszonra tettek szert.
A két hacker - az ukrajnai illetőségű, 27 éves Ivan Turcsinov és a 24 éves Olekszandr Jeremenko - "video-oktatóprogramot" írt, amelynek révén a kereskedők gyors betekintést nyerhettek az ellopott sajtóközleményekbe, azok pedig a megszerzett haszonból osztalékot fizettek nekik. Kilenc személy ellen Brooklynban és Newarkban emeltek vádat a vádesküdtszékek, közülük ötöt kedden őrizetbe vettek, négyük ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) ezzel párhozamosan polgári peres eljárást indított 17 magánszemély és 15 cég ellen, és ezek vagyonát bírói végzéssel befagyasztották. Az érintett kereskedők New York-i, ciprusi, franciaországi, máltai és oroszországi székhelyűek.
A sajtóközlemények terjesztői ellen, akik belső biztonsági vizsgálatot indítottak és együttműködnek a hatóságokkal, nem indult eljárás. Az adatlopás miatt az elmúlt években több jelentős amerikai vállalat, köztük a Google, a Microsoft, a Wal-Mart és a Tesla saját weboldalain vagy közösségimédia-platformjain kezdte el publikálni közlendőit.
A most leleplezett bennfentes kereskedés egyebek között az Acme Packet, az Align Technology, a Caterpillar, a Dealertrack Technologies, a Dendreon, az Edwards Lifesciences, a Hewlett-Packard, a Home Depot és a Panera Bread papírjaira terjedt ki.
Kapcsolódó cikkek
- Átadták az FBI-nak Hillary Clinton magán e-mail-szerverét
- Washingtonban Moszkvát sejtik a vezérkar számítógép-hálózata elleni hackertámadás mögött
- Nyomoz az FBI Hillary Clinton e-mailjeinek ügyében
- Lekapcsolták az amerikai vezérkar e-mail-hálózatát
- A kanadai hírszerzést támadja az Anonymous csoport
- Online zsarolók: Bitcoint vagy adatot!
- Több mint 22 millió ember adatait lopták el az amerikai kormány személyzeti hivatalától
- WikiLeaks: a francia államfőket is megfigyelte az NSA
- Hackertámadás bénította meg a lengyel légitársaságot
- Önálló szervezeti egységgé alakítanák az izraeli hadsereg kiberhadviselést folytató erőit
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.