Meghosszabbították Az Év Honlapja nevezési határidejét

forrás: Prím Online, 2015. november 3. 08:14

Még tizenöt napig lehet jelentkezni Az Év Honlapja pályázatra. A szervezők őgy döntöttek, adnak még két plusz hetet a jelentkezésre, egészen november 15-ig.

A szeptember elsejével elindított Az Év Honlapja pályázat szervezői úgy döntöttek, hogy 15 nappal meghosszabbítják a pályázat nevezési idejét. Így tehát még van ideje annak, aki úgy érzi, szívesen megmérettetné online felületét a marketing szakma nagyjai előtt. Összesen 25 kategóriában várják a nevezéseket. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 14 éve életre hívott digitális megmérettetésre eddig már több tucat honlap pályázott. 

 

Varga István, a pályázat alapítója az alábbit mondta el az idei mezőnyről: „Jó érzéssel tölt el, hogy szemmel láthatóan évről-évre professzionálisabb honlapokat neveznek a díjra. Ez nemcsak azt mutatja, hogy folyamatosan erősödik a cégek online jelenléte, de azt is, hogy egyre többen veszik ezt komolyan. Szakmailag erős év elé nézünk, mi már nagyon várjuk a zsűrizést és természetesen a díjátadót is!”

 

Az ismert szakemberekből álló zsűri a kiválasztott weboldalakkal szeretne példát mutatni, hogy miként lehet komolyan venni az online jelenlétet, kiszolgálva ezzel az ügyfelek minden igényét. A pályázatra most is 25 kategóriában lehet nevezni, kizárólag magyar nyelvű honlapokkal. A szakmai zsűri által véleményezett felületeknek azonban számos kritériumnak kell megfelelniük.

 

Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke szerint sok tényező együttese adja ki a megfelelő weboldalt. „Egy jó honlap a látogatónak készül és bizalmat ébreszt a cég iránt. Fontos, hogy információt nyújtson, segítsen és felhasználóbarát legyen. A kreativitás elengedhetetlen csakúgy, mint a naprakészség, hogy folyamatosan új tartalom kerüljön fel az oldalra. A honlap reszponzivitása is kiemelten fontos tényező, emellett a megfelelő megszerkesztettség is. Nemcsak a tartalmára, de a technikai oldalára is oda kell figyelni, így jutunk látogatottsághoz, ami a honlap sikerességét mutatja” – foglalja össze az MMSZ vezetője.

 

A szervezők tehát még november 15. éjfélig várják a nevezéseket, az eredményhirdetés pedig december 2-án lesz Budapesten, ahol kiderül, mely cégek honlapjai birtokolhatják a 2015-ös ’Az Év Honlapja’- díjakat. 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligencia a reflektorfényben: díjazták a legjobb tech-tartalmakat

Már tavaly is kiemelt szerepet kapott, idén pedig szinte minden pályázat középpontjában a mesterséges intelligencia (AI) állt a Siemens Media Awardra nevezett anyagok között. Ez jól mutatja, milyen gyors ütemben terjed az AI az élet szinte valamennyi területén. A beérkezett cikkek, videók és podcastok széles spektrumot öleltek fel az oktatástól a mezőgazdaságon át egészen a humanoid robotokig és a vallásig, ugyanakkor leggyakrabban az AI egészségügyi, diagnosztikai és gyógyászati alkalmazásai kerültek fókuszba.

2026. április 8. 11:58

AI és kreativitás találkozása: díjazták a leginnovatívabb videós hirdetéseket

Az IAB Hungary március 30-án az Irányi Palota báltermében adta át a 2025-ös Év videós hirdetése verseny legjobbjainak járó elismeréseket. Ezúttal három fő- és egy extra kategóriában összesen tizenkét díjat osztott ki a szakmai zsűri, In-stream és Egyéb kategóriában két-két győztest is hirdetett. 

2026. április 1. 19:44

Díjazták a fintech edukáció élharcosait – átadták a Felelős Fintech díjakat

Négy újságíró vehette át a Felelős Fintech Tartalmakért pályázat díját a 2025-ös évadban írt cikkeikért. A Számlázz.hu és a PastPay kezdeményezésére létrejött elismerést olyan cikkekkel lehet elnyerni, amelyek hozzájárulnak a fintech ismeretek bővítéséhez és növelik a felhasználók pénzügyi tudatosságát.

2026. március 26. 21:22

Innovációval a jövőért: rangos díjat nyert a Budapest Bike Maffia programja

A Morgan Stanley bejelentette első alkalommal meghirdetett innovációs pályázatának, az EMEA Impact Through Innovation programnak a nyerteseit. A kezdeményezés célja, hogy kezdőtámogatással segítse azokat az úttörő közhasznú szervezeteket, amelyek innovatív megoldásokkal támogatják a gyermekek és fiatalok boldogulását a régióban.

2026. március 25. 09:58

IAB Hungary díjátadó: Innováció és kreativitás a digitális marketingben

Az IAB Hungary március 20-án hirdette ki a Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről 2025 című pályázatának nyerteseit, akiket konzulenseikkel együtt díjazott. Az Atmedia, az OMD és a WPP Media által támogatott verseny ünnepélyes díjátadójára a WPP Media Hungary bázisán került sor.

2026. március 24. 11:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

2026. április 8. 10:27

Érintéses fizetés érkezett a Huawei okosórákra Európában

2026. április 7. 15:47

Innovációban a világ élvonalában: magyar éremeső az I-FEST2 versenyen

2026. március 30. 13:19

AI, robotika és jövőformáló trendek a Craft Conference-en

2026. március 24. 09:58