Rekordokat döntött a CES 2016
Megdőlt a nézőcsúcs a világ legrangosabb tech show-ján: több mint 170.000 érdeklődő nyert bepillantást a fogyasztói elektronika jövőjébe. A CES 2016 hatalmas, közel 230.000 négyzetméternyi kiállítóterén 3800 cég – köztük több mint 500 startup vállalkozás – összesen 20.000 vadonatúj terméket mutatott be január 5-9. között.
A CES idén is saját kiállítóteret szentelt a meghatározó technológiai szegmenseknek, a legjelentősebb óriáscégek soha nem látott, összesen 230.000 négyzetméretnyi kiállítótéren fogadták az öt nap alatt ellátogató 170.000 érdeklődőt. A 49. alkalommal megrendezett sivatagi tech show kiállítói idén is a szemünk láttára oldottak meg eddig lehetetlennek hitt problémákat. A szaksajtó véleménye alapján összeállítottuk az idei CES Top 5 techtrendjét, melyek garantáltan átformálják a jövőt.
Dróntechnológia – A repülő robottaxiké a jövő
Az idei CES slágertémájának is nevezhetnénk a dróntechnológia újításait, egymást érték ugyanis az iparággal kapcsolatos bejelentések az expó során, összesen 27 gyártó mutatta be a forradalmi újítását. Megcsodálhattuk a világ legkisebb drónját, mely társaihoz hasonlóan élő közvetítésre és kiváló minőségű képrögzítésre is alkalmas, mégis elfér a tenyerünkben, az Intel akadályokat is kikerülni képes szuperkütyüjét, a kínai Ehang cég pedig a világ első utasszállító drónját mutatta be. A tabletről irányítható, egy személy szállítására alkalmas Ehang 184-es 96 km/h-s sebességgel repül és 23 percet képes a levegőben tölteni.
Virtuális valóság – Csak a képzelet szabhat határt
Ki ne álmodott volna már arról, hogy a nappalijában ülve utazza körbe a világot, esetleg a világűrt, vagy kedvenc koncertjéhez ki se tegye a lábát hazulról? A virtuális valóság (vr) legújabb vívmányainak az okostelefonokéhoz hasonló, gyors terjedést jósolnak. Az újgenerációs vr kütyük már az idén hódító útjukra indulnak, a szakértők tizenkét millió eladott példányra számítanak 2016-ban, csak a négy legnagyobb gyártótól. Sokak szerint azonban a szórakoztatóipar még csak a jéghegy csúcsa, a vr-ben rejlő potenciál bőven túlmutat a játékokon. A virtuális valóságnak pár éven belül vitathatatlan szerepe lehet az oktatásban, a gimnáziumok történelemóráitól a sebészképzésig, vagy éppen az egészségügyben, különböző rehabilitációs kezelések formájában.
Önjáró autók – Magyar műszer forradalmasíthatja a közlekedést
A korábbi évekhez hasonlóan az idei CES-re is kivonult az autógyártás színe-java, a General Motors, az Audi vagy éppen a Mercedes mérnökei elhozták a jövő autócsodáit. Eddig nem látott baleset-elkerülő alkalmazások, 3D nyomtatóval gyártott alkatrészek, szélvédőbe épített kijelzők és teljesen önjáró autók léptek ki a mítosz világából. Az önjáró autók már képesek valós időben érzékelni a környezetükben lévő autókat és gyalogosokat, figyelnek a közlekedési táblákra és sávokra, vagyis lehetővé teszik, hogy az autó a sofőr közbeavatkozása nélkül tudjon haladni. Bár az újgenerációs autócsodák csak 2020 környékén állnak majd forgalomba, már most gőzerővel folyik tesztelésük, a világ legnagyobb szabású okosautó kísérletének ráadásul magyar vonatkozása is van. A járművek „szemét”, az AdasWorks mesterséges intelligencián alapuló szoftverét magyar szakemberek mutatták be a CES-en.
Egészségipar – Intelligens technológiákkal 120 évig is élhetünk
Az egészségügy fejlesztését a technológia a legelképesztőbb módokon támogatja, szakértők szerint ilyen iramú fejlődéssel akár 120 évig is élhetünk a jövőben. A 3D-s nyomtatók már emberi szerveket és szöveteket állítanak elő, melyekkel könnyen pótolhatunk egy megfáradt szívet, vagy elhasznált tüdőt. A robotipar sosem látott precizitású művégtagokat gyárt, a gyógyszereket pedig már otthon is előállíthatjuk magunknak. A CES 2016 egyik legnagyobb sztárjának mégis a L'Oreal bőrrák ellen létrehozott okosmatricája tekinthető, mely a kritikus UV szint elérésekor jelez, ideje abbahagyni a napozást. 2016 nagy szenzációi között tartják majd számon továbbá az alvást segítő alkalmazásokat, az otthoni EKG-készüléket, az első hordozható fájdalomcsillapító kütyüt, vagy éppen az okosfogkefe megjelenését.
Smart Home – Önellátóak lehetnek a jövő otthonai
Életünket eddig is számos tech újdonság könnyítette meg, az igazi áttörést mégis az okosotthonok jelentik majd. Hűtőszekrényünk beépített tablet segítségével képes lesz bevásárolni, figyeli és számon tartani a benne tárolt élelmiszert, hogy jelezzen, ha megromlana, vagy elfogyna valami. Hasonló automatizmusok várhatóak a fürdőkád és természetesen a televízió oldaláról is, az egyik legújabb okostévé például már az egész lakást képes kézben tartani, irányíthatjuk vele a villanykapcsolókat, vagy éppen a hőfokszabályzót is. A show-ról természetesen nem hiányozhattak a legújabb, tömegterméknek szánt okostelefonok, 8K-s felbontású tévék és egyéb szórakoztatóelektronikai eszközök sem. A kategória sztárjai egyértelműen a flexibilis technológiák voltak, láthattunk félbehajtható okostelefont, vagy egy egészen elképesztő, csupán 1mm vastag, poszterként összetekerhető LED tévét is.
A 2016-os CES-t szervező CTA (Consumer Technology Association) egy rövid videóban is összefoglalta, mik voltak a januári esemény kiemelt érdeklődésre számot tartó területei.
Kapcsolódó cikkek
- CES 2016: bemutatkozott az első keret nélküli, ívelt kialakítású SUHD TV
- CES 2016: játékra optimalizálva
- Díjeső: a legjobb tévés újítástól a kamerás frigóig
- Visszatekintés a CES-re (1)
- CES 2016: a világ legkönnyebb laptopja
- CES 2016: a legnagyobbakkal fejlesztet HDR-tartalmakat az LG
- CES 2016: órákig filmez, kiváló fényképezőgép ... szóval új telefon
- CES 2016: nagy teljesítményű hordozható SSD
- CES 2016: már a távirányitók sem a régiek
- CES 2016: a TV-játékok új szintje
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.
Megnyílnak az XR végtelen lehetőségei a Galaxy AI-jal!
A Samsung és a Google együttműködése új korszakot nyit a kibővített valóság (XR) világában. A „Project Moohan” kódnevű Android XR-headset* természetes, multimodális interakciókat és személyre szabott AI-asszisztens élményt kínál. A fejlesztés célja, hogy átlépje a fizikai határokat, és páratlan lehetőségeket biztosítson a felhasználóknak, hogy újszerűen ismerjék meg a világot és annak történéseit.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
IT-őrült van a családban? Ezeknek biztosan örülni fog karácsonykor
Nehéz megtalálni az ideális ajándékot azoknak, akik rengeteg időt töltenek a számítógép előtt. A legtöbb esetben vagy már most minden eszközük megvan, amire csak szükségük lehet, vagy ami mégis hasznos lenne számukra, az csillagászati összegekbe kerül. A TOPdesk Magyarország csapata kifejezetten az IT-soknak segít rendszereivel, így pontosan tudják, minek örülnek a számítógép előtt ülők. Most össze is gyűjtöttek néhány olyan hasznos ajándékötletet karácsonyra, amiért nem kell mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, de biztosan örömteli perceket okoz majd a techőrült családtagunknak.
Karácsonyi ajándéktrendek: a technológiai eszközök az öt legnépszerűbb kategória között
A technológiai termékek az idei karácsonyi ajándékvásárlási szezonban az öt legnépszerűbb kategória között szerepelnek – derül ki egy friss, novemberben megjelent kutatásból.* A felmérés szerint a fiatalok és a férfiak különösen hajlanak a technológiai ajándékokra, míg az idősebb korosztály és a nők esetében jóval hátrébb sorolódnak az ilyen típusú meglepetések. Összességében a vásárlók 27 százaléka választ technológiai eszközöket ajándékként, amelyek a ruházati cikkek, ajándékutalványok, játékok, valamint könyvek után következnek. A vásárlók döntően barátok, családtagok vagy online közösségek ajánlásaira alapozzák döntéseiket, és elsősorban az online vásárlást preferálják.