A Ricoh négy termékdíjat kapott a Buyers Laboratory LLC-től
A Ricoh Europe bejelentette, hogy a BLI terméknagydíjjal jutalmazta az SP C440DN, SP 4520DN (A4) és az SP 6430DN (A3) nyomtatókat, illetve az MP C306ZSP (A4) multifunkciós készüléket.
A BLI nagy tapasztalattal rendelkező technikusai és szerkesztői vetették össze ezeket a modelleket a versenytársak eszközeivel, rámutatva a Ricoh nyomatóinak kiemelkedő teljesítményére a laboratóriumi tesztelések folyamán.
„A BLI évente kétszer különleges elismerésben részesíti azokat a termékeket, melyek kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a BLI egyedi laboratóriumi értékelései során” – mondta David Sweetnam, a BLI EMEA/Asia Research and Lab Services igazgatója. „Ez a négy Winter 2016 díj jól reprezentálja a Ricoh befektetéseinek és a termékfejlesztésre fordított folyamatos innovációs tevékenységének eredményeit. E díjak is hangsúlyozzák a Ricoh portfoliójának erősségét a megbízhatóság, a kiemelkedő produktivitás, a kiváló minőségű nyomatok, a biztonsági jellemzők és a szkennelési funkcionalitás terén.”
Olivier Vriesendorp, a Ricoh Europe termékmarketingért felelős alelnöke hozzátette: „Úgy gondoljuk, e díjak egyúttal elismerést is jelentenek a piacon vezető technológiák és szolgáltatások szállítása terén elért eredményeinkért. E technológiák és szolgáltatások lehetővé teszik az iparágak keresztmetszetében működő vállalatok számára, hogy hatékonyabban jussanak hozzá és használják az információkat – most és jövőben egyaránt.”
Kapcsolódó cikkek
- A Lexmark áttörő innovációt jelentett be a leggyorsabban növekvő piaci szegmensben
- Fontos tényező a Samsung az üzleti nyomtatók piacán
- Epson: tintatartályos nyomtatókkal a maximális költséghatékonyságért
- Ricoh üzletfejlesztési törekvések 2016-ban
- Már Ricoh termékeket is forgalmaz a CHS Hungary
- Új üzleti nyomtatók az Epsontól
- Új Canon nyomtatók a költségcsökkentés jegyében
- Már magánszemélyek is megvásárolhatják a Ricoh termékeit
- WorkCentre 5022/5024: Tovább gyorsít és még inkább költséget csökkent a Xerox
- Új optikai karakterfelismerés az OKI multifunkciósokban
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Forradalmi technológiák egyetlen robotporszívóban
A legfrissebb robotporszívó-fejlesztések már nem csupán a szívóerőre vagy az akkumulátor teljesítményére koncentrálnak, hanem egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a készülékek könnyedén megbirkózzanak a lakásokban előforduló fizikai akadályokkal – például küszöbökkel vagy padlószint-váltásokkal. Egy újonnan bemutatott modell már technológiai választ is kínál erre: saját magát meg tudja emelni, és akár 6 centiméteres akadályokat is leküzd.
Amikor a jövő megérkezik: autonóm drónok a csomagszállítás szolgálatában
Ha csomagszállító drónokra gondolunk, sokak lelki szemei előtt futurisztikus képek jelennek meg: lebegő szerkezetek hozzák a megrendelt terméket egyenesen a kertkapuhoz vagy az erkélyre. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. A legnagyobb kihívás az, hogy ezek az eszközök önállóan, biztonságosan és megbízhatóan tudjanak tájékozódni a gyakran kiszámíthatatlan városi környezetben.
A jövő egészségfigyelése a csuklón és az ujjbegyen: itt a HUAWEI új TruSense fejlesztése
A Huawei egészség- és fitnesztechnológiai ökoszisztémája új mérföldkőhöz érkezett: a vállalat legújabb innovációja, a HUAWEI TruSense System most egy elosztott szuperérzékelő modullal bővül. Ez a fejlesztés a 2024-ben bevezetett rendszer lehetőségeit bővíti, új távlatokat nyitva a tudományosan megalapozott, átfogó egészségmonitorozás terén.
Vidd magaddal a zenét – Ismerd meg a PartyKing1 hangfalcsaládot
A LAMAX PartyKing1 termékcsalád a zene és a mobilitás tökéletes egyensúlyát kínálja. Ezek a kompakt, könnyen hordozható Bluetooth hangfalak lenyűgöző hangteljesítménnyel érkeznek, hogy bármilyen alkalmat felejthetetlenné tegyenek. A háromféle modell – 80, 100 és 200 wattos teljesítménnyel – minden igényt lefed, legyen szó otthoni filmezésről, baráti összejövetelről vagy akár szabadtéri buliról.
A Sony új szintre emeli a zoomobjektívek világát
A Sony legújabb újdonsága, az FE 50-150mm F2 GM, a világ első olyan teleobjektívje, amely 150 mm-es gyújtótávolságot és állandó F2 rekeszértéket kínál. Az objektív 50 mm-es normál látószögű kezdőpontjától egészen 150 mm-ig zoomolható, mindezt rendkívül nagy fényerő mellett. A kiváló optikai teljesítmény és a nagy fényerejű rekesznyílás ötvözete a csúcskategóriás fix objektívek képminőségéhez hasonlítható. Ez a sokoldalúság lehetővé teszi, hogy egyetlen objektívvel lefedjük a különféle fotós és videós helyzeteket, témákat.