Üzletemberek kikapcsolódása; 40 magyar borász kétszáz bora Londonban

forrás: Business Online, 2016. április 29. 15:57

Négyen - akikről leginkább csak annyit lehet tudni, hogy barátok és elkötelezettek a finom borok, és a kiváló fesztiválok iránt (és akik egyike, sok egyéb mellett, évről évre a sikeres Vezérigazgatói Találkozókat is megszervezi) - úgy döntöttek, hogy ezúttal Londonba csábítják korábbi rendezvények előadóit, hallgatóit, azok ismerőseit, barátait. Több éves előkészítő munkájuk eredményeként június 17-18-án a legkiválóbb borokkal, ételekkel, és a legütősebb zenékkel, műsorokkal ünnepelhetnek együtt magyarok és angolok a 2012 áprilisában megnyílt sokoldalú kiállítói- és rendezvény helyszínen, az Oval Space-en.

A maga nemében egyedülálló gasztronomai-, bor- és zenei fesztiválról a http://londoniborfesztival.hu/ oldalon tudhatunk meg többet, és itt vásárolhatjuk meg - elővételben: kedvezményesen - jegyeinket mondjuk a Quimby koncertre, vagy az egymást érő borkostolók valamelyikére, netán a gasztrodélutánra. A londoni és a budapesti hagyományokra épül a Foci és Buli eseménysorozat, amelynek gerincét a közös kivetítős meccsnézés (Magyarország-Izland) adja, amit ugyancsak borkostolás és egy David Merlini show követ.

Ebben a médiumban az esemény informatikai tartalmáról is szólnunk kellene, de ilyen nem sok lesz, hacsak nem az, hogy a szervezők kapcsolatrendszere révén sok korábbi ilyen tematikájú konferencia résztvevője is ellátogat ide, lehet tehát networkölni, de leginkább lehet végre kikapcsolódni a napi hajtásból,  kulturáltan borozgatni és jól szórakozni a világ üzleti fővárosában.

 

Kulcsszavak: London fesztivál

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Digitális csend és szent hagyomány: búcsú, majd konklávé

Ma, 2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa. Az elcsendesedés, a búcsú után jön egy másfajta - immár digitális - csend: a pápaválasztás évszázados rituáléja a 21. században is megőrzi titokzatosságát, miközben a modern technológia új lehetőségeket teremt a titkok megőrzésére, a teljes információs zárlatra. A Vatikán szigorú informatikai intézkedésekkel védi a konklávé titkait, miközben a hívek világszerte digitális eszközökön keresztül követik az eseményeket.​

 

2025. április 21. 18:26

Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt​

Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.

 

2025. április 19. 20:43

Űrből jön a térerő: a Starlink forradalmasítja a mobilkommunikációt

Elon Musk űripari cége, a SpaceX új szintre emeli a mobilkommunikációt: a Starlink „Direct to Cell” szolgáltatásával hamarosan bárki küldhet SMS-t vagy kezdeményezhet hívást műholdon keresztül, akár egy szimpla okostelefonról. Mégpedig úgy, hogy ehhez nem kell torony, térerő vagy extra hardver. 

2025. április 15. 20:32

Hogyan tanuljuk meg a mesterséges intelligenciát, ha nem tanítják?

Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók részéről egyre erőteljesebb az érdeklődés a mesterséges intelligencia (MI) elsajátítása iránt. Bár a magyarok közel kétharmada fontosnak tartja, hogy megtanulja az MI használatát, a megkérdezettek csupán ötöde részesült ilyen jellegű képzésben munkahelyén. Ráadásul a válaszadók fele nem is tervezi, hogy bármilyen hivatalos képzésen részt vegyen – inkább önállóan, autodidakta módon szeretné fejleszteni a tudását.

2025. április 14. 20:47

10.000 eurós nyereményalappal indul a Schneider Go Green 2025

Ismét elindult a Schneider Electric Go Green versenye, amelyre diákok és fiatal vállalkozók jelentkezését várják a világ minden tájáról. A megmérettetés célja, hogy elismerje azokat az innovatív ötleteket, amelyek elősegítik a biztonságos energiahozzáférést, és hozzájárulnak a fenntartható jövőhöz. A csapatok 2025. május 31-ig regisztrálhatnak a versenyre.

2025. április 10. 09:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43