Minden ötödik családban konfliktusforrás az internet
A Kaspersky Lab és az iconKids & Youth piackutató intézet legújabb kutatása szerint digitális életünk komoly hatással van a családi kapcsolatainkra. A szülők és gyermekek ötöde számolt be arról, hogy az internet gyakran konfliktusokat teremt közöttük.
A közel 3700 család szokásait vizsgáló globális tanulmány áttekintést nyújt a digitális világ családok mindennapjaira gyakorolt hatásairól. Az eredmény rámutatott, hogy míg korábban a szülők töltötték be az elsődleges információforrás és tanácsadó szerepét, egynegyedük (23 százalék) szerint gyerekeik mostanság szívesebben tájékozódnak az internetről, mintsem megkérdezzék őket.
A kutatásban részt vett szülők közel fele (42 százalék) nem ismerőse gyerekeinek a közösségi portálokon, és 18 százalékuk szerint ez azért van, mert cikinek számít a fiatalok körében.
Összességében a szülők és gyerekek ötöde (21 és 22 százalék) vallotta, hogy az internet feszültségeket okoz a családban. A szülők harmada (31 százalék) egyenesen úgy érzi, hogy az online világ elszigeteli őket a gyermekeiktől.
A konfliktust elősegíti az a tény is, hogy az internetre csatlakoztatott eszközöket, például a számítógépeket a családok gyakran megosztva használják. Ennek meg is van az ára: a szülők egyharmada (31 százalék) panaszkodott arról, hogy gyermekük valamilyen kárt okozott a közös számítógépben, és körülbelül ugyanennyien vallották, hogy vírusokat is összeszedtek így. A közös használat a pénztárcákat sem kíméli: a szülők negyedének (24 százalék) kellett már fizetnie valamiért, amit gyermeke rendelt meg vagy töltött le az internetről.
A fiatalok ennél elnézőbbnek bizonyultak: csupán 13 százalékuk vádolta szüleit azzal, hogy a számítógép használata során valamilyen fizikai kárt okoztak, és közel 16 százalékuk mondta el, hogy a szüleik véletlenül személyes adatokat töröltek le a gépről.
’’Teljesen természetes, hogy a családon belül megosztott eszközök feszültség forrásai lehetnek. Ahogy egyre több időt töltünk az interneten, úgy a családi életünk is változáson megy keresztül. Fontos, hogy a szülők és gyermekeik együtt átbeszéljék a digitális világ adta lehehetőségeket, de tisztában legyenek annak veszélyeivel is. A szülőknek komolyan kell venniük az online védelmet, amelyben segítségükre lehet például egy Szülői felügyeletet tartalmazó biztonsági megoldás, amely segít kiszűrni a nem megfelelő webhelyeket és alkalmazásokat, valamint megakadályozni a bizalmas adatok megosztását" – mondta Andrei Mochola, a Kaspersky Lab fogyasztói üzletágának vezetője.
“Bár az internethasználat problémákat okozhat néhány családban, az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának friss tanulmánya egy új trendre is felhívta a figyelmet, mely szerint a rokonok és a család távolabbi tagjai egyre nagyobb szerepet játszanak a gyermekek online aktivitásában. Nem meglepő, hogy a gyerekek ösztönösen ahhoz fordulnak segítségért, akinél úgy érzik, képes technikai kérdésekben vagy biztonsági eszközökkel kapcsolatban is tanácsot adni, vagy akár kényes kérdésekre válaszolni. Ez hangsúlyozza annak a fontosságát, hogy a szülők és gondviselők folyamatosan fejlesszék technikai tudásukat, hogy bizalommal lehessen hozzájuk fordulni. Ugyanakkor, a szoftvergyártóknak és közösségi médiaszolgáltatóknak is arra kellene törekedniük, hogy több ’’családbarát" eszközt fejlesszenek ki” – mondta Janice Richardson, a European Schoolnet vezető tanácsadója.
További hasznos tanácsokat olvashat a gyermekek online védelméről a kids.kaspersky.com oldalon.
Kapcsolódó cikkek
- Kaspersky: az idősebbek sokkal körültekintőbb internet-felhasználók
- A felhasználók ötöde esik kiberbűnözők csapdájába utazása alatt
- Egyre paranoiásabbak vagyunk az interneten
- A szabadidőnk eltöltéséhez választunk párt
- Négy sorsfordító applikáció, amelytől a világ egészségesebb lehet
- Minden 25. forintot a neten költenek el a magyarok
- Horvátországba és Montenegróba utazna a magyar
- Az online adatok megosztása tönkreteheti a házasságot és a karriert
- Ügyintézés? – Inkább online!
- Napi átlag másfél órát lógunk a Facebookon
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez
A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.
Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata
Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel.
Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.
Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?
A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?
Mozizás kettesben: Nyerd meg az év moziélményét!
A Cinema City azt kérdezi: Te miért szeretsz moziba járni, és kit hívnál magaddal? A legújabb kampányfilmjük bemutatja, hogy a mozilátogatók sokféleségében egy dolog biztos: mindannyian imádják a mozizást. A Valentin-napján elindult kampány egy izgalmas nyereményjátékkal várja a mozi rajongóit. Ha a résztvevők megnevezik kedvenc mozipartnerüket, lehetőséget kapnak arra, hogy egy évre szóló moziélmény-csomagot nyerjenek.