Huawei Instagram fotóverseny
Lezárult a Huawei fotóversenye – a nyertesek egy-egy Huawei Watch tulajdonosai lettek
Lezárult a Huawei Technologies Hungary által az Instagram közösségi hálózaton 2016. június 22. és július 17. között meghirdetett fotópályázat.
A verseny keretében négy, kategóriánként egy-egy nyertest választott ki az ismert szakemberekből álló zsűri: Kelemen Gábor fotográfus, a Leica-point.hu szerzője a Leica Look – Balaton kategóriában, Stiller Ákos, a hvg.hu fotóriportere a Monokróm fotózás – Helyi Arcok témában, Rizsavi Tamás fotográfus az Éjszakai fotózás – Az éjszaka fényei kategóriában, illetve Radisics Milán, természetfotó-riporter az Élettel teli színek – Vidéki színek témában. A zsűritagok elárulták, miért az adott fényképet választották, és bepillantást engedtek abba is, hogy mitől lesz egy okostelefonos fénykép igazán jó.
A pályázat nyertesei, kategóriánként:
Leica Look - Balaton (Nyertes: Magyar Gábor)
„A nyertes fotó valahogy igazán megfogta a balatoni hangulatot, amit annyira szeretünk, de itt nem hétköznapi módon, hanem Leica stílusban, a maga átütő módján, egy olyan pillanatot örökített meg, ami teljesen egyedivé tette ezt a képet. Semmi sem szabályos rajta, mégis mesél a kép: 30 fok, rózsaszín úszógumi, kovászos uborka víz. Igazi Leica look. Egyedi, mégis mindent elmond a témáról. Erre jó a mindig kéznél lévő, kiváló képalkotással rendelkező telefon” – mondta el a kategória zsűritagja, Kelemen Gábor.
Monokróm fotózás – Helyi Arcok (Nyertes: Buranits Dávid)
Stiller Ákos, a kategória zsűritagja a következőkkel indokolta választását: „Mindig az a legjobb fényképezőgép, ami kéznél van, amit magunknál hordunk. A fotópályázat legjobb képei is úgy születtek, hogy egy hétköznapi témát gondoltak úgy tovább, hogy valami egészen megragadó jött létre belőle. Lehetőségük és tehetségük volt azt és úgy fotózni, hogy arra még sokáig emlékezhessenek. Néha nem kell sokáig utaznunk, egzotikus témák után kutatnunk, hogy különleges pillanatokra bukkanjunk. A győztes kép is így születhetett, egy hétköznapi pillanatot emelt különlegessé, megragadóvá. A fotózásban az a csoda, hogy jelen kell lenni a pillanatban, hiszen minden pillanat lehet különleges, maradandó. Főleg, ha ilyen szépen fényképezik.”
Éjszakai fotózás – Az éjszaka fényei (Nyertes: Fényes Lóránd)
„Nagyon erős volt a mezőny, tetszettek a beküldött képek, nehéz is volt a választás. Igazából legalább három első helyet adnék, de muszáj volt döntenem. Sok nagyon színes és látványos képpel találkoztam, ami elsőre majdnem el is döntötte bennem a kérdést, de aztán találkoztam a nyertes éjszakai fotóval, ami azért nyert nálam, mert látszik a tudatosság és a kivitelezésbe fektetett energia, hiszen nagyon kevés fényben, rossz körülmények között remekül lett megoldva a kiválasztott téma megvalósítása egy telefonnal.” – mondta el a zsűriből Rizsavi Tamás, hogy miért a nyertes kép mellett döntött.
Élettel teli színek – Vidéki színek (Nyertes: Pölcz Klaudia)
A kategória zsűritagja, Radisics Milán a következőket mondta el választásáról, arról, hogy mitől lesz egy fotó kiemelkedő: „Ma szinte mindenkinek adatott, hogy képet készítsen, de hogy az átlagosnál jobb kép szülessen, csak pár apróságra van szükség.
A kép készítője a saját egyéni megközelítését és látásmódját kell, hogy egyesítse a kiválasztott látvánnyal, és ezzel a fotót fényképpé varázsolhatja. A nyertes kép a látszólagos káosz ellenére is nagyon rendezett. Az elemek a kompozíciós szabályoknak megfelelő pontokon vannak elhelyezve, a szék, a kerítés, a beton, a piros házikó egymást erősítve, jól ábrázolják a régi vidéki nyaralók hangulatát. A véletlenszerűen elszórt lámpák pedig játékossá és ünnepivé varázsolják a kicsit kopott látványt.
Az igazán jó képek ilyen kicsi, de jelentős apróságban különböznek az átlagosaktól.”
A versenyben résztvevő felhasználók négy héten keresztül, négy különböző témában tölthettek fel okostelefonnal készített fényképeket a Huawei által meghatározott hashtaggel saját Instagram profiljukra. Az első három kategóriában kizárólag Huawei P9 vagy P9 Plus okostelefonnal, az Élettel teli színek – Vidéki színek témában bármilyen márkájú okostelefonnal készült képekkel lehetett pályázni. A nyertes fotók készítőit a Huawei egy-egy Huawei Watch okosórával és az adott kategória zsűritagja által tartott egy-egy óra időtartamú fotós workshoppal díjazza.
Kapcsolódó cikkek
- Példátlan eredményt ért el a Huawei a P9 és a P9 Plus kiszállításaival
- Messi lett a Huawei új márkanagykövete
- Szoftvertesztelési program Huawei GX8 okostelefonnal rendelkezők számára
- Értékesítési rekord az okostelefonok világpiacán tavaly
- Egyedülálló szoftvertesztelési program Huawei résztvevőkkel
- Különleges kedvezményt ad a HUAWEI az új P60 Pro felhasználóknak
- Exkluzív termékbemutatót tart a Huawei a Westend City Centerben
- A Huawei P60 Pro Szuperhold módja lenyűgöző képeket készít
- Exkluzív betekintést adnak három hősies hivatás munkájába a HUAWEI P60 Pro-val készített fényképek
- Kiemelkedő éjszakai fotós képességekkel és vezető iparági innovációkkal érkezik a HUAWEI P60 Pro
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Csillaghullás húsvétkor: Digitális távcsövek és appok segítik az égi élményt
Húsvét vasárnap éjszakáján a Lyridák meteorraj látványos csillaghullással ajándékozza meg az égbolt szerelmeseit. A digitális technológia és az infokommunikációs eszközök segítségével az élmény még közelebb kerülhet hozzánk.
A városi autópályák hatása a személyes kapcsolatokra
Egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a városi autópályák átlagosan 1-16 százalékkal csökkentik a társas kapcsolatok számát azok között, akik az út két oldalán élnek.
"A politika ma már összefonódott a technológiával, social média algoritmusok diktálják a minket érő impulzusokat"
A Make Art Great Again galéria bemutatja a "Trump ima-, business és wellness-központ"-ot. Hogy miről is van szó, az kiderül a kiállítás két alkozójával - drMáriással és Weiler Péterrel - készített interjúból.
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.
Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban
A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.