Az ABB meghirdette az IdeaHub innovációs pályázatot
Az ABB az IdeaHub innovációs platformmal közösen globális versenyt hirdet, hogy támogassa a globális innovációt, és felkutassa azokat a mérnököket, vállalkozókat és újítókat, akikkel együtt formálhatja a jövőt.
Az ABB és az IdeaHub világszerte újítókat toboroz. A jelentkezőkre az a feladat vár, hogy átalakítsák az ipari környezetben működő, változtatható fordulatszámú hajtások szerepét. A feladat kiterjed a hajtások konstrukciójának, felhasználásának és működtetésének továbbfejlesztésére, illetve a hajtások teljesen újszerű felhasználásának kidolgozására is. A sikeres jelentkezők 2017 tavaszán ismertethetik ötleteiket az ABB-vel, és olyan egyedi igényeikre szabott támogatási csomagot kaphatnak, amely segítségével messzemenően kiaknázhatják az elképzelésükben rejlő kereskedelmi lehetőségeket.
Az IdeaHub egy ágazatokon átnyúló, nyílt innovációs platform, amelynek célja, hogy a világ különböző pontjain dolgozó, a jövő megoldásait megálmodó szakembereket összehozza azokkal a globális vállalatokkal, amelyek finanszírozást és segítséget nyújthatnak az újítóknak. Az első programjukat 2015-ben az ABB robotika üzletága számára hirdették meg. A programra 150-en jelentkeztek, akik közül tizenegyen kerültek a Londonban megtartott döntőbe, ahol ismertethették az ötletüket. A bemutatkozó vállalkozások közül hat nyert támogatási és együttműködési ajánlatot. A 2016/17-es gazdasági évben az ABB Hajtások üzletágával léptek partnerségre, hogy megoldásokat keressenek a hajtások következő generációjával kapcsolatos kihívásokra.
A korábbi programok középpontjában robotikai újítások álltak. A világ különböző pontjairól összesen 300-an jelentkeztek, akik közül kilencet választottak ki az ABB-vel való együttműködésre.
A villanymotorok nagyon fontos szerepet játszanak a mindennapi életünkben és a vállalatok üzemi tevékenységében. Ezek hajtanak és működtetnek szinte mindent, amelyre a munkában vagy a szórakozás terén szükségünk van. Minden ilyen motor villamos energiával működik. Ahhoz, hogy a megfelelő nyomatékot és fordulatszámot biztosítani tudják, megfelelő mennyiségű villamos energiára van szükség. A hajtások a meghatározott frekvenciájú váltakozó áramú (AC) teljesítményt változó frekvenciájú, váltakozó feszültségű AC teljesítményre alakítják. A hajtástechnológia nem csak a motor elektromosságát szabályozza, hanem energiamegtakarítás elősegítése mellett csökkenti a selejtezési és a karbantartási költségeket is. Napjainkban az AC hajtásoknak több változata is létezik: változtatható fordulatszámú hajtások (VSD), változtatható frekvenciájú hajtások (VFD), állítható frekvenciájú hajtások (AFD) és az inverteres hajtások.
Az ABB és az IdeaHub arra a három kihívásra keres megoldásokat, amelyek a hajtások következő generációja előtt áll:
- Összekapcsolhatóság: Egyetlen hajtás sem működik önmagában, más rendszertől függetlenül. 2016-ban annyi összekapcsolt eszköz fog üzemelni, mint ahány ember él a bolygónkon. Ezért olyan új és jobb módszereket keresünk, amelyekkel minden ipari berendezés biztonságosan rákapcsolható az adatok továbbítását és cseréjét biztosító hálózatra. Az ABB első hajtása 1969-ben egy olyan AC motorhoz csatlakozott, amely a helsinki gyár alagsori laborjában működött. Azóta az ipari hajtások csatlakoztathatósága sokat fejlődött. Az Ön innovációja kapcsolódhat az ipari érzékelőkhöz, a beren-dezések hálózatának kiépítéséhez vagy az új, költséghatékony, vezeték nélküli technológiákhoz is.
- Egyszerűség: „Az egyszerűség nehezebben érhető el, mint a komplex kialakítás; az egyszerűség kemény munka eredménye.” Az ABB hajtásai segítségévével az ipar kisebb erőfeszítéssel többre lehet képes. Vannak ötletei, amelyekkel tovább lehet egyszerűsíteni az ipari környezetben működő hajtások és motorok telepítését, üzemeltetését vagy karbantartását? Néha a legjobb ötletek a legegyszerűbbek: ezt példázza az is, amikor egy hajtást csatlakoztattak egy AC motorhoz, hogy segítségével vezérlést biztosítsanak, és jelentős mennyiségű energiát takarítsanak meg. Pályázhat olyan újítással is, amely plug & play megoldást kínál az ipari infrastruktúra terén, leegyszerűsíti az ipari felhasználó munkáját vagy egyszerűbb módot kínál az ember-gép kommunikációra.
- Intelligencia: Nem az számít, hogy milyen intelligenciával rendelkezünk, az a lényeges, hogy az intelligenciát hogyan és mire használjuk. Az utóbbi időben exponenciálisan nőtt az emberek, gépek, érzékelők és berendezések által előállított adatok mennyisége. Azonban ez a sok adat csak akkor hasznos, ha intelligencia segítségével hasznos ismeretté, majd cselekvéssé alakítjuk át. A légtérben a transzatlanti légi közlekedés 30 percenként egy terabyte-nyi adatot generál. Ezzel egyidejűleg a szárazföldön, a gyárakban és a tengereken közlekedő hajókon hasonló mennyiségű adat keletkezik. Az ön innovációja segíthet az adatok értelmezésében, tartalmazhat a jövő eseményeit megjósoló algoritmust, épülhet ipari érzékelőkre, vagy szolgálhatja a berendezések hálózatának kiépítését, de elősegítheti új, költséghatékony, vezeték nélküli technológiák fejlesztését is.
Morten Wierod, az ABB Hajtások és Vezérlők üzletágának vezetője elmondta: „Izgalommal teli várakozással jelentjük be ezt a versenyt. A világ minden pontjáról várjuk az újítók ötleteit. Az ABB a negyedik ipari forradalom egyik éllovasának számít, a partnereinkkel, ügyfeleinkkel és más vállalkozókkal folytatott együttműködésünk pedig kulcsfontosságú szerepet játszik az ipari internethez (Industrial Internet of Things) kapcsolódó ökoszisztémák kiépítésében. A stratégiai partnerségekbe irányuló befektetés elősegíti olyan megoldások kifejlesztését, amelyek az üzemidő, a sebesség és a kibocsátás növelésével javítják vevőink üzemi teljesítményét és termelékenységét. Úgy véljük, hogy az együttműködés-nek ez a fajtája abban is segít, hogy ezeknél a megoldásoknál lerövidítsük a piacra jutási időt, a vevőink pedig hamarabb és rugalmasabban tudják kiaknázni az ipari digitalizálásban rejlő előnyöket.”
Az IdeaHub platformon 2017. január 31-ig várjuk a pályázatokat. A sikeres pályázóknak alkalmat biztosítunk rá, hogy az ötleteiket a 2017 áprilisában megtartandó IdeaHub rendezvényen közvetlenül az ABB-nek mutathassák be.
A nyerteseknek tett ajánlatok száma nincs korlátozva. Az ajánlatok segítségével a sikeres pályázók K+F szaktudáshoz, vevőkörhöz, piacokhoz vagy finanszírozott koncepciógyorsítási sprintekhez nyerhetnek hozzáférését, amelyekre támaszkodva továbbfejleszthetik ötleteiket és a vállalkozásaikat.
Simon Blair az IdeaHubtól a következőket mondta a programról: „Ez kiváló alkalmat kínál arra, hogy a hardver- és szoftverújítók, valamint a vállalkozók világszerte együttműködjenek a hajtások egyik vezető gyártójával, az ötletük megvalósítását pedig a következő szintre emeljék. Markánsan különböző megközelítést és módszert alkalmazunk, mint a többi hasonló program. Az összes tárgyalásra közvetlenül a sikeres pályázó és az ABB között kerül majd sor, így az eredmények a felek speciális igényei szerint alakíthatók. Az a tapasztalatunk, hogy az ABB-hez hasonló elismert nagyvállalattal folytatott együttműködés a piac szemében az ötleteteket, az elképzeléseket és a vállalkozásokat is felértékeli, ami további lehetőségeket eredményez. A programunk célja, hogy segítsük, és semmilyen módon se gátoljuk a jelentkező vállalkozásokat, ezért nem szabunk előre meghatározott feltételeket, és a program nyomán létrejövő üzletek tekintetében sem ragaszkodunk semmilyen tőkeráfordításhoz sem”.
Azoknak a mérnököknek, hallgatóknak, oktatóknak, vállalkozóknak és cégeknek várjuk a jelentkezését az IdeaHubnál, akik olyan ötlettel, elképzeléssel vagy technológiával rendelkeznek, amely részben vagy egészben képes megoldani a fentebb körvonalazott kihívásokat. Számukra azt a lehetőséget kínáljuk, hogy az ABB-vel együttműködésben továbbfejleszthetik az ötleteiket.
Bővebb információk: www.theideahub.co.uk/challenges
Kapcsolódó cikkek
- SMART 2016: Budapesten versenyez az európai startup világ krémje
- Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny középiskolásoknak
- Megvan az Internet Hungary innovációs versenyének nyolc döntőse
- Az ABB Kft. idén is meghirdeti egyetemi ösztöndíj- és női mentorprogramját
- Okos városi megoldásokra vonatkozóan hirdet pályázatot az Okos Jövő Innovációs Klaszter
- YuMi, az ABB együttműködő robotja nyerte el a “2016 legjobb ipari robotja” címet
- Az ABB a SafeMove2 bevezetésével bővíti kollaboratív robotportfólióját
- Deloitte Technology Fast 50: Különdíjjal jutalmazzák a leginnovatívabb technológiát
- Rendszerbővítés ABB megoldásokkal a Richter Gedeon gyógyszergyár dorogi üzemében
- Wificaster, öko erőmű, intelligens kábel – bemutatkoztak a legújabb fejlesztések
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.