A legjobb magyar startupokat várja a Telenor Accelerate program

forrás: Prím Online, 2017. június 7. 15:49

A tavalyi sikeres programot követően a Telenor Magyarország másodszor is meghirdeti startupokat támogató akcelerátor pályázatát. Szeptember 4-ig pályázhatnak a startupok.

www.telenor.hu/accelerate oldalon szeptember 4-ig jelentkezhetnek a vállalkozások, amelyek közül három vehet részt az intenzív fejlesztőprogramban. A nyertes startupok szakértő mentorokhoz, tapasztalt felsővezetőkhöz, pénzügyi forrásokhoz, befektetőkhöz, valamint a Telenor Csoport nemzetközi ügyfélköréhez és partnerhálózatához hozzáférve nyerhetnek a fejlődésükhöz szükséges lendületet és befektetést.

 

A 2016-ban indított Telenor Accelerate volt az első vállalati akcelerátor program Magyarországon. Tavaly öt nyertes startupot választottak ki, amelyek részt vehettek a workshopokból és mentoring-foglalkozásokból álló fejlesztésen. A szolgáltató 5-10 millió forint azonnali befektetést is biztosított azeSports Horizon, a Musicating, a Moow (Zoi), a Tickethingvalamint a Zyntern számára, amelyek a Telenor ügyfélkörében rejlő marketinglehetőségeket is kiaknázhatták.  
 

 

Az idei programban három nyertes céget hirdetnek, amelyek öt hónapos intenzív képzésen vesznek részt a törökbálinti Telenor Házban, illetve a Kaptárban, ahol co-working irodát is biztosítanak számukra. A februárig tartó workshopokon service design, lean és agilis módszertan, UI/UX, digitális marketing, growth hacking, fund raising és pitching ismereteket sajátíthatnak el a vállalkozások. A 2017-ben ismét meghirdetett programban is vállalták a mentori szerepet a magyar befektetői társadalom legtapasztaltabb résztvevői: Pistyur Veronika (Bridge Budapest), Oszkó Péter (Oxo Group), Varga Zoltán (Central Invest), Várkonyi Balázs (Extreme Digital), Vinnai Balázs (Misys Digital Channels) és hatodik mentorként csatlakozott hozzájuk Simó György (Day One Capital). A Telenor mellett a program támogatója a Microsoft és a Samsung is. A résztvevő startupok tagjai a Telenor Hello Data tarifacsomag mellé, Samsung S8 készülékeket és Microsoft Bizspark felhőszolgáltatást is kapnak.

 

„Hiszek benne, hogy a magyar startupok innovatív ereje és kreativitása, valamint a Telenor globális tapasztalata valós nemzetközi sikert hozhat a legjobb pályázóknak. Az a célunk, hogy elősegítsük Magyarország digitális fejlődését. Ezért fogunk össze a legizgalmasabb startupokkal, hogy új fejlesztéseket, ötleteket vezethessenek be a piacra és szolgáltatásaik eljussanak ügyfeleink és partnereink széles köréhez.” – nyilatkozta Alexandra Reich, a Telenor Magyarország vezérigazgatója a Telenor Accelerate új pályázatának indulása kapcsán.

 

„Fantasztikus startupok és termékek vettek részt a tavalyi első Accelerate programban, és nagyon büszke vagyok rá, hogy az elmúlt hónapok közös munkája eredményeképp többen közülük sikeresen piacra léptek, befektetőkkel tárgyalnak. Nagyon remélem, hogy idén is legalább ilyen izgalmas cégeket segíthetünk a fejlődésben a tavalyi tapasztalatok alapján továbbfejlesztett programban. A Telenor a startup közösség fontos szereplője lett, és továbbra is azért dolgozunk, hogy beinduljon a nagyvállalatok és a startupok közötti aktív együttműködés.” – mondta el Takács Zoltán, a Telenor Magyarország innovációért felelős alelnöke a 2017-es program bejelentésekor, a Forbes Kilövésen. 

Kulcsszavak: pályázat startup Telenor

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Pályázati pénzből erősíthetik online jelenlétüket a hazai KKV-k

Új lehetőség nyílt a hazai kis- és középvállalkozások számára: a Modern Vállalkozások Program keretében immár támogatás igényelhető közösségi média- és Google-kampányok indítására, linképítésre, valamint SEO- és PR-cikkek online megjelenésére is. A projekteket a Content’ n more (CNM) ügynökség valósítja meg, amely több mint egy évtizede segíti a magyar vállalkozások online láthatóságának növelését.

2026. április 17. 14:58

Mesterséges intelligencia a reflektorfényben: díjazták a legjobb tech-tartalmakat

Már tavaly is kiemelt szerepet kapott, idén pedig szinte minden pályázat középpontjában a mesterséges intelligencia (AI) állt a Siemens Media Awardra nevezett anyagok között. Ez jól mutatja, milyen gyors ütemben terjed az AI az élet szinte valamennyi területén. A beérkezett cikkek, videók és podcastok széles spektrumot öleltek fel az oktatástól a mezőgazdaságon át egészen a humanoid robotokig és a vallásig, ugyanakkor leggyakrabban az AI egészségügyi, diagnosztikai és gyógyászati alkalmazásai kerültek fókuszba.

2026. április 8. 11:58

AI és kreativitás találkozása: díjazták a leginnovatívabb videós hirdetéseket

Az IAB Hungary március 30-án az Irányi Palota báltermében adta át a 2025-ös Év videós hirdetése verseny legjobbjainak járó elismeréseket. Ezúttal három fő- és egy extra kategóriában összesen tizenkét díjat osztott ki a szakmai zsűri, In-stream és Egyéb kategóriában két-két győztest is hirdetett. 

2026. április 1. 19:44

Díjazták a fintech edukáció élharcosait – átadták a Felelős Fintech díjakat

Négy újságíró vehette át a Felelős Fintech Tartalmakért pályázat díját a 2025-ös évadban írt cikkeikért. A Számlázz.hu és a PastPay kezdeményezésére létrejött elismerést olyan cikkekkel lehet elnyerni, amelyek hozzájárulnak a fintech ismeretek bővítéséhez és növelik a felhasználók pénzügyi tudatosságát.

2026. március 26. 21:22

Innovációval a jövőért: rangos díjat nyert a Budapest Bike Maffia programja

A Morgan Stanley bejelentette első alkalommal meghirdetett innovációs pályázatának, az EMEA Impact Through Innovation programnak a nyerteseit. A kezdeményezés célja, hogy kezdőtámogatással segítse azokat az úttörő közhasznú szervezeteket, amelyek innovatív megoldásokkal támogatják a gyermekek és fiatalok boldogulását a régióban.

2026. március 25. 09:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

NiQA: a virtuális asszisztens, amely meggyorsítja a kártérítést

2026. április 21. 09:56

Lányok Napja az ELTE-n: Merülj el az informatika jövőjében!

2026. április 14. 19:55

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

2026. április 8. 10:27

Érintéses fizetés érkezett a Huawei okosórákra Európában

2026. április 7. 15:47