Új korszak jön az állami tulajdonú vállalatoknál

forrás: Prím Online, 2017. június 16. 11:11

Immár hazai, állami tulajdonú vállalatok is nyitnak a felhőtechnológia felé, hogy még hatékonyabbá tegyék működésüket. A versenyszféra számos cége után az MVM Csoport és a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz Zrt. döntött úgy, hogy a felhőbe helyezik HR folyamataikat- jelentette be az SAP Hungary Kft.

A magyar energetikai vállalatok ezzel nemcsak innovatív és gazdaságosabb HR folyamatokat terveznek kialakítani, hanem vonzóbb munkahelyi kultúrát is, amelyben például a tehetséges munkatársakat jobban tudják motiválni és megtartani.

 

Fókuszba került a munkavállalói élmény javítása

Az MVM Csoportnál a teljesítményarányos kultúra erősítését fogja szolgálni, hogy a legmodernebb technológia segítségével vezetik be az egyéni célok rendszerét, ennek ellenőrzését és az ez alapján történő, átlátható bónuszkalkulációt. Hasonlóan az MVM-hez, munkatársai számára a Főgáz Zrt. is komplex értékelést vezet be. Az egységes teljesítményértékelés és kompenzáció fontos szerepet tölt majd be Főgáz-nál, mivel ez szintén hozzájárul az elmúlt időszakban felvásárolt vállalat munkavállalói integrálásában. A Főgáz megújítja az olyan stratégiai HR területeket is, mint az oktatás, a tehetséggondozás, az utódlástervezés, illetve a belső információmegosztást egy belső közösségi média platform fogja szolgálni, amelyeknek köszönhetően a dolgozók egyéni igényeit jobban ki tudja elégíteni a gázszolgáltató.

 

A két vállalatcsoport 7500 alkalmazottja gyorsabb HR-es ügyintézésére számíthat, hiszen bárhonnan és bármikor elérhetnek majd számos fontos funkciót. Az SAP SuccessFactors felhőmegoldását több lépésben, várhatóan az év végéig vezetik be a cégeknél. 

 

A magyarországi szervezetek számára nyújtott szolgáltatás folyamatos rendelkezésre állásáról a 2015-ben elindult, globális felelősségű budapesti felhőközpont gondoskodik. Az SAP vállalati felhő HR szolgáltatását világszerte 45 millióan használják, amellyel a globális piac egyik vezető szállítója. Ügyfelei közt a világ legnagyobb társaságai ugyanúgy megtalálhatóak, mint a hazai központú innovatív cégek, így például a MOL, vagy a Bonafarm Csoport.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric

Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt. 

2024. december 17. 17:01

Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben

Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.

2024. december 17. 14:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14