5G fejlesztésről szóló nyilatkozatot írtak alá Észtországban

forrás: Prím Online, 2017. július 19. 08:25

„Az 5G nagyobb hatással lesz a mindennapi életünkre, mint a korábbi mobilkommunikációs hálózati fejlesztések, hiszen befolyással lesz a közlekedésre, egészségügyre, energiára, földművelésre és számos egyéb szektorra” – mondta el Mernyei Ákos Péter a távközlési miniszterek informális találkozóján, 2017. július 18-án, Tallinnban. 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára felhívta a figyelmet a Zalaegerszegen épülő járműipari tesztpályára, amely jó alapot ad az új technológia és a ráépülő alkalmazások tesztelésére is.

 

A találkozón a jelen lévő tagállamok - köztük Magyarország - nyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítik: Európa globális piacvezető kíván lenni az 5G technológiában, és ehhez a befektetések ösztönzését megfelelően elősegítő politikai és szabályozási keretet kell megalkotni.

 

Mernyei Ákos Péter Európai uniós és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár kiemelte: „Magyarország jelenleg a világ harmadik legjobb minőségű 4G mobilhálózatával rendelkezik, így kedvező helyzetből indul a következő generációs fejlesztések terén kibontakozó nemzetközi versenyben. Ezt a törekvést erősítheti, hogy hazánkban jelen vannak a világ legnagyobb mobil- és technológiai vállalatai, amelyek elkötelezettek a magyarországi fejlesztések iránt, anyavállalataik már elkezdték az 5G-s teszteket.”

 

 

Magyarországon 2017 júniusában alakult meg az 5G Koalíció multinacionális cégek, hazai vállalkozások, az egyetemi és akadémiai szféra, szakmai szervezetek, minisztériumok és kormányzati intézmények részvételével. A koalíció célja, hogy Magyarország váljon az 5G fejlesztések egyik európai központjává, régiós vezető szerepet töltsön be az 5G-re épülő alkalmazások tesztelésében, és a világon az elsők között vezesse be az 5G-t 2020 után.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12

Az év legolvasottabb online tartalmai

2025. április 9. 20:39