Az irányítási struktúra változásáról döntött a Magyar Telekom Igazgatósága

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 3. 13:26

A Magyar Telekom Igazgatósága döntött arról, hogy 2017. november 1-jétől a kis-és középvállalati szegmensbe sorolt ügyfelek kiszolgálása új szervezeti keretek között folytatódik a Magyar Telekomnál: a cég SoHo (kisvállalkozások) ügyfelei a Lakossági szegmenshez, a középvállalatok pedig a T-Systemshez fognak tartozni. 

Ezzel összhangban november 1-jei hatállyal a Kis- és középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettesi irányítási terület, a kis- és középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettes pozíció megszűnik, és a jelenleg ezt betöltő Lakatos Péter november 1-jei hatállyal távozik a cégtől. Ennek megfelelően a 8 fős felsővezetői kör 7 taggal folytatja működését.

 

2013 elejétől a Magyar Telekom több mint kétszázezer mikro-, kis- és középvállalati ügyfelének távközlési és informatikai szolgáltatásokkal történő kiszolgálását egy célzottan, ezen ügyfélkörre fókuszáló vezérigazgató-helyettesi irányítási terület látta el, marketing, értékesítési és ügyfélszolgálati területekkel.

 

Építve a Társaság KKV szektorban eddig elért pozícióira, ugyanakkor figyelembe véve a piaci trendeket a Magyar Telekom vezetése úgy látja, hogy a lakossági és a SoHo szegmensek összevonásával a jövőben hatékonyabban ki tudja használni az ügyfelek kiszolgálásában rejlő szinergiákat. A középvállalati ügyfelek T-Systems-be történő integrációjával pedig a hatékonyabb működés mellett még jobban oda tud figyelni a középvállalatok informatikai kiszolgálására. Ennek megfelelően ez a szervezeti átalakítás támogatja a vállalati stratégiában megfogalmazott növekedési célokat. 

 

„Szeretném megköszönni Lakatos Péternek az elmúlt közel öt évet, és azt, hogy megerősítette a sokszínű hazai KKV piacon a jelenlétünket! Új működési formában, de nem elveszítve az eddigi fókuszt, tovább folytatjuk a KKV szektorban rejlő lehetőségek kiaknázását és az ügyfelek edukálását.” – mondta el Christopher Mattheisen vezérigazgató.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A FoxPost és Packeta egyesülése új lehetőségeket hoz a csomagküldésben

A FoxPost 2025-ben országszerte ezer új helyszínen telepít csomagautomatákat, miközben folytatja a Packeta Hungary Kft.-vel való integrációját, amely várhatóan szeptemberre fejeződik be. A cég szakértői szerint az e-kereskedelem piaca idén ismét növekedési ütemet mutathat.

2025. február 19. 14:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak

2025. február 18. 11:32

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20