Társadalmi célú startupok számára hirdet versenyt és képzést az SAP

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 10. 10:11

Elindult a Startery 2017, a társadalmi vállalkozások egyik legnagyobb regionális versenye. A megmérettetésre idén is várják a hazai közösségi vállalkozásokat, szereplőket. Minden olyan ötlettel lehet jelentkezni, amely egy társadalmi problémára ad fenntartható megoldást. 

A legjobb, leginnovatívabb pályázatok benyújtói egy speciális képzésen vesznek részt Budapesten, ahol a design thinking módszertant is felhasználva üzleti modellt faraghatnak elképzelésükből. Az így finomra hangolt ötleteket egy nemzetközi zsűri értékeli, és a legígéretesebbeket kéthetes berlini tanulmányútra, a Social Impact Lab központjába hívják. E szervezet az egyik vezető közösségi innovációs központ Németországban, melynek nevéhez számos társadalmi projekt elindítása, felkarolása kötődik. Az SAP-Startery verseny nyertesei itt többek közt nemzetközi kapcsolatrendszerre tehetnek szert, sikeres társadalmi vállalkozások tapasztalataival ismerkedhetnek meg, amelyeket saját projektjeikbe építhetnek be.

 

 

Tavaly egy jól ismert hazai közösségi vállalkozó is a nyertesek között volt, és így részt vett a külföldi tanulmányúton. A MagikMe olyan játszótereket szeretne meghonosítani minél több helyen, amelyeken a sérült gyermekek együtt tudnak játszani egészséges társaikkal. Harsányi Eszter, a MagikMe vezetője szerint a társadalmi vállalkozások elterjedésében, fejlődésében alapvető fontosságú, hogy az ötletek piaci alapon legyenek versenyképesek, amelynek megtervezéséhez, fejlesztéséhez biztos támpontot ad a Startery programja.

 

A pályázati jelentkezéseket a program nemzetközisége miatt angolul várják a http://startery.de/programme/cee/cee oldalon keresztül, szeptember 15-ig.

 

A verseny, a képzés a Social Impact és az SAP szoftvercég együttműködésének köszönhetően valósul meg. 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A mérnöki pálya a gyakorlatban: indul az EJMSZ mentorprogramja

Idén szeptember 30-ig lehet jelentkezni az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) hat hónapos, ingyenes Mérnöki Pályaorientációs Mentorprogramjára. A program azoknak a középiskolás diákoknak szól, akik érdeklődnek a műszaki és mérnöki területek iránt, és szeretnének közelebbről megismerkedni a továbbtanulási és karrierlehetőségekkel.

2026. szeptember 10. 13:30

Tehetséges fiatalok ötleteit várja az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia

Elindult a nevezés a 14–20 év közötti fiatalok számára meghirdetett Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO). A versenyre olyan kreatív, innovatív ötleteket, találmányokat és kutatási-fejlesztési projekteket várnak, amelyekkel a diákok saját problémákra keresnek tudományos igényű megoldásokat. A jelentkezők idén is hét regionális válogatón mérhetik meg magukat, a legjobbak pedig több hónapos mentorprogramban készíthetik tovább pályamunkáikat.

2026. szeptember 9. 16:53

Ki formálja a jövő tudósait? Október 9-ig lehet jelölni a Rátz Tanár Úr Életműdíjra

Október 9-ig jelölhetők azok a kiemelkedő matematika-, fizika-, kémia- és biológiatanárok, akik elhivatott munkájukkal generációk pályáját formálják. A Rátz Tanár Úr Életműdíjjal járó pénzjutalom immár 2,5 millió forint.

2026. augusztus 28. 10:00

Az EY újra keresi Magyarország leginspirálóbb vállalkozóit

Az EY idén is várja azon magyar vállalkozók jelentkezését és jelölését, akik innovatív gondolkodásukkal, bátor üzleti döntéseikkel és kiemelkedő eredményeikkel nemcsak saját vállalkozásuk fejlődéséhez járulnak hozzá, hanem munkatársaikra, iparágukra, környezetükre és a magyar gazdaság egészére is pozitív hatást gyakorolnak. A fődíj nyertese Magyarországot képviselheti majd a monacói világdöntőn.

2026. augusztus 26. 18:21

Ahol az adat építi a várost: elindul az Urban Tech & Smart City Awards

A mesterséges intelligencia, a digitális ikrek és az intelligens infrastruktúrák néhány év alatt alapjaiban változtatták meg a városfejlesztésről alkotott képet. Magyarországon is egyre több olyan innovatív projekt valósul meg, amely digitális és adatvezérelt technológiák segítségével teszi hatékonyabbá, fenntarthatóbbá és élhetőbbé a településeket. Ezek a fejlesztések azonban sokszor még nem kapnak kellő figyelmet sem a szakmai, sem a szélesebb nyilvánosságban.

2026. augusztus 1. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”

2026. szeptember 8. 09:50

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26