Az ABB gyorstöltőket szállít Szentpétervár e-jármű projektjéhez

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 4. 13:17

Szentpéterváron üzembe helyezték az első, a város egészére kiterjedő töltőhálózatot, amely az ABB többszabványos, elektromos járművekhez (EV) rendszeresített gyorstöltő állomásaira épül.

Az elektromos járművek töltési megoldásainak fejlesztése és gyártása terén a világ élvonalába tartozó ABB 20 db. gyorstöltő állomást szállított a Lenenergonak, Oroszország egyik legnagyobbáramszolgáltatójának. Egy kísérleti program keretében a töltőállomások egy részét már üzembe is helyezték Szentpéterváron, míg a többi gyorstöltő a következő hónapok során kerül majd üzembe. 

 

Moszkva mellett már több orosz városban, így például Kazánban és Uljanovszkban is üzemelnek ABB által gyártott töltőállomások. A Szentpéterváron megvalósuló projekt azért egyedülálló, mert ennek keretében 20 db Terra 53 és Terra 23 típusú gyorstöltő állomást építenek ki. 

 

Az ABB Terra 53 típusú töltőállomásaival – amelyek ideálisan telepíthetőek autópályák melletti pihenőhelyeken, benzinkutaknál, autókereskedéseknél vagy forgalmas városi csomópontokban is – az elektromos autókat csupán 10-30 perc alatt fel lehet tölteni az akkumulátorkapacitás 80%-áig. A három csatlakozó (CCS, CHAdeMO vagy AC Type 2) lehetővé teszi a járművek egyen vagy váltakozó árammal való töltését. A töltőállomások kialakításuknak köszönhetően szélsőséges időjárási viszonyok között, -35C°-tól +55C°-ig terjedő hőmérsékleti tartományban is üzemképesek maradnak.       

 

A fenti előnyök mellett a felhő alapú technológia segítségével az e-autók vezetői meghatározhatják a legközelebbi töltőpont helyét, a fizetést pedig hitelkártya-alkalmazáson keresztül bonyolíthatják le.    

 

Frank Muehlon, az ABB EV Infrastructure Product Group vezetője így nyilatkozott: “Az elektromos járművek (EV) töltési rendszerei terén vezető vállalatként büszkék vagyunk rá, hogy részt vehetünk az Oroszországot behálózó gyorstöltő infrastruktúra fejlesztésében, és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az orosz kormány teljesíteni tudja a megújuló energiák hasznosítása terén kitűzött távlati céljait. Töltőpontjaink a digitális megoldásokat felsorakoztató ABB AbilityTM portfóliónkhoz tartoznak, amely az eszközök felhő alapú összekapcsolása révén új lehetőségeket nyit meg a vevőink számára; a mostani projekt esetében a végfelhasználók számára megbízhatóbb töltőhálózatot és plusz funkcionalitást tudunk biztosítani.”  

 

Az ABB töltői olyan jelentős előnyökkel bírnak, mint a távoli állapotfelügyelet és távoli hibaelhárítás. A töltőpontok, a szervizmegoldások és a személyek összekapcsolásával az ABB a szervizesetek több mint 90%-át képes távolról diagnosztizálni. Az elmúlt két év során az ABB a szervizesetek több mint 60%-át helyszíni beavatkozás nélkül meg tudta oldani. A távoli állapotfelügyeletnek és hibaelhárításnak köszönhetően jelentős megtakarítások érhetők el az állásidő, az utazási idő, valamint a szükséges munkaórák és erőforrások csökkentése révén. 

 

Niaz Magdeev, a Lenenergo műszaki fejlesztési és innovációs főmérnök-helyettese így nyilatkozott: „Azért esett választásunk az ABB-re, mert a vállalat magas szintű szakmai tapasztalattal rendelkezik kiterjedt elektromos töltőhálózatok telepítése és irányítása terén.”  

 

A fenntartható mobilitás elkötelezettjeként az ABB 2010 óta több mint 5 000 elektromos autó töltőt értékesített világszerte.

 

A vállalat olyan országos töltőhálózatok kiépítéséért felelt, mint például Észtország, Dánia és Hollandia, illetve részt vett öt olyan kísérleti programban is, amelyek keretében függő áramszedővel szerelt ultragyors töltőállomásokat telepítettek villamos hajtású városi buszokhoz.

 

A szakemberek úgy látják, hogy Oroszországban a töltőállomások piaca jelenleg elmarad az Európaitól, de a nagyvárosokban 2020-ra megjelenik majd az 50 kW-os egyenáramú töltőállomásokra épülő infrastruktúra.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

European Marketing Agenda 2025 Webinárium – Már elérhető online!

Az európai marketingszövetségeket – köztük a Magyar Marketing Szövetséget is – magába foglaló European Marketing Confederation (EMC) február 4-én tartotta meg éves trendfelmérése, a European Marketing Agenda 2025 eredményeit összegző webináriumát, amely több mint 900 résztvevőt vonzott. Ezzel az idei Agenda a szervezet eddigi legnépszerűbb kezdeményezésévé vált.

 

2025. február 10. 20:41

Intelligens energiagazdálkodás a SmartThings platformon

Az ABB és a Samsung Electronics bejelentették, hogy az ABB InSite energiamenedzsment rendszert integrálják a Samsung SmartThings és SmartThings Pro platformjaiba, ezzel újabb lépést téve a fejlett intelligens épülettechnológia irányába. Az ABB-free@home okosotthon rendszer SmartThings-be történő korábbi integrálásával a felhasználók mostantól egyszerűbben kezelhetik és optimalizálhatják a lakó- és kereskedelmi ingatlanok energiafogyasztását. 

2025. február 10. 17:10

A közösségi média ereje: Hogyan emelkedj ki a tömegből?

A 2025-ös marketingtrendek központjában három kulcsfogalom áll: személyes jelenlét, videó és közösség. Mára elengedhetetlenné vált, hogy minden vállalkozás, legyen szó kisvállalkozásról vagy nagy cégről, aktívan jelen legyen a közösségi médiában. A siker kulcsa abban rejlik, hogy a vállalkozások hogyan tudják magukat kiemelni a konkurencia közül, hogy eredményesek legyenek.

2025. február 10. 10:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44