Példátlan növekedést és lehetőségeket hozhat a piacnak a mesterséges intelligencia
Az Accenture Research által a Frontier Economics közreműködésével készített jelentés háttérszámításokkal modellezi, hogy 2035-re milyen komoly hatást gyakorolhat az AI a gazdaságra. A szakemberek 12 országban 16 iparágat vizsgáltak, több gazdasági mutatót is számba vettek és összehasonlították ezek változásait. Ez alapján elkészítették a gazdasági növekedés lehetséges forgatókönyveit – az AI bevezetésével és anélkül.
„A mesterséges intelligencia forradalmasítani fogja azt, ahogyan a vállalkozások versenyeznek és növekednek. Hamarosan egy teljesen új termelési tényezőt fog képviselni, amely beindíthatja a vállalatok jövedelmezőségét” – nyilatkozta a kutatás kapcsán Paul Daugherty, az Accenture technológiai és innovációs igazgatója.
AI-vezérelt látványos növekedés – számokban
A tanulmányban az egyik mutató az előállított áruk és szolgáltatások értékét is figyelembe vevő bruttó hozzáadott érték növekedési rátája, amellyel kapcsolatban a szakemberek arra jutottak, hogy az AI alkalmazása 1,7 százalékpontnyi súlyozott átlaggal növelheti a gazdasági növekedési rátákat. Az átlagos növekedést konkrét iparágakra lefordítva azt láthatjuk, hogy a következő három szektorban lesz a legnagyobb a bruttó hozzáadott érték éves növekedése 2035-re: informatika és kommunikáció 4,8 százalék, gyártás 4,4 százalék, illetve pénzügyi szolgáltatások 4,3 százalék. Mindez – csupán ebben a három szektorban – további 6 milliárd dollárnyi bruttó hozzáadott értéket jelenthet. Még a munkaigényes szektorokban is, mint például az oktatás és a szociális szolgáltatások terén, ahol a termelékenység növekedése általában lassú, jelentősen nőhet a bruttó hozzáadott érték, 109 milliárd, illetve 216 milliárd dollárral.
Az iparági jövedelmezőség speciális vizsgálatával a kutatás igazolja azt a feltételezést is, hogy az AI példátlan lehetőségeket kínál. Olyan munkaigényes szektorokban, - mint például a kis- és nagykereskedelem - hatékonyabbá teszi az emberi munkaerőt, amellyel akár 60 százalékos profitnövekedést is elérhetnek a cégek. Jó példa erre az olyan tőkeigényes iparágak megemlítése, mint a gyártás, ahol az AI-vel ellátott gépek képesek helyettesíteni a hibás és inaktív berendezéseket, így ezzel folyamatosan nőhet a megtérülési ráta. Mindez óriási mértékű, 39 százalékos profitnövekedést eredményezhet a szektorban 2035-ig. Az oktatás területén 84 százalékos, de az egészségügy terén is 55 százalékos növekedést jelez a kutatás.
AI-stratégia – 8 pontban
Az AI-vel ellátott sikeres jövőre való felkészülés érdekében az cégvezetőknek a következő nyolc stratégiai pontot kell megfontolniuk:
- AI stratégia fontossága és a vezetőség hozzállása – a cég felső vezetésének meg kell ismernie a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, ütemtervet kell készíteni.
- A HR átalakításával hozzanak létre HAIR-t – a HR-vezető szerepe nemcsak az emberi munkatársak menedzselése lesz, hanem kiegészül az ember-gép kölcsönhatás (Human AI Resources – HAIR) menedzselésével.
- Tanuljon gépekkel – vállalkozásaikat a tanulás és dolgozói oktatás változó jellegéhez igazítsák, a cégvezetőknek elsősorban a munkatársaik igényeire kell összpontosítaniuk.
- Új pozíció megteremtése: szükséges egy ’adatellátásilánc’-vezető kinevezése – akinek feladat egy integrált, az elejétől a végéig terjedő adatellátási lánc kiépítése és menedzselése.
- Hozzon létre egy mindenre nyitott AI kultúrát – a bizalom, a nyíltság és az átláthatóság kulcsfontosságú az ember és gép közötti kapcsolat jó működéséhez; az cégvezetőknek úgy kell megfogalmazni a szabályokat és kialakítani a vállalati kultúrát , hogy minimálisra csökkentsék a hibrid munkaerő kockázatát,miközben a lehetőségeket maximalizálják.
- Vigye a felhasználókat a felhőbe – az innováció következő fázisában a felhasználóktól származó adatok AI képességekkel lesznek felruházva, amely új, diszruptív üzleti lehetőségeket hoz létre.
- Lépje túl az automatizálást – az AI terén tett haladás után a vállalatoknak további lépéseket kell tenniük, hogy hasznosítsák a dinamikus, öntanuló és önirányító gépek intelligenciáját.
- Mérje az algoritmusok megtérülését – a hagyományos eszközöktől eltérően az AI eszközök értéke növekszik az idő múlásával, ezért új pénzügyi metrikákra lesz szükség az „AI-megtérülés” megfelelő felméréséhez.
„Nagyon fontos, hogy ezeket a lehetőségeket időben felismerjük, így a vállalatok fel tudnak készülni a változtatásra és olyan stratégiák kidolgozására, amely az „embert” helyezi a középpontba. Az is fontos, hogy elkötelezzék magukat a felelős AI rendszerek alkalmazása iránt, amelyek követik a cég erkölcsi és etikai értékeit, pozitív eredményeket hozzanak, és képessé tegyék az embereket arra, hogy azt csinálják, amiben a legjobbak: kreativitás és innováció” – fűzte hozzá ez eredmények kapcsán Paul Daugherty.
A kutatásban résztvevő országok:
Svédország, Finnország, Amerikai Egyesült Államok, Japán, Ausztria, Németország, Hollandia, Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium, Olaszország, Spanyolország
Kapcsolódó cikkek
- Tízből kilenc középiskolás jelen van az Instagramon
- Foglalja le jegyét üzenetben egy chatbotnál, a KLM Messengeren keresztül!
- Bekúszott a mindennapokba a mesterséges intelligencia
- A fiataloknak a net már alapszükséglet
- A magyar fiatalok 30%-a közösségi média függő
- Álhírek és kiberpropaganda: így használják (ki) a közösségi médiát
- Milyen szerepet játszik a mesterséges intelligencia a kiberbiztonság területén?
- Akik helyett a pénz dolgozik
- 5G: tízből hét netező használná
- Eltűnnek a jövőben az IT-biztonsági szakemberek?
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.