Már csak 5 nap van hátra ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezéséből!
Október 15-ig (vasárnapig) lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a kizárólag magyar nyelvű weboldalakat.
A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 16 éve életre hívott digitális megmérettetés idén is folytatódik rövidített menetrenddel, de a szokásos feltételekkel. Novemberben derül fény arra, hogy a neves szakmai zsűri által számos kritérium alapján vizsgált weboldalak közül, melyek lesznek a 2017-es ’Az Év Honlapja’ pályázat legjobbjai. Dizájn, impresszió, innovatív megoldások, az interaktivitás jelenléte, kategóriának megfelelő és naprakész tartalom, áttekinthetőség, reszponzivitás, kreativitás – ezek a fő szempontok, amelyek alapján értékelik a nevezetteket.
A szervezők október 15-ig várják a nevezéseket, az eredményhirdetés pedig november 15-én lesz az Országos Marketing Konferencia keretein belül, ahol kiderül, mely cégek kreatív megoldásai érdemlik ki a 2017-es ’Az Év Honlapja’- díjakat.
A pályázókról később az ismert szakemberekből álló zsűri dönt majd. Ezenkívül minden nevező esélyes a Közönségdíjra, melyre a legtöbb Facebook szavazat gyűjtésével bizonyíthatja rátermettségét. Mozgósítsd és mérd fel te is közösséged erejét!
Bővebb információ a www.azevhonlapja.hu oldalon.
Kapcsolódó cikkek
- 15. jubileumi évét nyitja „Az Év Honlapja” pályázat!
- Indul az idei InnoMax Díj
- Rádiós döntések a Médiatanács ülésén
- Az év középiskolai tanári csapata a digitalizációért
- Ismét lehet pályázni az ABB női műszaki egyetemi hallgatók részére kiírt mentorprogramjára
- Harmadszor írják ki a fiatal vezetők díját
- Már csak 3 hétig nevezhetsz ’Az Év Honlapja’ pályázatra!
- Kerestetik az év projektektmenedzsere
- Kiválasztották a Siemens Press Award 2017 hazai győzteseit
- Kihirdették az „Év információbiztonsági szakdolgozata” címet
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális biztonság gyerekeknek – újraindul a „Köszi, SIÓ!” program
A digitális oktatás támogatása és a gyermekek online biztonságának megteremtése ma már nem csupán lehetőség, hanem közös felelősségünk. A SIÓ-Eckes megújult pályázati programja, a „Köszi, SIÓ!” idén is folytatódik: a cég összesen 180 tabletet adományoz azoknak az általános iskoláknak, amelyek sikeresen pályáznak digitális eszközökre. A program célja a tanulás segítése és a tudatos internethasználat népszerűsítése – pályázni 2025. június 30-ig lehet.
Indul a Mapei építész diplomadíj-pályázata
Az építészet jövője ma már túlmutat a formán, az anyaghasználaton és a funkción – globális kihívásokra kell választ adnia, mint a klímaváltozás, az energiaválság, az urbanizáció vagy a lakhatási problémák. A Mapei Kft. által meghirdetett diplomadíj-pályázat épp ezt az előrelátó szemléletet támogatja, amikor a fiatal építészek merész, technológiai szempontból is újító megoldásait keresi.
Az élet szépsége a hétköznapokban – Fotópályázatot hirdet az LG és a Magyar Nemzeti Galéria
A tavalyi sikeres együttműködés után idén is közös művészeti pályázatot hirdet az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria. A „Az élet szép! Keretezd újra!” című fotópályázat célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindennapok rejtett szépségeire – arra, hogy egy-egy hétköznapi pillanat is lehet annyira értékes és esztétikus, mint egy múzeumban kiállított alkotás. A pályázat az LG Life’s Good mottójára és az ARTCOOL Gallery Special légkondicionáló inspiráló dizájnjára épül, amely egyszerre műszaki eszköz és művészi élmény.
Digitális újításokkal a gyorsabb betegellátásért – új pályázatot hirdet az EIT Health
Európa-szerte sok kórház küzd hosszú várakozási időkkel, elmaradt vizsgálatokkal és nehézkes belső folyamatokkal. Ezek hátterében gyakran elavult időpontfoglalási rendszerek állnak, amelyek bonyolítják az adminisztrációt, lassítják az ellátást, és a betegek számára is frusztrálóak. Az EIT Health – az Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyi ága – ezekre a problémákra keres válaszokat az InnoStars Connect program keretében, amely immár második alkalommal kerül meghirdetésre.
Elindult a MagNet Bank adományozási programja
A MagNet Bank Közösségi Adományozási Programja (röviden: KAP) idén is elindul – megújult feltételekkel. A program célja, hogy nonprofit szervezetek szabadon felhasználható támogatásban részesüljenek a bank ügyfeleinek döntése alapján.