Első ízben rendeznek országos blokklánc versenyt

MTI Sajtóadatbank, 2018. január 21. 12:18

Magyarország első blokklánc (blockchain) versenyét rendezik meg tavasszal a Blockchaineum alapítói a Corvinus Fintech Centerrel közösen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem közreműködésével - közölték az MTI-vel a szervezők.

A versenyre a blockchain technológiára épülő, ötlet fázisban lévő vagy már működő megoldásokkal jelentkezhetnek díjmentesen magyar vállalkozók, egyetemisták, startupperek. 

 

Czeglédi Tamás ötletgazda, a Blockchaineum egyik alapítója kiemelte, hogy a kriptovaluták világán kívül többek között az egészségügy, az oktatás, az adózás területén alkalmazható hatékonyan a blockchain, amelynek technológiai fejlesztésében, új megközelítések gyakorlati megvalósításában a hazai informatikai közösség nemzetközi szinten is élenjáró. Az első országos, sőt teljes Kárpát-medencei régióra meghirdetett Block Knights Contest 2018 célja, hogy egyrészt megismerhetővé tegye a blokklánc technológia sokszínűségét, másrészt teret adjon a legújabb jövőbe mutató ötleteknek, megoldásoknak.

 

A versenyben három tagú szakmai zsűri rangsorol majd, valamint egy csapat közönségszavazással kerülhet be a döntőbe. A továbbjutott versenyzőknek mentorok nyújtanak szakmai támogatást projektjük fejlesztésében, kidolgozásában. A verseny döntőjét májusban rendezik majd a Blockchaineum 2.0 konferencián Budapesten.

 

A blokklánc-technológia (blockchain technology) egy módszer, amelynek alkalmazásával lehetővé válik különböző értékek és adatok egyszerű cseréje. E technológia segítségével létre lehet hozni digitális fizetőeszközt, így a bitcoin és más kriptodevizák mögött is ez a módszer áll, ám a blokklánc lehetőséget teremt például közvetítők nélküli fizetésekre és átutalásokra is. Pénzmozgatás esetén a tranzakciók történetét egymástól független és egyenrangú számítógépek tartják nyilván és bővítik tovább, és ezekhez bárki csatlakozhat.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez

A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.

2025. március 18. 18:17

Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata

Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel. 

2025. március 8. 18:55

Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek. 
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.

2025. február 26. 14:07

Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?

A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?

 

2025. február 24. 21:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06