Több új eszköz lesz elérhető a Facebookon és az Instagramon
Új eszközök érkeznek a Facebookra és az Instagramra, hogy a felhasználók hasznosan tölthessék el az idejüket a platformokon: az új activity dashboard felületen közösségi aktivitásukat tekinthetik át, de bekapcsolhatnak napi figyelmeztetőt is a oldalon töltött idő szabályozására, illetve egy új funkció áll rendelkezésükre az ismerősöktől érkező értesítések korlátozására is.
Ezeket az eszközöket vezető mentálhigiénés szakemberekkel és szervezetekkel, tudósokkal, saját kutatások eredményei, illetve a felhasználói közösség visszajelzései alapján fejlesztette ki a Facebook. Az új funkciók kidolgozásában egyebek mellett a Carnegie Mellon, és a UC Berkeley egyetemek szakértői is közreműködtek. Ezekkel a vállalat azt szeretné elérni, hogy a közösségimédia-platformokon eltöltött idő tudatos, pozitív és inspiráló legyen a felhasználók számára. A Facebook abban bízik, hogy az új megoldások segítségével a felhasználók még tudatosabban rendelkeznek majd az Instagramon és Facebookon töltött idejük felett, illetve hogy az eszközök elősegítik a szülők és a tinédzserek közötti kommunikációt is a helyes online szokások kialakításáról. A Facebook kötelességének érzi, hogy segítse a felhasználókat az egyes platformokon töltött idő nyomon követésében, hogy így jobban ki tudják használni a közösségi média használatára szánt idejüket.
Az új funkciók az alkalmazások „Beállítások” menüpontjából érhetőek el - az Instagramon a "Tevékenységed" (Your Activity), míg a Facebookon a "Your Time on Facebook” (Facebookon töltött idő*) elemre kell kattintani. Az oldal tetején ekkor megjelenik egy felület, amely arról tájékoztat, hogy az adott fiók használója átlagosan mennyi időt tölt az adott platformon.
Itt lehet beállítani egy olyan napi emlékeztetőt is, amely emlékezteti a felhasználót, amikor az elérte az adott napra meghatározott időkeretét. Ez az emlékeztető bármikor módosítható vagy törölhető. Az "Értesítési beállítások" gomb megnyomásával könnyen elérhető az új "Értesítések némítása" funkció, amely korlátozza az Instagram vagy a Facebook értesítéseit arra az időszakra, amikor a felhasználó nem szeretné, ha zavarnák.
Egyéb eszközök
Bár még sok munkát kell elvégezni az ügyben, az elmúlt évben számos olyan funkció jelent meg a Facebookon és az Instagramon, amelyek segítenek a felhasználóknak, hogy nagyobb ráhatásuk legyen arra, hogy milyen tartalmakkal találkoznak a Facebookon és az Instagramon. A Facebook továbbfejlesztette hírfolyamát, - olyan funkciókkal, mint például az elsőként megjelenő posztok beállítása, a bejegyzések elrejtése, a követés kikapcsolása vagy a kulcsszavas némítás - hogy a felhasználók a számukra legrelevánsabb bejegyzéseket láthassák. Az Instagramba is olyan eszközöket épített be a vállalat, melyek proaktívan védik a közösséget. Ilyen például az "Egyelőre a végére értél" üzenet a hírfolyamban, a kulcsszavak szűrése, az érzékeny tartalmak elrejtése, a támadó hozzászólások és zaklató üzenetek szűrésének bevezetése.
Emellett folyamatosak a Facebook és az Instagram öngyilkosság megelőzésére irányuló globális törekvései is, beleértve a proaktív felderítés bővítését és az első válaszlépések megtételére képes személyek beazonosításának fejlesztését. A cég szemléletét olyan mentálhigiénés szervezetekkel - mint például a Save.org - való együttműködések során, és olyan személyek bevonásával fejlesztette ki, akik személyes tapasztalattal is rendelkeznek a témáról, akár úgy, hogy voltak már öngyilkossági gondolataik, akár úgy, hogy már kíséreltek meg öngyilkosságot.
Az egyes platformokon eltöltött idő nyomon követésére szolgáló funkciók hamarosan mindenki számára elérhetők lesznek Instagramon és Facebookon egyaránt.
A Facebook új eszközökről írt blogposztját itt érheti el.
__________
*A funkció hivatalos magyar elnevezése még nem ismert.
Kapcsolódó cikkek
- A közösségi média hálójában
- Átláthatóbbá teszi az oldalakat és a hirdetéseket a Facebook
- Nyilvánosságra hozza moderálási irányelveit a Facebook
- Újabb változás a Facebook felhasználók hírfolyamában
- Közérthetőbb használati szabályzatot vezet be a Facebook
- Változnak az adatkezelési beállítások a Facebookon
- Tízből kilenc középiskolás jelen van az Instagramon
- Új szolgáltatással bővül a Facebook
- Otthonvédelem online
- Már nem csak saját névvel regisztrálhatunk a Facebookra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kreatív zsenik Győrből: Különdíj és közönségdíj az ArtHungry versenyen
A győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának két tervezőgrafikus hallgatója kiemelkedő eredményt ért el az ArtHungry grafikai és designversenyen. Ratkovic Ljubica a „gi x er” nevű organikus betűtípusával különdíjat nyert, míg Ozvald Mária Trilogie d'Or című ékszerkollekciójával elnyerte a közönségdíjat.
Hozd ki a legtöbbet a tavaszból: Hasznos telefonos tanácsok
A tavasz a megújulás időszaka: hosszabb nappalok, friss energia és több lehetőség a szabadban való időtöltésre. Ahhoz, hogy telefonod lépést tartson veled, érdemes követned a HONOR hasznos tanácsait!
Médiafogyasztási trendek Magyarországon
Összességében alacsony a bizalom különböző médiaplatformok iránt, de Magyarországon továbbra is a televízió élvezi a legjobb megítélést. Ezzel szemben a legkevésbé hitelesnek a nyomtatott sajtót tartják. Ezt a következtetést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legfrissebb, a hazai médiatudatosságról és a médiába vetett bizalomról készített kutatásából nyerhetjük. A bizalom a legmagasabb a 18–29 évesek körében, míg az idősebb korosztályok egyre kritikusabban szemlélik a különböző médiumokat.
Az AI új világa: Influenszerek és a reklámipar forradalma
A mesterséges intelligencia robbanásszerűen tört be az élet minden területére, így a reklámiparba is, és mostanra már az influenszerek világát is átalakítja. Az AI alkalmazásával a kis- és középvállalkozások számára is lehetőség nyílik arra, hogy költséghatékony módon, élethű, meggyőző karaktereken keresztül juttassák el üzeneteiket a célcsoportjukhoz. Ez pedig komoly kihívást jelenthet a kisebb követőtáborral rendelkező véleményvezérek számára.
Új HR vezetőt kapott a Schneider Electric dunavecsei okosgyára
Kecskés Krisztinát a Schneider Electric dunavecsei okosgyára, a Duna Smart Power Systems (DSPS) HR vezetőjévé nevezték ki. Feladatai közé tartozik, hogy a folyamatosan fejlődő üzem számára megfelelő szakembereket találjon, támogassa a szervezet fejlődését, és javítson a HR folyamatok hatékonyságán. Emellett stratégiai célja, hogy elősegítse a Schneider Electric azon törekvését, hogy vonzó karrierlehetőségeket kínáljon a fiatal tehetségeknek, és biztosítson számukra szakmai fejlődési lehetőségeket a DSPS-nél vagy akár a vállalatcsoport más területein, legyen szó szakmai előrehaladásról vagy a legmodernebb technikai megoldásokkal rendelkező munkakörnyezetről.