Több mint 110 vállalkozás jelentkezett a METU startup programjára
Összesen több mint 110 induló vállalkozás jelentkezett a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a Drukka Stratup Stúdió által életre hívott METU Garage vállalati akcelerációs programra. A jelentkezők közül a szakmai zsűri által kiválasztott legjobb nyolc csapat befektetési ajánlatot és négy hónapon keresztül inkubációs szolgáltatást kap.
Multimédiával, IT/telekommunikációs kezdeményezésekkel, kreatív iparral, turizmus-vendéglátással kapcsolatos projektekkel, kommunikációval, HR-rel vagy HR technológiával, belsőépítészettel, designnal vagy formatervezéssel kapcsolatos innovatív megoldások megvalósítását célozza az Budapest Metropolitan Egyetem (METU) és a Drukka Startup Stúdió, valamint az Intellitext befektetési alap által idén nyáron meghirdetett METU Garage elnevezésű vállalati akcelerációs program.
Boot camp kiváló mentorokkal
Az összesen 100 jelentkező közül a program szakmai zsűrije választotta ki a 11 legjobbnak ítélt vállalkozást, melyek október végén egy egész napos szakmai boot camp keretében személyes prezentációt tartottak, illetve egyéni és csoportos műhelyfoglalkozásokon vettek részt. A szakmai napot követően a Drukka, az Intellitext és a METU vezetőiből álló grémium pedig kiválasztotta azt a nyolc csapatot, amelyek az Intellitextnek köszönhetően befektetési ajánlatot kapnak. Továbbá a boot camp-en résztvevő cégek mindegyike részt vehet a négy hónapon át tartó szakmai és üzletfejlesztési programban.
Korábbi és jelenlegi hallgatók is ringbe szálltak
A METU Garage program egyik különlegessége, hogy az előszűrésen átesett és a boot camp mezőnyébe beválogatott startupok közül 4 csapat tagjai is kötődnek a Budapesti Metropolitan Egyetemhez korábbi, vagy jelenleg is aktív hallgatóként. A kiválasztott projektek közé az AI Venture (mesterséges intelligencia alapú call center alkalmazás), az Espressite (mesterséges intelligencia alapú webdizájner), a Dronwars (drónokra szánt játék applikáció), a Nexter (streming alkalmazés éjszakai partiknak), a DokiApp (online orvosi tanácsadó alkalmazás), a Share for Help (közösségi vírusmarketing applikáció), a Playsic (közösségi zeneljetászó) és Ubartend (tömegrendezvényekre fókuszáló ital- és ételrendelő app) nevű startupok kerültek be.
„A Budapesti Metropolitan Egyetem kifejezett célja, hogy erősítse a fiatal nemzedékekben a vállalkozói kedvet és gondolkodásmódot, piac és vevő orientált személetet, hiszen ez elengedhetetlen a mai tudásalapú gazdaságban a folytonos alkalmazkodáshoz, sikeres helytálláshoz. Már most sikernek értékeljük a METU Garage programot, hiszen kiemelt érdeklődést sikerült kiváltanunk a tehetséges fiatalokban, ami a jelentkezők nagyszámában és kiemelkedő minőségében is tükröződik. A kiválasztott projektek releváns problémákra adnak frappáns válaszokat korszerű technológiák alkalmazásával és bennük a lehetőség, hogy sikeres nemzetközi céggé fejlődhessenek” – hangsúlyozta Csaba Zoltán, a Budapesti Metropolitan Egyetem stratégiai igazgatója
60 millió forintos befektetés és mini MBA
A METU Garage programra jelentkező startupok ötleteit az egyetem neves oktatói és elismert szakemberek bírálták el. Az Intellitext befektetési alap az innovatív vállalkozásokat egyenként maximum 60 millió forint értékű tőkebefektetéssel támogatja, valamint a METU és a Drukka közreműködésével folyamatos szakmai mentorálással és négyhónapos akcelerációs szolgáltatással díjazza, amelynek végén Startup Academy miniMBA tanúsítványt vehetnek a kezükbe.
Kapcsolódó cikkek
- Indulnak az új Jeremie-alapok: 80 milliárd forint friss forrás érhető el innovációra
- Megduplázta kapacitását a Start it @K&H inkubátor
- Z-generáció: a sneakerek, a babzsákok és a virtuális valóság a jövő?
- A recessziónál is nagyobb veszélyt jelent a jó vezetők hiánya
- Új rektor és új képzési rendszer a Budapesti Metropolitan Egyetemen
- Londonban és Berlinben mutatkoztak be magyar startupok és befektetők
- Folyamatos tanulással lehetnek a döntéshozók a globális digitális transzformáció nyertesei
- Két magyar startup is esélyes a 25.000 eurós fődíjra
- Magyar startupok is jelentkezhetnek a 360 Lab Accelerator programjára
- Neked kell 100 millió?
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
10 Gbps sebesség az Óbudai Egyetemen
Magyarországon az Óbudai Egyetem az első felsőoktatási intézmény, amely a WiFi 7 szabványnak megfelelő, legmodernebb vezeték nélküli hálózatot alakított ki. A Huawei kampusz megoldásának bevezetésével az egyetem egy jövőálló, 10 Gbps sebességű hálózatot hozott létre, amely a jobb hálózati élmény, valamint a hatékonyabb oktatás, kutatás és adminisztráció érdekében működik. Az állandó innováció és átalakítás eredményeként az Óbudai Egyetem úttörő szereplővé vált, új mércét állítva a hálózatfejlesztés terén az európai egyetemek között. A fejlett hálózati technológiák és a magas színvonalú digitális oktatási környezet alkotják az egyetem sikerének alapját.
Új raktárnyitásával a Prologis átlépte az 5 millió m²-t a közép-európai piacon
A Prologis, a logisztikai ingatlanok globális piacvezetője, közép-európai portfóliójában meghaladta az 5 millió m²-nyi modern raktárterületet. A lengyelországi Prologis Park Ruda Śląskában található új, 37 000 m²-es raktár megnyitásával a vállalat sikeresen átlépte ezt a határt a régiós portfóliójában.
Pécsett folytatódott a HR Fest: A régió munkaerőpiaci kihívásai és lehetőségei
Március 20-án Pécsett folytatódott a HR Fest, az ország egyik legnépszerűbb HR rendezvénysorozata, amely ezúttal a dél-dunántúli régió munkaerőpiaci kihívásaira összpontosított. Az egész napos eseményen neves szakértők osztották meg tudásukat, miközben a helyi gazdasági szereplők a fiatal munkaerő megtartása és a beruházások ösztönzése érdekében folytattak eszmecserét. A rendezvényen szó esett a British American Tobacco pécsi beruházásáról, valamint a helyi kis- és középvállalkozások növekedési lehetőségeiről is.
Az Amazon Web Services bemutatta az Ocelot kvantumchipet
Az Amazon Web Services (AWS) mérnökei új szemléletmódot alkalmaztak a kvantumchipek építésében. Ahelyett, hogy csupán a kvantumbitek (qubitek) számát növelték volna, főként a zajok hatékonyabb csökkentésére helyezték a hangsúlyt. Ennek eredményeként létrehozták az Ocelot kvantumchip prototípusát, amely előrejelzéseik szerint akár öt évvel is közelebb hozhatja a kvantumszámítógépek széles körű elérhetőségét.
Humanoid robotok, Nobel-díj és MI-orvosok: Mi vár ránk a következő évtizedekben?
Ha valakinek rendelkezésére áll 12–14 millió forint, januártól Magyarországon is megvásárolhat egy humanoid robotot. De mit gondolnak a magyarok a technológiai újítások, különösen a mesterséges intelligencia (MI) kapcsán? Elképzelhető-e, hogy a jövőben egy robot nyeri az aranyérmet valamelyik olimpiai sportágban? Vagy akár egy MI nyeri el a Nobel-díjat? Hajlandóak lennének-e MI-orvossal vagy MI-ügyvéddel konzultálni? A legfrissebb nemzetközi kutatás eredményeit most megosztjuk.