Romániában is bevásárolt a Szallas.hu

forrás: Prím Online, 2018. november 20. 18:32

Nemzetközi terjeszkedésének újabb állomásaként tulajdonrészt szerzett az éves szinten 30 ezer szállásfoglalást kezelő román Travelminit International SRL-ben a Szallas.hu. A nemrégiben lengyel versenytársát felvásárló Szallas.hu 2021-re a közép-kelet-európai régió online szálláspiacának meghatározó szereplőjévé kíván válni.

Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője

100 milliárd forintos forgalmat várnak idén a román belföldi turizmusban, ez a magyarországiéval közel azonos mértékű, miközben dél-keleti szomszédjaink lélekszáma kétszer akkora. „A piaci potenciál óriási Romániában, hiszen itt a lakosságnak mindössze az ötöde utazik legalább egyszer egy évben, miközben a magyar átlag 57 százalék. A belföldi forgalom az utóbbi években erőteljesen növekedett, amit olyan turizmusélénkítő eszközök is segítenek idén, mint pl. az 1,2 millió közalkalmazott által igénybe vehető üdülési csekk. Mindezt figyelembe véve döntöttünk úgy, hogy romániai jelenlétünket egy két lépcsőben megvalósuló felvásárlással még markánsabbá tesszük” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

 

A Szallas.hu a román piacot alaposan feltérképezve a Travelminit.ro oldal mellett tette le a voksát, így májusban saját tőkéjéből tulajdonrészt vásárolt a 30 főt foglalkoztató, idén várhatóan 2 milliárd forintnyi szállást kiközvetítő vállalkozásban. „Azért rájuk esett a választásunk, mert a csapat rendkívül dinamikus, ami megmutatkozik abban is, hogy az országban a leggyorsabban fejlődnek. Ezenfelül az azonos cégkultúra és az a tény is sokat nyomott a latban, hogy a Travelminit erős piacismerettel rendelkezik Romániában és gyorsan képes lereagálni a helyi igényeket, például ő lett az egyik legnagyobb üdülési csekk beváltó. Összességében úgy látjuk, hogy a Travelminit csapata garanciát jelent arra, hogy együtt dolgozva elérjük közös célunkat, a piacvezető pozíció megszerzését Romániában” – kommentálta Szigetvári József.

 

A Travelminit International SRL-t 2013-ban alapította Rigó Ferenc és Buzogány László, akik jelenleg is ügyvezetői az éves szinten 30 ezer online foglalást kezelő, 2000 román és 2000 magyar szálláshelyet listázó cégnek. „A kezdetektől fogva egy hullámhosszon vagyunk a Szallas.hu munkatársaival, ami biztos alapot teremt ahhoz, hogy bővülési és terjeszkedési céljaink megvalósuljanak” - mondta Rigó Ferenc. „Az együttműködés keretében azon dolgozunk, hogy kiaknázva a Szallas.hu által kínált üzleti és technológiai lehetőségeket, még több vendéget hozzunk szállásadó partnereinknek” – tette hozzá Buzogány László.

 

Rigó Ferenc és Buzogány László, a Travelminit alapítói

 

A Szallas.hu és a Travelminit együttműködésének következő fontos állomása 2020-ban jön el, amikor is a magyar szállásfoglaló oldal megszerzi a cég teljes üzletrészét. „Úgy tervezzük, hogy 2021-re az oldal a Szallas.hu technológiájára tér majd át, de a Travelminit megmarad önálló, helyi operációként és márkanévként. A partnerség első hazai debütálása az Év Szállása versenyen várható, ahol kiosztjuk a legjobb románszállásnak járó díjat is” – mondta Szigetvári. A szakember hozzátette, hogy az elkövetkezendő években nagyon komoly edukációs kampányba kezdenek annak érdekében, hogy a román utazókat az online megoldások irányába tereljék, s egyúttal bizalmi márkát építsenek a jelenleg még inkább hagyományos módon válogató, illetve a szállásadókkal közvetlen kapcsolatra törekvő vendégekkel. 

 

A Tralveminit csapata

 

Lengyelországban már nagyot nőttek

A Szallas.hu számára egyébként az akvizícióval támogatott külföldi piacszerzés nem ismeretlen terep: 2018 elején Lengyelországban vásárolta fel az 52 000 szálláshelyet kínáló Spanie.pl utazási oldalt, melyet idén szeptemberre sikeresen integrált Nocleg.pl („Szallas.pl”) márkanév alatt. „Sok munka vár még ránk Lengyelországban, de már most 130 százalékos növekedést értünk el. Összességben úgy tervezzük, hogy 2021-ig a csoportszintű árbevétel fele már külföldről fog származni, meghatározó regionális szereplői leszünk az online utazási piacnak” – ismertette a Szallas.hu Csoport nemzetközi céljait Szigetvári József.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB tovább bővíti energetikai portfólióját

Az ABB bejelentette, hogy megállapodást írt alá a Siemens Kínában működő szerelvény részlegének felvásárlásáról. Az akvizíció bővíti az ABB piaci jelenlétét, és kiegészíti regionális ügyfélkínálatát az okosépületek piaci szegmensében. 

2024. május 24. 19:29

A Lufthansa Systems Hungária második alkalommal nyerte el a „Megbízható Munkaadó” díjat

A Lufthansa Systems Hungária sorozatban második alkalommal nyerte el a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) által, pályázat útján odaítélt „Megbízható Munkaadó” díjat. A kitüntető címmel azokat a cégeket ismerik el, amelyek kiemelkedő vállalati kultúrájuknak köszönhetően példamutató módon gondoskodnak kollégáik munka- és életkörülményeiről. A „Megbízható Munkaadó” díjat a szakmai zsűri az idei évtől 3 évre ítéli oda a sikeres pályázók részére.

2024. május 24. 14:37

Ipari hulladékáramból kulcsfontosságú ipari nyersanyag

A gumi-, a kerámia- , az üveg- és a kozmetikai iparban nélkülözhetetlen cink-oxid (ZnO) zöld előállításának arányát kívánja növelni az EIT InnoEnergy azzal, hogy befektet a forradalmian új technológiát kifejlesztő lettországi vállalatba, a Catalyco-ba.

2024. május 24. 11:36

A Dürer Park új irodáihoz a Siemens biztosítja az energiaelosztást

Budapest egyik legnagyobb lakóingatlan- és irodaház-fejlesztése zajlik a Városliget közvetlen szomszédságában. A Dürer Park projekt keretében a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor melletti 3,7 hektáros terület újul meg teljesen. 

2024. május 24. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17