Az E.ON 9 partnere kapott díjat az energiavállalat Indirekt Beszállítói Napján
Az energiaszolgáltató az idén tizedik alkalommal díjazta azokat a partnereit, akik kiemelkedő teljesítményükkel, magas színvonalon nyújtott szolgáltatásukkal hozzájárultak az E.ON magyarországi sikeres működéséhez.
Az E.ON csak hazánkban összesen több mint 3.700 beszállító partnerrel dolgozik együtt. Közülük az ún. indirekt beszállítók olyan területeket támogatnak, mint például a számlázás, a munkavédelem, a gépjárműflotta rendelkezésre állása, tehát minden olyan funkciót, ami nem közvetlenül az áramhálózattal kapcsolatos.
Míg tavasszal a direkt, tehát az áramhálózathoz közvetlenül kapcsolódó beszállítói partnereit, november közepén az indirekt beszállítóit várta partnernapjára a cég. Az előadások, illetve kerekasztal-beszélgetések célja az együtt gondolkodás volt, hogy megtalálják, illetve fejlesszék azokat a módszereket, amelyekkel fenntartható módon és magas színvonalon elégíthetők ki az E.ON ügyfeleinek elvárásai.
„Beszállítói partnereink nélkül nem működhetne áram- és gázszolgáltatásunk, hiszen számlanyomtatás nélkül nem érkezne hozzánk bevétel, munkavédelmi eszközök nélkül nem tudnánk ellátni feladatainkat, autók nélkül nem érnénk el ügyfeleinkhez, nem tudnánk megközelíteni a hálózati infrastruktúrát, legyen szó a magasban való munkavégzésről, vagy akár nehéz terepekről, de IT rendszerek nélkül sem tudnánk működni a 21. században” – mondta a rendezvény kapcsán Karácsonyi Edina, az E.ON Hungária vállalatcsoport beszerzési vezetője.
A partnernapon a beszállítók képet kaphattak arról is, hogy mit jelent az E.ON számára a fenntartható fejlődés, milyen előremutató projekten dolgozik a vállalat, melyek a legfontosabb üzleti célok. Arról is megkérdezték partnereiket, hogy ők hogyan látják az E.ON-t, mint megrendelőt, hol látnak fejlődési lehetőséget a beszerzési, megrendelési, teljesítésigazolási és számlafizetési folyamatokban.
„Az E.ON, mint megrendelő partner stratégiai beszállítói kapcsolatok kialakítására törekszik. Célunk, hogy szállítóinkat folyamatosan fejlesszük. Olyan megbízható szállítói bázissal rendelkezzünk, akikkel közösen, hosszútávon tudjuk biztosítani üzleti céljaink megvalósulását. Örülök, hogy ezúttal is nyílt és konstruktív párbeszéd segítette ennek megvalósulását” – tette hozzá Karácsonyi Edina.
Az „Év Indirekt Beszállítója Díj 2018.” nyertesei:
- K&S Service Kft.
- Safedrive Kft.
- Bo Event Kft.
- Business Lease Kft.
- Multi Alarm Zrt.
- Ferrosped Kft.
- SH Média Kft.
- Pirehab Nonprofit Kft.
- Attrecto Zrt.
Kapcsolódó cikkek
- Az ABB részvételével épül Kínában a világ első HVDC hálózata
- Zöld Nyomda díjat kapott a Xerox
- Ismét a legjobb munkahelyek között az SAP
- Az Accenture a világ legsokszínűbb és legbefogadóbb vállalata
- Romániában is bevásárolt a Szallas.hu
- A DXC Technology bejelentette 2019-es második negyedévi pénzügyi eredményeit
- Befektetéstámogató szolgáltatásokat indít a Getronics
- A Cellum a délkelet-ázsiai térség tíz leggyorsabban növekvő fizetési techvállalata között van
- Az MKB Bank lett a 2018-as év FinTech Bankja
- 2018 harmadik negyedévében is kiváló eredmények a UPC Magyarországnál
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A lámpák lekapcsolása már nem elég az energia-megtakarításhoz
A Schneider Electric nemzetközi kutatása szerint jelentős különbség van az ingatlantulajdonosok energiafelhasználással kapcsolatos elvárásai és a tényleges cselekedeteik között. A felmérés eredményei alapján a válaszadók több mint 80%-a fontosnak tartja az energiahatékonyságot, ugyanakkor sokak számára továbbra is a lámpák lekapcsolása jelenti a legfőbb energiamegtakarítási intézkedést.
Ezek 2025 legfontosabb IT trendjei
Az idei év technológiai fókuszterületei között az AI, az üzleti intelligencia és az automatizálás kerülnek a középpontba, míg a legnagyobb kihívásokat a költség- és humánerőforrás-korlátok jelenthetik – áll a Protechtor CIO Navigátor felmérésében, amely 70+ magyar vállalati IT-vezető véleményét tükrözi. Az innováció iránti szándék világos, hiszen a cégek 56%-a már rendelkezik előre kidolgozott digitalizációs stratégiával, ami jelentős előrelépés. Ugyanakkor a piacon komoly eltérések tapasztalhatóak: míg a vezetők többsége optimistán tekint a 2025-ös évre, és 50%-uk a bővülő IT-büdzséből várja a fejlődést, addig ugyanennyien aggódnak a változatlan vagy csökkenő pénzügyi források és a fokozódó technológiai verseny hatásai miatt.