Okosgyárrá alakul a Bridgestone Tatabánya

forrás: Prím Online, 2019. július 1. 17:59

A Bridgestone EMEA 36 millió eurós beruházással valósítja meg 2023-ig nyolc európai gyárának okostechnológiai átállását. Ebben komoly szerepe lesz a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-nek, ahol a már digitalizált abroncsgyártás mellett a következő időszakban a gyártás teljes folyamata átalakul. Ez többek között érinti a félkésztermék gyártást, az energiaellátást, karbantartást, gyártáskövetést és a gyártástervezést is. A tatabányai gyár az európai Bridgestone gyárak közül másodikként indítja el az okosenergia („Smart Energy”) rendszert. A vállalat komoly elvárásokat támaszt az új technológiákkal szemben, célja az, hogy azonos dolgozói létszám mellett, 10%-al kisebb energiafelhasználással 2021-re évi 7,2 millió db abroncsra növelje termelését. 

A tatabányai Bridgestone abroncsgyártási kapacitásának már több mint 60%-át digitalizált technológia adja. Az EXAMATION a Bridgestone mesterséges intelligencia alapú, nagy termelékenységű gyártástechológiája 480 ponton méri és ellenőrzi az abroncsok minőségi paramétereit. A digitális gépek nemcsak automatikusan gyártanak, de algoritmusok alapján ellenőrzik is az elkészült gumiabroncsok gyártási és minőségi paramétereit, így 15%-kal egyenletesebb minőségben, kétszer annyi, átlagosan napi 6.000 abroncsot gyártanak, mint hagyományos társaik. A rendszer érdekessége, hogy minden egyes abroncsról 700 MB-nyi adatot gyűjt, ami 4 TB-nyi adatot jelent naponta. A tárolt és elemzett adatokat a vállalat római és tokiói mérnökei az új abroncsmodellek tervezésében használják fel, az új abroncsmodellek terveit pedig ugyancsak digitalizálva juttatják vissza a gyárba, ahol így a felére csökken az új abroncsok első szériáinak gyártási ideje.

 

 

„Célunk nem kevesebb, mint a digitalizációban rejlő hatékonyságnövelési potenciál teljes kihasználásával, azonos dolgozói létszámmal, energiafelhasználásunk 10%-os csökkentése mellett, a jelenlegi 5 millió abroncsról 2021-re 7,2 millió abroncsra növeljük éves termelésünket” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója.

 

„A Bridgestone esetében az okosgyárrá alakulás több különböző projektből áll és a gyár működésének minden területét érinti. Az első ilyen bevezetendő projekt (Smart Energy) a gyár energiafelhasználását és annak költségeit optimalizálja, amely révén az üzem 10%-os energia-megtakarítást érthet el” – mondta Aba Mihály, a projekt vezetője. „A rendszer kapcsolatot teremt a termelési tervek és az energiafogyasztás között, és ezeket modellezve tervezhetővé és optimalizálhatóvá teszi az abroncsgyártás energiaigényét”  - tette hozzá.

 

 

A digitalizáció a karbantartásban (Smart Maintenance) is jelentős szerepet fog játszani. A mesterséges intelligencia adatelemzéssel jelzi előre a gyártógépek várható meghibásodásait, ezért tervezhetők lesznek a karbantartási ciklusok. A rendszer szenzorok segítségével méri, majd elemzi a gépek vibrációját, és még a költséges meghibásodásokat megelőzően javasol karbantartási munkálatokat.

 

A tatabányai abroncsgyárban az ipar 4.0-ás technológia (Smart Quality) lesz hivatott fejleszteni a termelés minőségét is. A már üzemelő digitális gyártógépek révén rengeteg adat kerül egy felhőalapú adatbázisba, ahol egy algoritmus összefüggéseket keres a gyártási paraméterek és a legyártott abroncsok attribútumai között, a következtetéseket pedig automatikusan továbbítja a gyár minőségellenőrzési mérnökeinek, akik azonnali beavatkozással jelentősen tudják csökkenteni a gyártási selejt mennyiségét.

 

Jelentősen egyszerűsödnek a Bridgestone gyár logisztikai folyamatai is. Az okos alapanyag (Smart Materials) technológia bevezetésével a gyár szakemberei teljes mértékben online tudják majd követni és irányítani az előkészített alapanyagok és a félkész termékek útját a gyáron belül. Nem lesz szükség vonalkódokra és leolvasó kártyákra sem, amely drámaian egyszerűsíti gyártástervezést és annak adminisztrációját az alapanyag keveréstől egészen a raktározásig.

 

A Bridgestone Tatabánya digitális átállásában kiemelten fontos szerepet kap a képzés. A vállalat a következő években folyamatos informatikai képzést biztosít majd a termelésben dolgozó munkatársainak, hozzásegítve őket a legújabb digitális gyártástechnológiák megfelelő kezelésének elsajátításához, amellyel munkaköreik magas hozzáadott értéket előállító pozíciókká válnak.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05