Hatalmas növekedési potenciált rejt a globális IT-rendszerintegrátor piac

forrás: Prím Online, 2019. július 28. 13:28

A jelenlegi globális értékét 2025-re mintegy 12 százalékkal haladja majd meg az IT rendszerintegrátori piac, amely akkora elérheti az 582,5 milliárd dolláros értéket – derül ki a nemzetközi Grand View Research piackutató vállalat legutóbbi jelentéséből. 

A bővülést az elkövetkező években három trend – a felhőszolgáltatások terjedése, a termelésben a big data elemzések előtérbe kerülése, illetve a 4G és 5G hálózatok globális terjedése – hajtja majd, amelyek a kelet-közép-európai régió IT-piacára is a legnagyobb hatással bírnak majd. A Delta Csoport szakértői szerint ezekhez a térségben az adatalapú okos városi és közlekedési rendszerek fejlesztése is társul majd.

 

A globális és régiós rendszerintegrátori piac fejlődését egyértelműen a vállalati-kormányzati költséghatékonysági törekvések hajtják. „Mind a három trend egyértelműen ebbe az irányba mutat. Ma már a munkaerőn spórolni nagyon nehéz a termelő ágazatokban így marad a folyamatok technológiai oldalról való költséghatékonyabbá tétele, míg a közszféra oldaláról az ügyféligények és elvárások mentén szükséges fejleszteni a munkafolyamatok IT-hátterét” – emeli ki Pércsi Levente, a Delta Csoport menedzsmentjének tagja.

 

A felhőalapú szolgáltatások legnagyobb előnye Pércsi Levente szerint a költséghatékonyság mellett egyértelműen a felhasználói és üzemeltetési kényelem. Nem kell fenntartani és kezelni, karban tartani az adattárolás fizikai szervereit, könnyen méretezhető és skálázható az igényelt kapacitás. „Nem szükséges évekre előre megjósolni, s ennek megfelelően drágán kiépíteni a szerverparkot és a hardverhálózatot, mindig elég csak az adott pillanatnyi igényekhez méretezve a szolgáltatást megrendelni, minden más a felhőszolgáltató feladata. Ráadásul ma már testreszabott megoldások léteznek szinte minden ágazat számára, legyen szó egy termelő vállalatról, egy tanácsadó cégről vagy egy pénzügyi szolgáltatóról” – hangsúlyozza a szakértő.

 

A big data elemzések egy teljesen új megközelítést hoznak a termelő vállalatok működésébe. „Ma már közhely, hogy az információ hatalom a vállalatok kezében. A big data adatbázisok egyik legnagyobb haszna, hogy ezek elemzésével a várható események megjósolhatóak, így pontos forgatókönyvek készíthetőek, amelyek mentén a vállalatok gyorsan tudnak reagálni a termelési vagy ügyfélattitűd változásaira, havária helyzetekre. Ma már ez a siker titka, ugyanakkor az adatbázisok feltöltése, ezek biztonságos tárolása, a gyors elemzési kapacitások kiépítése megköveteli a professzionális IT-partnerek bevonását” – hívja fel a figyelmet Pércsi Levente.

 

A harmadik trend kapcsán kiemelte, a 4G és 5G mobil adathálózatok terjedése elsősorban az ügyfélélményre és a virtuális elérhetőségre lesz nagy hatással. „Példaként az olyan lokális megoldások hozhatók fel, amelyek egy adott irodaház, pláza, múzeum vagy éppen kórház belső térképrendszerére és információs hálózatára épülve segítik a felhasználókat, de fontos szerepe lehet a fejlesztéseknek a mindenhonnan biztonságosan elérhető céges hálózatok esetében is. A közszféra pedig a real-time tájékoztatás és az ezáltal felgyorsuló közintézményi ügyfélszolgálatok révén profitálhat a gyors mobilinternetes szolgáltatások terjedéséből.”

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025 legfontosabb technológiai trendjei

2025-ben a technológia újabb evolúciós ugrás előtt áll, amely alapjaiban formálja át az iparágakat, a globális gazdaságot és mindennapi életünket. A mesterséges intelligencia (AI) egyre fejlettebbé válik, a kvantumszámítástechnika és az edge computing terjedése új lehetőségeket nyit meg, míg a felhasználói élményre fókuszáló technológiák, mint az AR és a VR, egyre nagyobb teret kapnak idén – ezeket a trendeket prognosztizálják a Kingston Technology és az általa megkérdezett technológiai szakértők. De mit jelent mindez a vállalatok és a fogyasztók számára?

2025. február 19. 21:28

Vezérigazgatók előrejelzései 2025-re

A globális gazdaság gyorsulását a magyarországi cégvezetők 70%-a várja, a hazai gazdasággal kapcsolatban 60% nyilatkozott optimistán, de a saját vállalata növekedésében csak 39% bízik.

2025. február 19. 20:37

Megszületett Anna, a társkeresőket segítő AI

A mesterséges intelligencia egyre inkább átalakítja mindennapi életünket. Az üzleti világban például hatékonyabbá teszi a fordítói munkát, a kommunikációt, sőt még a döntéshozatalt is. Egyre több helyen találkozunk vele, sokszor észrevétlenül, a háttérben végezve el a feladatokat.

2025. február 19. 17:59

A FoxPost és Packeta egyesülése új lehetőségeket hoz a csomagküldésben

A FoxPost 2025-ben országszerte ezer új helyszínen telepít csomagautomatákat, miközben folytatja a Packeta Hungary Kft.-vel való integrációját, amely várhatóan szeptemberre fejeződik be. A cég szakértői szerint az e-kereskedelem piaca idén ismét növekedési ütemet mutathat.

2025. február 19. 14:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak

2025. február 18. 11:32

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20