Nemek harca: hány fok legyen az irodában?
A nyári időszakban állandó vita tárgya a megfelelő irodai hőmérséklet: míg a hölgyek gyakran ebben az évszakban is pulóvert visznek magukkal a munkahelyükre, a férfiak számára felüdülést jelent egy klimatizált helyiség. A munka hatékonysága szempontjából sem mindegy, hogy hány fokra állítjuk a termosztátot: egy friss felmérés például arra mutatott rá, hogy a nők jobban teljesítenek melegebb környezetben.
Nemek szerint is eltérő lehet, hogy milyen környezetben érezzük jól magunkat, sőt, egyes kutatások azt bizonyítják, hogy munkahelyi hatékonyságunk is múlhat a beltéri hőmérsékleten. Egy németországi vizsgálat eredményei szerint a női agy jobban teljesít magasabb hőmérséklet mellett, míg a férfiak hűvösebb környezetben dolgoznak jobban. Ha szeretnénk igazságot tenni az irodai dolgozók egyik legjellemzőbb vitájában, érdemes áttekinteni, hogy a témában született kutatási eredmények alapján milyen típusú munkához milyen hőmérséklet ideális, és melyik nemnek mik a preferenciái.
A munkáltatónak is hasznot hozhat a megfelelő klíma
A több mint 500 fős németországi kutatás* során egy 16 és 32 ⁰C közötti skálán mérték fel, hogy különféle hőmérsékleti jellemzők mellett hogyan teljesítenek matematikai, verbális és kognitív feladatokat a résztvevők. Az eredmények szerint a hőmérséklet növekedésével a nők a matematikai és szóbeli feladatokat gyorsabban végzik el, míg a férfiakra ennek pont az ellenkezője igaz. Mivel a nők hatékonyságának javulása nagyobb mértékű, mint a férfiak teljesítményének romlása, a kutatók szerint azokban az irodákban, ahol nők és férfiak hasonló arányban dolgoznak, a termosztát magasabbra tekerése összességében javíthat a cég mutatóin.
A nem túlhűtött iroda előnyeit bizonyítja az egyesült államokbeli Cornell University kutatása is, amely szerint a számítógépekkel dolgozó irodai alkalmazottak 25 fokos hőmérséklet mellett a munkaidejüket teljesen kitöltötték és a gépelés során 10 százalékos hibaaránnyal dolgoztak** . Ennél jóval hűvösebb, 20 fokos környezetben viszont a munkaidő alig több mint felében használták a klaviatúrát, a hibaarány pedig 25 százalékra emelkedett. Ha ugyanis valaki fázik, a szervezetének több energiát kell a test melegen tartására fordítani, így kevesebb marad a koncentrációra, gondolkodásra, kreativitásra. A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a teljesítmény ilyetén csökkenése óránként és alkalmazottanként 10 százalékos többletköltséget jelent a munkáltatók számára.
Melegben jobb a csapatmunka
A feladat jellegétől is függ, hogy mi az ideális hőmérséklet. A relatíve magasabb hőmérséklet kedvezőbb lehet a kreatív gondolkodást igénylő munkát végzők számára*** , miközben a hűvösebb, 20 fokos környezet éberebben tarthatja az ismétlődő vagy monoton tevékenységet végrehajtó dolgozókat**** . A magasabb hőmérséklet természetesen nem jelent szaunahőfokot: 27 °C felett például romlanak a matematikai képességek.
A túl meleg is hátráltathat minket
Mielőtt túl magasra tekernénk a termosztátot, vessünk egy pillantást más eredményekre is. A helsinki műszaki egyetem kutatói által 2006-ban végzett vizsgálat***** arra mutat rá, hogy a legmagasabb termelékenység kb. 22 Celsius fokos hőmérsékletnél érhető el, 23-24 foktól felfelé pedig már romlik a dolgozók munkateljesítménye. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a munkatársaknak például 30 fokos környezetben kell dolgozniuk, a kutatás eredményei alapján 8,9 százalékkal rosszabb teljesítményt nyújtanak, mint ha 22 fokban tevékenykednének – így tehát a túlzott meleg sem megoldás a hatékonyság növelésére.
Klímahasználati aranyszabályok
Bár a fentiek alapján azt gondolnánk, hogy könnyű beállítani az ideális irodai hőmérsékletet, nem árt szem előtt tartani néhány egészségügyi szempontot. „A benti hőmérsékletet mindig a kintihez viszonyítva ajánlott állítani: 8-10 foknál ne legyen nagyobb a különbség azon a területen, ahova beérkezünk, így van ideje a szervezetünknek akklimatizálódni” – tanácsolja Nagy Sándor József, az LG Magyarország klímaüzletágának vezetője. Kerüljük a direkt légáramot is, azaz ne tartózkodjunk huzamosan ott, ahová a klíma a hideg levegőt fújja, hiszen még a normál huzatban tartózkodva is könnyen megfázhatunk. Ami az irodában az üzemeltető feladata, arra otthon nekünk kell figyelnünk: a szűrőket tisztítanunk, cserélnünk kell, de rendszeres időközönként szükséges a beltéri és a kültéri egységet is ellenőrizni, karbantartani.
A légkondícionáló berendezés nem csak a komfortérzetünkre van jó hatással, de a hatékonyságot is növelheti, így mindenképp érdemes odafigyelnünk a helyes klímahasználatra.
_______________
* https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0216362
** http://news.cornell.edu/stories/2004/10/warm-offices-linked-fewer-typing-errors-higher-productivity
Kapcsolódó cikkek
- Bemutatkozott az LG új UltraFine 5K monitora Apple termékekhez
- Az LG mesterséges intelligenciával felvértezett 2019-es készülékein már elérhető az AirPlay 2 és a HomeKit
- Rekordbevétel az LG-nél
- Átlátszó tévéket és üvegre simítható, öntapadós képernyőket dobott piacra az LG
- A tévék vehetik át a wifi-hotspotok helyét a hotelekben az LG új rendszerével
- Az LG bemutatta a világ első 1 milliszekundumos válaszidejű IPS monitorát
- Az LG kibővíti partneri kapcsolatát a Qt-vel a webOS-t futtató beágyazott rendszerek terén
- Így játszik egy magyar gamer
- Az LG csúcskategóriás 2019-es televíziói a mesterséges intelligencia új korszakát képviselik
- Lélegzetelállító képminőséget kínál az LG 88 hüvelykes 8K OLED televíziója
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
SZEzonnyitó: az autó-motor sport és a járműipari technológiák élvonalában a győri egyetem
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák fejlesztésének és a járműmérnökképzésnek, valamint egyre aktívabb résztvevője az autó-motor sportnak is. A győri intézmény támogatásával induló versenyzők az elmúlt évben jelentős sikereket értek el, hazai és nemzetközi helyezésekkel gazdagodtak. A SZE Motorsport SZEzonnyitó rendezvényét február 4-én tartották, amelyen a 2025-ös terveikről számoltak be a sportolók és a szakvezetők.
Magasabb szintre emeli a Super Bowl nézői élményét a Sony
Az NFL hivatalos technológiai partnere, a Sony, rekordmennyiségű technológiát fog bevetni a február 9-i Super Bowl LIX közvetítéséhez New Orleansban. A Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles fog megküzdeni a Vince Lombardi-trófeáért.
Hasznos tavaszváró appok a HONOR-tól
A tavasz közeledtével egyre gyakrabban élvezhetjük a szép időt, és ha sikerül átvészelni az influenzaszezont, akkor rengeteg új lehetőség vár ránk a világban. Ehhez tökéletes társunk lehet okostelefonunk, valamint a számos alkalmazás, amelyek segíthetnek abban, hogy izgalmasabbá, produktívabbá vagy éppen kellemesebbé tegyük a mindennapokat, különösen, hogy egyre több lehetőségünk nyílik az új évszak beköszöntével. Íme néhány tavaszváró alkalmazás a HONOR kínálatából!
700 ezer felhasználó, havi 2 millió utalás a K&H mobilbankjában
Januárban már hétszázezer mobilbanki ügyfél vette igénybe a K&H díjnyertes appját. A tavaly a digitálisan élenjáró bankoknak adott Digital Innovator UX 2024 díjat elnyerő mobilbanki alkalmazásban havonta kétmillió utalást végeznek a felhasználók, akik saját értékeléseik szerint is szeretik, szívesen használják az applikációt. A mobilbank népszerűségét fokozza Kate is, hiszen a K&H éjjel-nappal elérhető digitális asszisztense kétszáz funkcióval rendelkezik, ami sokkal kényelmesebbé teszi a bank és biztosító ügyfelei számára pénzügyeik intézését.
A Future Unicorn finalistái között egy magyar startup
Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetségének magyarországi jelöltje, a Turbine nevű, biológiai szimulációkra specializálódott magyar startup vállalkozás bejutott a hét döntős közé a Future Unicorn-díjért folyó versenyen. A versenyt a DIGITALEUROPE, a digitális ipar európai érdekképviseleti szervezete rendezi, melynek az IVSZ is tagja.