Új vígjáték sorozat indul az HBO GO-n
A Danny McBride, John Goodman, Edi Patterson és Adam Devine főszereplésével készült Az erényes Gemston-ék című sorozat kilencrészes évadja augusztus 19-én indul az HBO GO-n és az HBO-n egy egyórás epizóddal, melyet aztán hetente újabb félórás epizód követ.
A sorozat egy világhírű televangelista (televíziós hittérítő) családról szól, akiknél messzire visszanyúló hagyománya van a devianciának, a kapzsiságnak és a jótékonyságnak. A sorozat alkotója Danny McBride (akit az HBO Kib*zgatóhelyettesek és Egyszer fent, ...inkább lent című sorozataiból ismerhetnek a nézők), aki egy személyben executive produceri, rendezői és írói tisztet is betölt. Rendszeres alkotótársai, Jody Hill és David Gordon Green szintén executive producerként és rendezőként vettek részt a sorozat létrehozásában.
A közismert Gemstone családban immár a második generáció viszi tovább a televangelista hagyományt, és élő bizonyítékául szolgálnak annak, hogy a hit igencsak jövedelmező dolog, mint azt gigatemplomuk is mutatja. Danny McBride a három felnőtt Gemstone-utód közül a legidősebbet, Jesse Gemstone-t alakítja, aki szeretne apja nyomdokaiba lépni, azonban múltbeli bűnei veszélybe sodorják a családi gyülekezetet.
A sorozat feliratos augusztus 19-én indul az HBO GO-n és az HBO-n, a szinkronos premier szeptember 1-én lesz.
Feliratos előzetes:
Kapcsolódó cikkek
- Emberi Jogi díjra jelölték a magyar HBO új dokumentumfilmjét
- Az HBO új sorozata bemutatja a 2014-es gázai háború előzményeit
- Augusztus 21-én debütál az HBO Nordic nagyszabású új sorozata
- Sírnak a színészek a Toxikoma forgatásán
- Olyan film készült a budapesti éjszakáról, amilyen még soha
- Magyar rendező a nyertesek között a fiatal filmesek európai versenyén
- Négyrészes dokumentum sorozat indul az HBO GO-n az Athletico Madrid volt tulajdonosáról
- Az HBO is megemlékezik az Apollo Holdra szállásának 50. évfordulójáról
- Forog a TOXIKOMA
- Július 1-én érkezik az HBO Nordic első sajátgyártású sorozata az HBO GO-ra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Continental: Jövőbe mutató megoldások az Auto Shanghai 2025-ön
A Continental az idei Auto Shanghai kiállításon a vezetés élményét és biztonságát új szintre emelő világítástechnikai fejlesztéseit állítja a középpontba. A technológiai vállalat széles skálájú járművilágítási megoldásokat mutat be: az alacsonyabb költségű rendszerektől – mint a Headlamp Control Module (HCM) Air – egészen a legmodernebb fejlesztésekig, mint például a lézeres vetítési technológiára épülő rendszerek (Laser-Based System, LBS), amelyek színes, nagy felbontású és mélységélességű képeket képesek kivetíteni a jármű környezetére.
Milliárdos támogatással startol az AI- és greentech-inkubátor
Elindult Magyarország első greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátora – jelentette be az Incubator Zero Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.
A jövő olvasása: BOOX eszközök taroltak az iF Design versenyen
A BOOX négy rangos elismerést nyert a 2025-ös iF Design Awardon! Innovatív E Ink eszközök – köztük a Palma sorozat, a Note Max, a Go 10.3 és a Note Air4 C – kimagasló formatervezésükért és technológiai megoldásaikért kapták meg a díjat. Minden BOOX eszköz kifejezetten szemkímélő kijelzővel és Android operációs rendszerrel érkezik, hogy kényelmes és rugalmas használatot biztosítson.
Az AI forradalma és a hardverek új szerepe
A mesterséges intelligencia forradalma jelentős átalakulásokat hozott az informatikai fejlesztések világában. Míg korábban a szoftverfejlesztés állt az innováció középpontjában, az AI térnyerésével egyre inkább a hardverek kerülnek előtérbe mint kulcsfontosságú erőforrások.